Újra vele (Befejezett)

19. Máté

Máté szemszöge:

-Ebből elég!!!-dühödött fel.

Fogta a ruhát és a kártyát és kiviharzott, természetesen én meg követtem őt. A táborba ment, ahol össze voltak gyűlve az osztálytársai. Átvágott a csoporton és Laci elé állva az arcába dobta a ruhát a cetlivel.

- A szeretődnek vegyél ruhákat, ne annak, akit megcsaltál... Idióta!!! Hagyj már végre békén!!!- Óhh, hogy én most milyen büszke voltam erre a csepp nőre... nem bírtam nem megtenni.

Odaléptem hozzá kezem derekára csúsztattam és magam felé fordítottam, nem is gondolkozva mit csinálok és hol megcsókoltam. -Istenem, de édesek és finomak az ajkai-

-Hagyd békén a barátnőmet, megértetted??- mutattam Laci felé mutató ujjam fenyegetően.- Gyere bébi, menjünk innen!!

Megfogtam pici kezét és elhúztam onnan. Móni pofonja Laci arcán, akkorát csattant, hogy mi is hallottuk, pedig már jókora távolságra voltunk tőlük. A kikötőben álltunk meg csak. Egymásra néztünk és elnevettük magunkat.

-Láttad az arcukat??? -kérdeztem nevet.

-Hát az minden pénzt megért!!!

-És az a pohon, amit Mónika adott Lacinak, még nekem fájt, pedig csak a hangját hallottam...-Dörzsöltem meg arcom, mintha én kaptam volna..

-Meg is érdemelte....- mondta a nevetéstől kifulladva.

Hirtelen mind a ketten el komolyodtunk. Rájöttünk, hogy kezünk még mindig összekulcsolva van. Elhúzta kezét.

-Máté, nem gondoltál arra, hogy színész legyél?? Nagyon jó voltál!!!- törte meg a kínos csendet és szemembe nézett.

-Nem volt minden színészkedés...-tört ki belőlem az igazság, aminek épp ideje- Tényleg meg akartalak csókolni már... bár nem így!- vakartam meg tarkóm zavaromban.

-De hisz nem is ismerjük egymást ...- ismételte meg az igazságot, amit hitt.

-Most én kérlek, hogy ne ellenkezz. Legyünk együtt. Megismerjük egymást. Nem bírnám elviselni, ha mással látnálak, ha más fogná a kezed, ahogy én fogtam most ...- Nem engedhetem el újra.-

-Egy pillanat... Te miről beszélsz? - hátrált egy lépést, amire csak egy rossz érzés kerített hatalmába.-Ideje elmondom az igazságot...-