CÉLPONTOD : A SZOBATÁRS

XVI. SZORUL A HUROK

- Ideje bemennünk. - törte meg a pillanatot Gaia , tokjába csúsztatva pisztolyát.
- Veszélyben voltál? - néztem vissza Tyrára aggódó szemekkel.
- Ezt inkább nekem kellene kérdeznem... - nézett le a combomon pirosló sebhelyekre.
- Ott kellett volna lennem. - okolta magát , miközben a földet bámulta. - Megvédhettelek volna.
- Mégis hogyan? - kérdeztem. - Hátra se mertem nézni , mikor futni kezdtem előled. Azóta se tudom m, mi lett volna velem , ha a közeledben maradok.
Csak hallgatott , hisz tudta hogy igazam van.
- Nem hallottátok , mit mondtam? - szólt közbe frusztrálva a kapitány. - Ha csak nem szeretnétek előre megszervezni a temetéseteket , azt ajánlom még most menjünk be , amíg még látni valamit! - lépte át a hajó küszöbét. Én továbbra is a fellépőn álltam , az előttem álldogáló , nézelődő Tyrát figyelve.
- Gyere! - nyújtottam felé a kezem.
- Vissza kellene mennünk! - jelentette ki Tyra. - Már így is egy egész napot voltunk távol.
- Az lehet. - feleltem. - De jelen pillanatban ezen a hajón vagyunk a legnagyobb biztonságban. Bízz bennem! - nyújtottam messzebbre a kezem , jelezvén hogy ideje lenne megragadnia azt. Egy pillanatra hezitált , de végül félredobta bizonytalanságát , majd megfogta kezem.

A legénység addigra már elcsendesedett. Már csak pár embert iszogatott csendben , vagy épp társalgott egy társával. Egy pillanatra el is felejtettem frissen varrt sebem , és kezdtem elveszíteni az uralmat a testem felett , így a korlátba kapaszkodtam.
- Ez aztán nem jó hír.... - nyújtott támaszt Tyra.
- Megvagyok! Komolyan! - szabadkoztam , de csak még jobban fájt.
- Azt látom. - emelt fel , megunva szenvedésemet.
Éreztem , ahogy arcom felforrósodik és biztos voltam abban , hogy vörössé vált. Egy pillanatra rám is nézett , majd a látványtól széles vigyorra nyúlt szája.
- Nem vicces!
- Azért egy kicsit az , valld be!
szemeibe nézve biztonságot éreztem. Ahogy nyakába kapaszkodtam és éreztem mellkasának melegét , megkönnyebbültem. Ugyanakkor új volt számomra , hisz ilyen közel talán szombaton kerülhettünk egymáshoz , mielőtt összekaptunk volna.
Az egyik padra ültetett. Ahhoz az asztalhoz .ahol már Gaia és a többiek helyet foglaltak.
- Hát ő az , akiért úgy aggódtál. - mutatott Veréb Tyrára , aki felvont szemöldökkel nézett rám.
- Ennyire féltettél? - húzódott pajzán vigyor arcán.
- Annyira , hogy megfenyegetett. - csapta le hanyagul a korsót Gaia. - Azt mondta , ha megpróbállak megölni , az lesz életem utolsó hibája. - nézett rám enyhe vigyorral arcán.
Tyra csak hallgatott , végig engem figyelve. Persze eszemben sem volt ránézni , hisz tudtam , hogy csak arra vár , mikor pirulok el ismét.
- Mikor pedig megérkeztél , a frissen összevarrt lábával szinte már szaladt , csak hogy láthasson. - mesélte Veréb. - Majdnem elborult az agyam! Vagy fél órán keresztül dolgoztam vele!
- Sajnálom... - böktem ki szégyellve magam , miközben a kopott faasztalt bámultam.
- Mindezt félretéve... - szólt közbe Gaia. - Ideje lenne bemutatkoznotok! - kortyolt bele újratöltött korsójába.
- Tényleg! - sóhajtott fel Ari. - Hisz a te neved se tudjuk. - nézett rám lepetten.
Én is csak cakkor jöttem rá , hogy egyáltalán nem volt még csak bemutatkozásra se időnk.
- Sokat nem tudok mondani. - feleltem.
- De azért a neveddel igazán elkezdhetnéd.... - dünnyögte Gaia.
- A nevem Grace. Annisquamben születtem. Októberben töltöm a húszat.
- A kedvenc színed pedig a piros és a rózsaszín... - szólt bele ismét a nő. - Vajon miért nem érdekel ez engem...?
- Engem érdekel!! - hurrogta le Ari egy pohár konyak után kissé becsiccsentve.
- Ezt nem is tudtam rólad. - szólalt meg ezúttal Tyra is.
- Mert még alig ismersz. - legyintettem.
- Akkor mégis minek ragaszkodtok ennyire egymáshoz? - tette fel a kérdést Gaia. - Hisz alig tudok egymásról valamit.
- Azért , mert együtt élünk. - feleltem , mire összerándult szemöldöke , majd félretette az italt és előrébb hajolt.
- Hogy lehet az , hogy normiként egy vérfarkas mellé tettek be egy szobába? Egyáltalán , mi okod lehet arra , hogy ott tanulj? - tette kezét az asztalra , fel - fel emelve azt,
- Azt inkább apámtól kérdezd! - böktem ki. Ezúttal , a szokásosnál is jobban kellett figyelnem arra, mégis mit mondok és hogyan. Különösen Tyra előtt. - Ő küldött oda. Mondván , hogy nagy eséllyel örököltem anyától ezt - azt. - kortyoltam bele a rumba.
- Miért , ő mi volt? - kérdezett rá Ari.
- Boszorkány.
- Na igen , ez már mindjárt ismerősnek hangzik. - jelentette ki Tyra.
- Mi Annisquam - ben elég jártasak vagyunk. - szólalt meg Veréb. - A legtöbb megbízás általában onnan jön.
- Hogy érted? - kérdeztem.
- Lehet hogy kalózok vagyunk , de nem a fosztogatásból keressük a kenyerünket. - válaszolt Gaia Veréb helyett. - Sok helyen ismertek vagyunk arról , hogy mi vagyunk , akik levadásszák a nem kívánt személyeket. Olyanokat akik elvesztik a kontrollt maguk felett , és veszélyt jelentenek a lakosokra. - magyarázta , miközben Tyra láthatóan kerülte a szemkontaktust.
- Fortresst , a hajót csak azért vásároltuk meg a kikötőben , mert így azt vállalunk el , amit akarunk és akkor , mikor akarjuk. - tette hozzá Ari.
- De te mégis mit csináltál , amíg ott éltél? - kérdezett vissza Gaia. - Tanultál valamit? Ne talán csak loptad a napot?
- Rendvédelmi szakon tanultam , de végül felhagytam vele.
- Mert?
- Mert fiatal voltam és naiv.
- Ugyan már!- horkant fel legyintve kezével. - Ezt nekem kéne mondanom nem neked!
- Hogy értetted azt , hogy naiv voltál? - kérdezett Tyra , mire nagyot nyeltem.
Egy rövid ideig csak szótlanul néztem magam elé , végül összeszedve magam , belekezdtem.
- Olyasvalakiben bíztam , akiben nem kellett volna.
Ari tisztában volt vele , miről is beszélek , így csak csendben figyelt.
- Kitalálom. - nézett rám unottan. - Beleszerettél és végül nem úgy alakultak a dolgok , ahogy szeretted volna , ezzel elveszítve egy ígéretes karrier esélyét. Igazam van...?
Igyekeztem minden erőmmel visszafogni magam. Tudtam , hogy abban a pillanatban Gaia azt gondolta rólam , csupán egy átlagos , eltévelyedett fiatal vagyok. Amiben volt igazság. Az viszont már kevésbé tetszett , ahogy lekezelt.
- Szerintem... - vettem egy mély levegőt. - Kevésbé néznél le , ha a felét is átélted volna annak , amin keresztül mentem.
- Nem nézlek le. - vágta rá. - Csupán kerülöd a forró kását és ez engem rohadtul zavar.
A hangulat kezdett egyre feszültebbé válni. Ari erősebben meg is bögte , jelezvén , hogy ideje lenne abbahagyni a csipkelődést.
- De most tényleg , mégis mi lehetett ilyen nehéz neked ennyi évesen?
Abban a minutumban éreztem , ahogy az egész testemet átjárja egy érzés , miszerint milyen jó lenne , ha hozzávágnám az üveget. De nem voltam olyan helyzetben hogy ezt megtegyem.
Inkább elnyúlva az asztalon , közelebb kerülve hozzá ,mélyen a szemébe néztem.
- Könyörögni , hogy hagyja abba. - feleltem , mire testem meg is rándult az indulattól , ahogy felegyenesedtem a székből , majd megindultam a le vezető lépcső felé.
- Ez most mégis mire volt jó? - hallatszott hátulról , ahogy Ari lehurrogja ismét Gaiat.
- Hagyjuk , hogy lemenjen egyedül a lépcsőn? - tette fel a kérdést , de már lépések sora közeledett felém. Nem foglalkoztam velük. Szerettem volna mihamarabb elkerülni azt a nőt.
Ekkor Tyra fogott meg derekamnál , hogy segíthessen lefele menet , de elhúztam magm tőle.
- Hagyj! - szóltam , mire mit sem törődve kérésemmel , kézen fogott.
- Ne is álmodj róla! - battyogott le velem a lépcsőn , követve lassú tempómat.
Végül közvetlen egy rövid folyosóhoz értünk , ami mindkét irányba nyílt.
- Balra láttam egy üres vendégszobát. Oda menjünk!
- Ez itt? - mutatott be az egyikbe , de én már válasz nélkül beléptem az ajtón. Később amint Tyra becsukta az ajtót , az ágyhoz vágtam az egyik kisebb elefántszobor dekorációt.
- Mintha annyira kurvára ismerne! - mormogtam. - Vén szatyor! Csak annyi a szerencséje , hogy akkorák a karjai , mint egy gorillának. - ültem le duzzogva az ágyra.
- Hát nem éppen egy kellemes társaság... - ismerte be Tyra , mellém ülve.
Az ég bolt addigra már sötét , királykék színben vibrált , a felhők pedig szinte már fénylettek a hold fénytől. Az egyhangú szoba hamar átvette az éjszaka melankóliáját. Mintha az az egyetlen szoba lett volna a világmindenség , melyben csupán csak nekünk jutott volna hely. A hajó azon szintjén már alig lehetett hallani a legénységet , így még jobban felerősítve ezt az érzést.
- Sajnálom.... - sóhajtott bele mondatába Tyra , a padlóra meredve.
- Én nekem kéne sajnálkoznom. - néztem rá. - Olyan dolgokat vágtam a fejedhez , amit nem érdemeltél ki , és amit Yvene - ről mondtam....
- Talán pont ő miatta történik mindez velem. Veled... - emelte rám tekintetét.
Igaza volt. Minden Yvene miatt történt. Ha nem hal meg , talán sosem kellett volna betennem a lábam a Morgana Akadémiába , és sosem ismertem volna meg őt. Ha ez mind nem történt volna meg , talán sose kellene Tyrát börtönbe záratnom.
Egyetlen reményem az volt , hogy valaki más oltotta ki Yvene életét.
- Lehet igazad van , -szólaltam meg , kisebb hallgatás után , lassan felemelkedve az ágyról , majd az ablakhoz sétáltam. - De ez akkor sem zárja ki a tényt , hogy miket mondtam neked.
Tyra csak hallgatott , továbbra is az ágyon ülve.
Kinéztem az ablakon tekintetemmel keresve valami után , mintha bármi is segíthetne szorult helyzetünkön. Akaratlanul is olyan érzés fogott el , mintha be lettünk volna zárva egy kalitkába , aminek annyi célja van csupán , hogy minél közelebb tartson minket egymáshoz.
- Én csak azt akartam , hogy.... - sütöttem le szemem. Nem találtam a szavakat , és ez megőrjített.
- Mit akartál? - állt oda ő is , félig a párkánynak támaszkodva. Tekintetével végig engem figyelt.
Pár másodpercig csak csendben hallgattam. De tudtam , hogy csak késleltetek valamit , amit úgyis ki kell mondanom.
- .... Hogy közel engedj magadhoz. - böktem ki , szinte alig hallhatóan. Nem néztem rá , egészen addig míg el nem kezdett közeledni felém.
- Mennyire közel....?
Nem érintett meg , mégis éreztem testének melegét. Füleim égtek , szívem pedig váratlanul lassabban kezdett verni , pedig azt vártam , hogy majd kiszakad a helyéről.
Belenézve lángoló szemeibe tudtam , hogy abból a bizonyos falból ,melynek mint egy bástya , közöttünk kellett volna szilárdan és törhetetlenül állnia , lebomlott lassan , észrevétlenül.
Ajkaimon keresztül préseltem ki a levegőt , mely feszültséggel volt tele.
Hallgatásom végül azt eredményezte , hogy Tyra csak még közelebb merészkedett. Arca közel volt enyémhez és sóhajai homlokomon suhantak végig.
Keze lassan fel - fel vándoroltam libabőrrel teli karomon , melyen a pihe szőrszálak is már kiegyenesedve álltak fel a hidegtől ,ami átjárta aznap testem.