Újra vele (Befejezett)

4. Máté

Máté szemszöge:

- Megtaláltad. Ülj le egyél, mindjárt vége a vacsora időnek, már csak szendvicsek vannak.- éreztem, ahogy leült mellém a pad másik oldalára. Fáradtan és nehezen vette a levegőt.

- Lassíts, még beteg leszel...-Hallottam, hogy Laura rászólt, erre már én is oda pillantottam. Falta az ételt, amit az apró kezeiben tartott. Sápadt arcába kezdett visszatérni egy kis szín.-Édes Istenem... tényleg ő az!!-

- Ma most eszek először...- nyögte ki két falat között.

- Mi történt veled?

- Hosszú sztori, hagyjuk inkább, nem is akarok nagyon rá gondolni!- Mi történhetett megint vele? Utálom, hogy nem védhetem meg őt!- Nem tudtam figyelni a beszélgetésekre tovább, csak őt láttam, nem tudtam levenni a szemem róla, amit csak a kapucni alatt tettem meg.

-Anna, gyere megmutatom a szobádat.

- Jövök.- mondta majd besétáltak az épületbe az egyik fiúval.

-Mondtam, hogy nem érdemes kihagynod a vacsorát...-dobta le magát mellém legjobb barátom.

-TE...-robbantam rá, majd mikor az emberek ránk néztek, lejjebb vettem hangom erejét és folytattam- te tudtad, igaz?

-Nos, nem tagadom, kíváncsi voltam, kit rekesztettek ki a táborból, megnéztem míg te édes álmaidat aludtad...-hangja a végére már a széles vigyoráról árulkodott. Biztos voltam benne, hogy most arra emlékszik vissza, ahogy fel dörömbölt.

Nem sokkal később én is irányba vettem a szobámat, elég jó idő volt, így a pulcsim és a pólóm a székre dobtam, csak egy melegítő nadrág maradt rajtam. Leültem az ágyra és igyekeztem rendezni a gondolataimat, ami most kizárólag Anna körül forogtak, majd hátra vetettem magam. Nem kellett sok, hogy az álom el is nyomjon. Nem tudom mennyit aludhattam, de kopogtak az ajtón, finom alig hallható volt. Felkeltem és kinyitottam, mire megláttam Őt. Egy pillanatig csak a kockáimat tudta nézni, amire arcán megjelent egy halvány kis pír.-Hogy lehet ennyire édes valaki?-majd hirtelen a szemembe nézett, azokkal a csodálatos zafír kék szemeivel. Elvesztem tekintetében.-Miért jöhetett vajon? Baj van?- Megdörzsöltem az állam, hogy észhez térjek és megkérdezzem, miért jött át, de megelőzött.

- Ne haragudj Máté, tudnál adni egy pólót??-kérdezte zavarában, ami annyira aranyossá tette, az én szívem pedig totál megkergülve dübörgött, már azt hittem ő is látja.

-Mi történt a tieiddel?-Nagyon fura, hiszen volt nála bőrönd.

-A ruháim... Maradjunk annyiban, hogy nem viselhető az állapotuk, kissé szellősek lettek...- mire csak kacagott.-Ez a hang, hogy lehet ennyire csodás?-gyorsan odaléptem a szekrényhez és kihúztam egy fehér pólót, amit felé nyújtottam.

- Persze, tessék... itt egy mackónadrág is.- adtam neki azt is.

- Nagyon szépen köszönöm. Jó éjszakát Máté.

-Jó éjt.- és becsuktam az ajtót magam előtt.

Vigyorogva fordultam háttal az ajtónak és lecsúsztam a földre. -Ez a lány lesz a végzetem... nem lehet ennél is többet érezni valaki iránt. Bemert kopogni egy fiú szobájába az éjjszaka közepén...- vigyoromat nem tudtam csillapítani, ahogy zakatoló szívemet sem. Még mindig az ajtóban ültem, mikor ismét egy halk, de inkább erőtlen kopogás ütötte meg a fülem, ha nem ülök ott, lehet meg sem hallom. Egy pillanat alatt álltam talpra és nyitottam ismét ki az ajtót. Borzasztó sápadt volt és a karját szorongatta, amiből szivárgott a vér.

- Baj van...

Hunyt ki gyenge hangja, mire lecsukódtak szemei és kezdtek összerogyni lábai. Egy hirtelen mozdulattal a dereka után kaptam és szorítani kezdtem kezét. -Kígyó marás- ismertem fel azonnal a jellegzetes sebet.

- Hívjátok a mentőket...- ordítottam el magam a lehető leghangosabban. Arcát simogatva kétségbe estem.

Többen is kijöttek a szobákból telefonnal a kezükben. Hallottam, hogy valaki már a diszpécserrel beszél.

- Tarts ki... Hallod!!??... Tarts ki...- tartottam szorosan magamhoz.

Pár pillanat múlva már a mentősök trapoltak mellém és kezdték kezelni. Ketten fogtak le, hogy a mentősök tudjanak intézkedni. Ott akartam lenni mellette és el nem engedni a kezét. A tanár beszélt a mentőssel, hogy bemegy vele a kórházba.

-Én megyek vele!. -Jelentettem ki, olyan határozottan, hogy láttam a tanáron, hogy kissé összerándul. Hangom egyszerre volt kétségbeesett és durva. Nem tudtam uralkodni magamon. A tanár szemeibe néztem, még mindig, amikor legördült egy könnycsepp az arcomon. Andris lépett oda a tanár mellé és a fülébe súgott.

-Rendben, te mész vele!- A tanár tekintete együttérzővé vált és bólintott felém- de jelentkezz, bármi van.

Bólintottam és már indultam is a mentősök után. Beültünk a járműbe és megfogtam törékeny kis kezét, ami most hideg volt. Elveszett az enyéimben.

-Ne aggódj... Gyorsan kiértünk, időben megkapta az ellenszert!- veregette meg a vállam a középkorú férfi mellettem.

Már egy kórteremben voltam, az ágyon fekvő lány mellett. Megsimogattam haját, ami még mindig nedves volt. Felállva a kis székről, homlokára adtam egy puszit és megigazítottam a takaróját. Visszaültem a székre és megfogtam még mindig hideg kezét, érezni akartam puha bársonyos bőrét. Nem tudom, mikor aludtam el, de elnyomott az álom. Arra ébredtem, hogy mocorog, elkaptam kezem az övétől. Már világosodott az ablakon besütött ránk a fény.