-Mit csinálsz te lány?? Pont a kikötő széléhez kellett állnod?? Hmmm??- nem akartam mozdulni -Csak még egy kicsit... csak még egy kicsit maradj így, kérlek!- mélyeket lélegeztem lejjebb engedve a fejem a parfüm, ami oly tökéletesen illet a személyiségéhez, az orromba kúszott, amire melegség áradt szét bennem. Az a ruha van rajta, amit tőlem kapott, amitől a szívem dübörögni kezdett a pillangók, pedig ott zsongtak a gyomromban bizsergett az egész testem.
-Máté???-fordult velem szembe úgy, hogy nem szakította el magát tőlem. Nézett fel rám könnyes szemekkel nagy mosollyal az arcán.
-Igen, ki más lehetne??- kérdeztem pimasz vigyorral.
-Te vagy az??!!! -Fúrta mellkasomba fejét.
-Másnak hagynám én, hogy megöleljen téged??? Mond!- vettem kezeim közé könnyáztatta arcát.
-Ne menj el!! Kérlek... -Szorított magához.
-De hisz itt vagyok, melletted...-mondtam lágy hangon, meg melengetett ez az egész.
- A szobád üres volt, aztán mindenki látta, hogy elmész... és én sehol nem talaltalak. - mondta szipogva.
- Igen, a cégem épületébe mentem...- mondtam kicsit zavartan.-Talán mégis hibáztam, mikor ott hagytam a vallomásom után?!-
- Itt akartál hagyni, miután elmondtad....- mondta halkan.
-Így nem értek semmit, gyere üljünk le a padra. -kezdtem el húzni a közeli ülőhely felé.
- Miért akartál elmenni??
-De hisz nem akartam...-Határozottan hibáztam!!-furdalt a lelkiismeretem.
-Az este is magamra hagytál, reggel pedig nem találtalak sehol, hogy elmondjam...
- Csak a cégem épületébe mentem váltani néhány ruhát... Ugyanis valaki elkérte a ruháimat... -simítottam végig az orrán, majd letöröltem könnyeit, mire csak mosolyogtam.
- Azt hittem, te is magamra hagysz... Mint...- fulladt el a hangja.
- Ilyen meg se forduljon a fejedben... Valóban igaz, tegnap itt hagytalak, mert nem tudtam, hogy mit válaszolsz és féltem, hogy elutasítasz... De reggelre már megbántam és te már nem voltál itt. Utána döntöttem, hogy veszek magamhoz néhány ruhát, akkor mondták a többiek, hogy kétségbeesetten keresel engem, ezért ide jöttem hátha ide jöttél.
- Ne hagyj magamra.. -ölelt meg ismét és könnyei ismét megeredtek.
- Nem elmondtam neked tegnap?? Olyan vagy nekem, mint a mágnes, nem tudok távol maradni tőled ...- ismételtem meg az igazat.
- Nem akarom, hogy távol maradj tőlem.... az este se hagytál szóhoz jutni... nem tudtam elmondani...
- Mit?? -kérdeztem kíváncsian.
- Azt, hogy... Én ...
- Igen?!
- Én... sz...e..r...e..t..l..ek...-mondta szipogva, de semmit nem értettem meg belőle.
Elengedtem az ölelésből a szemébe néztem.
- Nyugodj meg, mert így nem értem mit mondasz...-vettem kezeim közé arcát.
- hhhuuu... Azt mondtam SZERETLEK!!
Megdörzsöltem fülemet, mintha valami eltömítette volna és nem értettem volna. -Nem, biztos nem értettem jól.-
- Mondd még egyszer...-kértem meg kiskutya szemekkel ránézve. A légzésem is elakasztva vártam válaszát.
- Nem mondom el mégegyszer, vagy megérted, vagy nem...
Arcom kezeibe vette és megcsókolt, finom ajkait az enyémekre illesztve, ebbe a csókba benne volt minden, de nem csak az ő oldaláról. Viszonoztam a csókot és milyen mámorító egy érzés. Milyen puhák és édesek.
- Érted már??-kérdezte miközben homlokomnak döntötte sajátját.
- Azt hiszem kapizsgálom. De mondd ki újra... Kérlek.- könyörögtem neki és remegve minden porcikám, vártam csilingelő hangján azt a bizonyos szót.
- Szeretlek!!! Érted???- mondta vigyorogva.
-Igen, határozottan....
Magamhoz húztam és megcsókoltam újra és újra. Még egy ideig ott maradtunk a padon beszélgettünk. Mikor már kezdett esteledni, akkor indultunk vissza a szállásra, ahol a csapat már tűkön ülve vártak minket.
- Na megtaláltátok egymást?- szólalt meg elsőre Bence.
-Hülye... nem látod, hogy együtt érkeztek meg...- csapta tarkón a mellette ülő Csenge.
-Tudtatok beszélni??- kérdezte Andris.
-Na ez már egy értelmesebb kérdés....- helyeselt Bea.
Magamhoz húztam és megcsókoltam, ott mindenki előtt, amibe bele mosolyogtam.
-Újra vele vagyok... nekem nem kell több...- majd ismét megcsókoltam.
-Hhhúúúú.... menjetek szobára.... ne itt faljátok fel egymást!- szólalt meg ismét Andris.
Mire a mellette álló Laura megcsókolta.
-Hhhhuuu, ti is mehettek...- Szóltam vissza.
Mire mindenki elnevette magát.
-Anna, beszélnünk kell!- hangzott az exem hangja mögöttünk.
Hát ennek is vége...de ne menjetek túl messzire, mert még nem engedem el szerelmeseink kezét!! Nagyon szerettem írni ezt a történetet!!
Nektek, hogy tetszett? Várom vissza jelzéseteket! :)
Örülök, hogy végig követétek Anna és Máté történetét!
Amint látjátok a végét nyitva hagytam... Szándékosan!! Hamarosan hozom a második kötetet, ugyanis messze nincs vége, párosunk elé ugyanis sok nehézség és fordulat vár még a továbbiakban!!
A második kötet címe:
Újra vele: A vissza szerzés
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Várlak benneteket vissza a második kötet olvasására!!
