Újra vele (Befejezett)

2. Máté

Máté szemszöge:

Nem akartam erre a kirándulásra jönni. Nem szerettem, ha túl sok emberrel vagyok összezárva. Egy osztálykirándulás pedig pontosan erről szólt. A hosszú vonatúton a srácokkal egy légtérben, borzasztóan lefárasztottak és ráadásul még a dokumentumokat is át kellett nézzem, amit Janka, a titkárnőm átküldött. Nehéz az iskolát összeegyeztetnem a munkával. -Mindent megteszek, meg kell tegyek, hogy a közelében maradhassak, nem engedem el újra.- Gondolataimból a vonal fékének éles csikorgása zökkentett ki. Összeszedtem magam és az ajtó felé vettük az irány.

-Mi van veled?- kérdezte tőlem Andris miközben karját nyakamba ejtette.

-Csak nem sok kedvem van ehhez a kiránduláshoz...- feleltem unottan.

-Pedig, tudtommal a vonaton van... Ő is! - mondta vigyorogva a szemöldökeit fel -le húzogatva, már csak rá gondolva is megdobbant a szívem és egy apró mosoly húzódott a szám szélén.

Andris, a legjobb haverom, tud rólam mindent, ahogy én is róla. Így azt is tudja, miért is jöttem vissza a suliba és ezzel, bizony, néha szereti húzni az agyamat. Néha bánom, hogy tud rólam mindent...

-Na, gyere már.. -kiáltott nekem a jómadár.

Végignéztem a peronon, hátha meglátom, még ha csak messziről is, de túl nagy volt a tömeg. Az sem biztos, hogy tényleg eljött volna...

A szállásra mentünk rögtön, egy kisebb séta után befordultunk az egyik kisebb utcába, volt egy elég nagy épület, ám mégis kisebb volt, mint amik körül vették. A tulaj várt minket a teraszon és köszöntött, majd elmondta a tudnivalókat. Kiosztottuk a szobákat, én egy egy ágyasat kaptam, aminek igazán örültem. Már a lépcsőn haladtam felfelé a másodikra a táskám a vállamon lógott, az ujjamon forgatva a kulcsot. Mikor megtaláltam, majdnem a folyosó legvégére kellett sétálnom. Mellette volt még egy ajtó, ami volt az utolsó, kissé rosszabb állapotban volt, mint a többi. Kinyitottam hát az ajtómat és beléptem. Elég rendezett és szépen kialakított volt, a föld színek igazán jól összhangban voltak. Egy nagyobb egyszemélyes ágy volt oldalt, egy közepes szekrény, egy asztal székkel és egy nagyobb ablak, ami a városra nézett. Nem volt nagy, de kényelmes. Táskám a földre dobtam és bedőltem az ágyba. Jelzett a laptop, hogy e-mail érkezett és már nyúltam is érte, de csak egy körlevél volt. Bezártam az ablakot és még néztem kicsit a képernyőt, amin ő és én voltunk még gyerekkorunkból.

-Vajon mit csinál most?- mondtam ki a mindig bennem lévő kérdést.

Lecsuktam a képernyőt és az asztalra raktam. Fogtam egy rend tiszta ruhát és a fürdő felé vettem az irányt. Egy jó forró fürdő után már visszafelé sétáltam a szobámba, mikor felszóltak a csajok, hogy lesz egy alsóbb éves lány, aki itt kapott helyet, mert "elvileg" nem volt hely neki a táborban. Nem igazán törődtem az infóval, így visszamentem a szobámba és az ágyra dőltem, még van másfél óra a vacsiig, addig aludtam egyet.

Nagy dörömbölésre ébredtem, az ajtó felé fordultam a szemeim alig bírtam kinyitni, mikor újabb dörömbölés.

-Megyek már... megyek...- kiáltottam el magam, miközben az ajtóhoz lépkedtem és kinyitottam- Mi az már te vadállat?- tettem fel a kérdést az előttem álló vigyorgó Andrisnak.

-Vacsora...- Vigyorgott tovább, mint a pszichiátriai esetek.- imádlak téged kelteni!!!

-Na menj a...-rontottam rá dühösen az öklöm már összeszorítva emeltem, mikor a folyosón kezdett sprintelni.

-Szerencséd, hogy fáradt vagyok!!-kiabáltam utána, méregtől fuldokolva.

-Igyekezz, te se akarod kihagyni... hidd el!- Mosolygott mindent tudó pofával.

-Gyűlöllek!- kiabáltam még utána a lépcsőn eltűnő idiótának.

Visszaléptem a szobába és egy cipzáros vékonyabb pulcsit kihúztam a táskámból, majd becsuktam az ajtóm és elindultam le, miközben magamra húztam a darabot. Nem szóltam senkihez csak leültem a teraszon az egyik pad végére és a fejemre húztam a kapucnim. A vacsora egyszerű, de finom volt. Valami tészta szósszal leöntve, meg voltak szendvicsek, amik nem néztek ki túl jól. Mikor végeztünk még maradtunk kicsit az asztalnál. Azt se figyeltem ki vitte el a tányéromat, inkább csak hátradőltem kényelmesen és leengedett fejjel próbáltam pihenni. A többiek jól el voltak, csak néha figyeltem fel a nevetések hallatán.

A város zajából kihallatszott, ahogy egy bőrönd kerekei zakatolnak az úton, ami egyre hangosabb, majd abbamaradt, mögülem hallottam, hogy hangosan zihál egy fáradt test.

-Szia... ki vagy te?- kérdezte az egyik lány hang, amit most a fáradtságtól be se tudtam azonosítani.

-Szia...-Hallottam meg a hangját, amire azonnal összeugrott a gyomrom és bizseregni kezdett mindenem, a fáradtságnak nyoma sem volt már.- Sziasztok. Anna vagyok. A 35 G- t keresem.- megfagytam, nem mertem megmozdulni, hátha csak tévedek.