CÉLPONTOD : A SZOBATÁRS

X. CSILLAGOK ALATT A TENGER

Tyra

Akárhányszor a szemébe nézek,akaratlanul is elkezd szemeim előtt lebegni a jelenet,mégis milyen úton módon ontanám ki életét.
Felzabálhatnám a húsát,bár attól tartok kiköpném.Karó a szívébe nem lenne elég,és az hogy halálig ütlegeljem az sajnos lehetetlen.Zöld szemeinek árnyai csak fokozzák a bennem rejlő féltékenységet,és bármennyire szeretném,mégis képtelen vagyok mindezt elrejteni,és egészen biztos vagyok abban ha rám néz látja minden egyes szándékomat.
-Szóval hivatalosan is csapat kapitány lettél?-hangzott el a kérdés pont Alaricktól.
-Ja.
Ennyit tudtam kierőszakolni magamból.
Alarick,Yvene,Garren és Juno.
Ezekkel a személyekkel ültem egy asztalnál Melantha legfelkapottabb bárjában,a Purgatory-ban.
A hely hangulatos fényekben,és alkohol szagban úszott,miközben férfiak füttyentése és korsójának csapkodása vagy egy gerlepár nyálasabbnál nyálasabb párbeszéde volt hallható.
Semmi másra nem tudtam figyelni.
Az egyetlen személy aki érdekelt az a mellettem ülő Yvene volt.
-Olyan büszke vagyok rá!Mikor elmondta,azt hittem kiugrik a szívem a helyéről!-ódázott,jobbra balra ringatva testét a széken ülve.Hamvas szőke haja lila színben fénylett a világítástól.
Ma a szokásosnál is többet mutatott testéből,hisz sokszor csak garbót hordott.
Bőre páratlan volt.Fehér és fényes.Szinte tökéletes.Sőt,ami azt illeti minden az volt .
A teste,a haja,a mosolya.Azok a tengerkék szemek.
Édesded hangja mindig zene volt füleimnek.
Szerelmes voltam.Végtelenül...
...És a tudat,hogy az a vérszívó barom is oda volt érte...

Szívem szerint itt helyben kivérezteném.

-Épp rólad beszélek!-bögdösött Yvene,arcán széles mosollyal.
Kényelmetlenül éreztem magam.
A mai napot kettesben akartuk eltölteni,de végül megint a bandával kapcsolatos dolgok miatt kellett összejövetelt rendezni.
-Igen,bocsánat!-szólaltam meg.-Csupán még én sem hiszem el,hogy tényleg kapitány lettem.-szívtam bele a cigarettámba.
-Egyébként is mire fel ez a hirtelen összejövetel?
-Ami azt illeti...-tette le üres poharát Juno.-Bejött a dalunk a Scarlet Vision-nek.
-Tényleg?-hökkent meg Garren,de bevallom őszintén aznap én jómagam is.
Egy olyan híres zene kiadó mégis mit láthatott bennünk,amatőr zenészekben?
-Juhúú!!-éljenzett Yvene,poharát az égbe emelve.-Megcsináltuk!
Alarick tekintete rá irányult.Láttam arcán minden pajzánságot,ami a fejében lejátszódhatott.
Kezem akaratlanul ökölbe szorult.
Csak az asztalt bámultam és észre se vettem,hogy a cigarettám egyre jobban ég lefele.
A hangzavar egyre nagyobb lett.Olyannyira,hogy már a saját gondolatim sem hallottam.
Végül egy ismerős,apró,vékony kéz érintesé zökkentett ki szinte már pánikszerű állapotomból.
-Nekünk most mennünk kell,de holnap majd avassatok be minket is a részletekbe!
Meredtem kikerekedett szemekkel az előttem álló lányra.Csak egy gondolat járt a fejemben.

Ő a megmentőm!

-Kár hogy nem maradhattok!-sóhajtott Juno.
-Tudom.Én is sajnálom,de később még úgyis összefutunk!-ölelt át mindenkit.
Mikor Alarick-nál tartott,nem tudtam tovább tűrtőztetni magam és szó nélkül megfogtam Yvene kezét,majd kisétáltunk a bárból.
A lámpák még nem égtek,de már kezdett sötétedni,az eső pedig szemerkélt.
-Fázol?-kérdeztem,érzékelve a hűvös szellőt.
-Nem.-felelte,továbbra is a kezem fogva.
Ahogy sétáltunk az eső erősodni kezdett.
Yvene haja enyhén nyirkos lett,így levettem kapucnis,fekete dzsekimet,majd a vállára akasztottam.
-És veled mi lesz?-kérdezte aggódva.
-Semmi.-vágtam rá.-Csak nem akartam,hogy megfázzon a fejbőröd.
Arca elvörösödött,később pedig gondosan kapucnija alá rejtette haját.
-Ugye tudod,hogy nem volt muszáj ott hagynunk őket?-jelentettem ki.
-De az volt.Hisz láttam,hogy rosszul érzed magad.-felelte,széttárt karokkal egyensúlyozva a macskaköveken.
-Én csak...
-...féltékeny voltál?-fejezte be mondatomat,majd rám emelte tekintetét.
Ekkor egy nagy lendülettel elém ugrott,majd megfogta mindkét kezem.
Egy ideig csak némán állt előttem.
-Alarick tegnap a fellépés után szerelmet vallott nekem.-jelentette ki egy cseppnyi hezitálás nélkül.
Éreztem,ahogy arcom felforr,és tudtam hogy ezt ő is látja.
Egy hang,annyi sem volt képes kicsúszni a számon.
-Visszautasítottam.-nézett rám ismét,arcán halvány mosollyal.
Mikor ezt az egy szót meghallottam,akaratlanul is felsóhajtottam.Akkora kő esett le a szívemről.Megkönnyebbültem.
-Na,mondj már valamit!-mozgatta ide-oda kezemet,jelezve hogy ideje lenne megszólalnom.
-Hogy hogy?
Ennyi.Csak ennyi jött ki belőlem.
Nem tudtam,mégis mit kellene ehhez hozzászolnom,vagy hogyan kén ezt a helyzetet kezelnem.
-Mit szólnál,ha inkább megmutatnám neked?
Arcán,még sosem látott mosoly szélesedett.Gödröcskéi mélyebbnek tűntek,és szemében láttam hogy valami nagyon rosszra készül.
-Okéé...
-Viszont a ma estét nem a kollégiumban töltjük.
-De mégis mi lesz,ha a nevelő megtudja?
-Kit érdekel!-szegezte állát az ég felé,végül megragadva jobb kezemet elindult az erdő irányába.-A lényeg,hogy a mai napunk úgy süljön el,ahogy azt elterveztem.
Nem akartam hinni a szememnek.