CÉLPONTOD : A SZOBATÁRS

XV. MÁR TUDOM

- Már azt hittem sosem nyitod már ki a szemed!
Éreztem a testemen keresztül , végigsuhan a hullámokon az a hajó , aminek egy igen otthonos szárnyán ébredtem. Nem volt egy óriási terem , de cserébe megtelt furábbnál furább arcokkal.
Mindegyik engem figyelt. Ahogy lenéztek rám , olyan volt mintha egy kórházi ágyon feküdtem volna,csupán a fertőtlenítő szag és fehér fény hiányzott. Cserébe felváltotta őket a tenger és az alkohol szaga.
- Figyelj , Gaia.... - szólalt meg az egyik. - Szerintem ideje lenne elkezdeni.
Erőm sem volt megkérdezni , mégis miről tanakodnak. Csak annyit tudtam , hogy az a fájdalom amit érzek a combomban előbb vagy utóbb kinyír majd.
- Veréb! - kiáltott fel , mintha szólítana valakit , amire egy férfi kapta fel a fejét , majd a fehér hajú nőre pillantott.
- Mondd csak , főnök! - állt be az addigra már elenyésző tömegben , ami körbevett engem.
- A vérzés már lelassult. - hajolt a nő a sebhez. - Hozd , amit kell!
- Igenis , kapitány! - helyeselt , majd elhagyta a termet.
- Ti meg menjetek a dolgotokra! - hessegette el a többieket.
- Nem hiszem , hogy képes vagyok rá! - haboztam.
- Mire? - kérdezett vissza , rám tekintve mélybarna pillantásával.
- Maga szerint.... Túl fogom élni?
- Már túlélted. - felelte. - Most már csak választanod kell! - vett elő egy textilt. - Melyiket óhajtod? A kezem vagy a rongyot?
- Mindkettőt! - böktem ki ijedten.
- Legyen... - sóhajtott egyet , majd felém nyújtotta az anyagot.
- Harapj rá! - Amikor pedig fájdalmat érzel , úgy szorítsd össze a fogaiddal , mintha csak kötelező volna! Világos?
- Mint a nap. - haraptam rá a rongyra , ezzel ellehetetlenítve a beszédet.
- Úgy! - bólintott. Akkorra már a korábban szólított Veréb is megérkezett , kezében egy jókora tűvel és cérnával.
Gaia abban a pillanatban megfogta kezem.
- Ne kímélj! - nézett rám. - Amint szorongatni kezded , rájössz , hogy olyan mintha betonból volna. - utalt erős kezére.
- Kezdhetjük? - tette fel a kérdést Veréb , mire én csak ráztam a fejem.
- Igen! - helyeselt Gaia , hidegen hagyva félelmemet.
- Ari! - kiáltott a férfi. - Gyere és segíts összébb húzni a sebet!
- Máris! - állt fel a fekete bőrüléses székből egy fiatal lány.
Réz vörös haja , közvetlen füle mögött ért véget. Középen pedig ketté volt választva , így volt pár tincs ami a szemébe lógott. Neve illett hozzá , hisz tényleg aranyosnak tűnt. Öltözéke laza volt.Csupán pár öv és csatt volt nadrágján.
- Ez most kicsit fájni fog. - feszült két oldalra szája. Mocsár zöld pillantása mégis reményt sugárzott. Végül kezei erős nyomása volt az , ami visszarántott a valóságba. Akaratlanul is erősen ráharaptam a szürke pamutrongyra.
- Háromig számolok , aztán elkezdem. Rendben? - nézett rám Veréb , előre billentve fejét.
Csak bólintottam , remélve nem lesz akkora a fájdalom , mint amekkorára számítottam.
- Egy.

Istenem , csak ne haljak bele!

- Kettő....

Kérlek!

Még ki se mondta a hármat de már éreztem , ahogy a húsomba szúrja a hegyes tűt. Sikítani akartam , de a számban már kissé ázott anyagtól csak egy elnyomott segélykiáltás hangzott el.
- Minden rendben! - biztatott Ari. - Lassan a felénél vagyunk.
Minél többször ismétlődött ugyanaz a mozdulat , annál jobban szenvedtem a fájdalomtól. Nem tudtam eldönteni , melyik volt fájdalmasabb: A kés ahogy belevájódott húsomba , vagy az öltések sorozata.
Szememből csak úgy csordultak a könnyek. Gaia kezét pedig olyan erővel szorongattam , amiről eddig sejtésem sem volt hogy ott lapul bennem.
- Rohadt jól csinálod! - jelentette ki Veréb , koncentrálva az öltésekre. - Már csak a másik seb kell , és készen is vagyunk!
Hiába kellett volna mindennek nyugtatnia , kezdtem ismét homályosan látni. A sok sikoltozásba és erőlködésbe már belefáradtam.
- Mindjárt kész , kislány! Ne merd félúton feladni! - szorította ezúttal Gaia is a kezem.
Ekkor két vállamnál egy enyhe bizsergést éreztem. Egy hűvös sugallat volt , pedig a szobában már állt a levegő.