Újra vele (Befejezett)

14. Anna

Anna szemszög:

A következő boltban vettem néhány ruhát, amit viselhetek. Vettem egy pólót és nadrágot Máténak is. De a hangulat már nem volt az igazi.

-Menjünk vissza a szállásra. Lassan ebédidő és nekem dolgoznom kell.- mondtam halkan.

-Rendben van, menjünk. -egyezett bele.

Csendben sétáltunk egymás mellett. Egyikünk sem szólalt meg. Mikor vissza értünk. Odafordultam Mátéhoz és elvettem a szatyrokat a kezéből csak egyet hagytam nála.

-Segítek felvinni.-ajánlotta fel.

- Köszönöm, megoldom.

Majd megfordultam és felmentem a szobába. Felvettem egy inget, egy fekete farmerral és egy övvel, úgy mentem a konyhába. Az étel kész volt már csak teríteni kellett. Lassan telt az idő. Szomorúnak éreztem magam. Nehéz volt a lelkem, a sírás is fojtogatott, de minden erőmmel mosolyogtam az emberekre. Nem sok ember jött az étterembe ebédelni, így korán elengedtek. Lementem a tengerpartra leültem a homokba és a hullámzó, gyönyörű tengert néztem. Nem akartam semmire gondolni. Élvezni akartam az előttem hullámzó végtelen vizet.

- Leülhetek??- törte meg a csendet a férfi hang.

-Máté... persze gyere.-paskoltam meg magam mellett a homokot.

-Sajnálom! -Sajnálom

Mondtuk egyszerre, amire el nevettük magunkat.

- Kezd te! -mondtam halkan.

-Sajnálom, hogy olyan indulatos voltam az üzletben. Nem tudom miért, de elöntött a düh, mikor megláttam...- hangja elcsuklott, tekintete pedig az enyémbe fúródott.

-Én is sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél miattam és azt is sajnálom, hogy utána nem voltam jó társaság.

- Te számomra mindíg jó társaság vagy, ezt sose felejtsd el... Nekem a csend is izgalmas melletted.- szemei csillogtak.

-De hisz alig ismersz engem...

A vállát megvonva a tengert kezdte nézni. Aztán kis idő múlva bátortalanul megkérdezte:

- Mi történt köztetek??

- Ez egy hosszú történet....

- Időm, mint a tenger.... -mosolygott rám a víz felé biccentve.

- Gyerekek voltunk, amikor megismertük egymást. A szomszéd házba költöztünk be. Egy iskolába jártunk, egy szakkörre, egy sport klubba. 24 órából 18 -at együtt voltunk. Mindent megosztottunk egymással. Különleges kapcsolat alakult ki közöttük. Kb 13 voltam, amikor rájöttem, hogy szerelmes vagyok. Az iránta érzett szerelem nagyon erős volt. Évekig titkoltam. Mindent megtettem, hogy ne tudja meg.

-Miért??

-Féltem, hogy ha kiderül megváltozik köztünk minden. Aztán amikor 18 lettem Laci egyszer bevallotta, hogy ő is többet akar tőlem és elkezdtünk járni. Mónika a lány az üzletből. A legjobb barátnőm volt, mintha a testvérem lett volna. Mindent elmondtam neki, így ezt is, de csak akkor, amikor összejöttünk Lacival. Utána nagyon megváltozott irányomba Móni. Sokáig hozzám sem szólt, mindent megtettem, hogy kibéküljünk. Kb egy év telt el. Nagyon boldog voltam. Jött az érettségi bál, Lacival együtt mentünk. Meg választottak minket a legszebb párnak. Mikor fent álltunk a színpadon egy videó indult el, amin éppen szexelnek.... Laci és Móni. Egy hétre rá, pedig elvesztettem édesanyám. Azóta pedig Lacival egy ilyen vicces harc vette kezdetét, igazán soha nem bántottuk egymást, de veszekedtünk, borsot törtünk a másik orra alá. Mónika pedig háborút indított ellenem. A többit kitalálhatod....

-Sajnálom édesanyádat...-mondta kicsit elszomorodva.

-Köszönöm

- Édesapád??

- Ő kamionozik. Évente 2 x ha látom és van egy másik családja is. Pénzt küld minden hónapban. Abból tudok fennmaradni.

-Beszéltél velük úgy igazán azóta?? Mármint Lacival és Mónikával.

- Nem. Eleinte Laci sokszor jött az ajtó elé, de sose kopogott be, vagy jött be hiszen tudta hol a kulcs és mindig bejött... ha hívtuk, ha nem. Aztán egyre ritkábban jött, végül nem jött többet. Lassan megnyugodtam jártam a suliba, a jegyeimet megreguláztam, ösztöndíjas lettem, mellette dolgoztam. Egyszóval éltem tovább az életemet.

-Idióta barom...-puffogta maga elé.