Újra vele (Befejezett)

15.Máté

Máté szemszög:

A következő boltban amit találtunk megvett néhány semlegesebb darabot. De mind a ketten éreztük, hogy elromlott a hangulat. Át adott egy zacskót mondva, hogy elvette az enyémeket és akar helyette másikat adni. Nem akartam elfogadni, de nem volt most hangulat a visszautasításhoz. Elvettem a szatyrokat a kezéből, amit most hagyott is szó nélkül.

-Menjünk vissza a szállásra. Lassan ebédidő és nekem dolgoznom kell.- mondta halkan.

-Rendben van, menjünk. -egyeztem bele én is.

Csendben sétáltunk egymás mellett. Egyikünk sem szólalt meg. Mikor vissza értünk. Felém fordulva elvette a szatyrokat csak egyet hagyott nálam.

-Segítek felvinni.-ajánlottam fel.

- Köszönöm, megoldom.

Megfordult és eltünt a lépcsőn. Elhatároztam magam, hogy bemegyek a céghez muszáj voltam, pedig nem sok kedvem volt. Pár órával később már a bolt felé sétáltam a cégtől nem volt messze, így csak egy kis séta és ott is voltam. Megvettem mosolyogva azt a ruhát, ami annyira tetszett rajta. Az eladó fel is ismert.

-Nagyon jól állt a kedvesén ez a ruha!!- Meglepődtem a megnevezésen amit használt. Melegség, vagy inkább forróság áradt szét bennem.-Kedvesem- viszhangoztattam magamban.

-Igen, ezért is jöttem vissza érte! -Vigyorodtam el.

Vissza a szálláshoz a part mentén sétáltam, már majdnem beléptem a teraszra, mikor a part felé sétált az Ő tökéletes alakja. Felsiettem a szobába és leraktam a dobozt. Szinte már futva mentem a partra, ahol egy kicsit keresve, de megtaláltam a homokba ülve.

- Leülhetek??- törte meg a csendet a hangom.

-Máté... persze gyere.-paskolta meg maga mellett a homokot.

-Sajnálom! -Sajnálom

Mondtuk egyszerre, amire el nevettük magunkat.

- Kezd te! -mondta halkan.

-Sajnálom, hogy olyan indulatos voltam az üzletben. Nem tudom miért, de elöntött a düh, mikor megláttam...- hangom elcsuklott, tekintetem pedig az ővébe fúrtam.

-Én is sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél miattam és azt is sajnálom, hogy utána nem voltam jó társaság.

- Te számomra mindíg jó társaság vagy, ezt sose felejtsd el... Nekem a csend is izgalmas melletted.- szemei csillogtak mikor kimondtam.

-De hisz alig ismersz engem...

A vállamat megvonva a tengert kezdtem nézni. Aztán kis idő múlva bátortalanul megkérdeztem:

- Mi történt köztetek??

- Ez egy hosszú történet....

- Időm, mint a tenger.... -mosolyogtam rá a víz felé biccentve.

- Gyerekek voltunk, amikor megismertük egymást. A szomszéd házba költöztünk be. Egy iskolába jártunk, egy szakkörre, egy sport klubba. 24 órából 18 -at együtt voltunk. Mindent megosztottunk egymással. Különleges kapcsolat alakult ki közöttük. Kb 13 voltam, amikor rájöttem, hogy szerelmes vagyok. Az iránta érzett szerelem nagyon erős volt. Évekig titkoltam. Mindent megtettem, hogy ne tudja meg.

-Miért??

-Féltem, hogy ha kiderül megváltozik köztünk minden. Aztán amikor 18 lettem Laci egyszer bevallotta, hogy ő is többet akar tőlem és elkezdtünk járni. Mónika a lány az üzletből. A legjobb barátnőm volt, mintha a testvérem lett volna. Mindent elmondtam neki, így ezt is, de csak akkor, amikor összejöttünk Lacival. Utána nagyon megváltozott irányomba Móni. Sokáig hozzám sem szólt, mindent megtettem, hogy kibéküljünk. Kb egy év telt el. Nagyon boldog voltam. Jött az érettségi bál, Lacival együtt mentünk. Meg választottak minket a legszebb párnak. Mikor fent álltunk a színpadon egy videó indult el, amin éppen szexelnek.... Laci és Móni. Egy hétre rá, pedig elvesztettem édesanyám. Azóta pedig Lacival egy ilyen vicces harc vette kezdetét, igazán soha nem bántottuk egymást, de veszekedtünk, borsot törtünk a másik orra alá. Mónika pedig háborút indított ellenem. A többit kitalálhatod....

-Sajnálom édesanyádat...-mondtam kicsit elszomorodva.

-Köszönöm

- Édesapád??

- Ő kamionozik. Évente 2 x ha látom és van egy másik családja is. Pénzt küld minden hónapban. Abból tudok fennmaradni.

-Beszéltél velük úgy igazán azóta?? Mármint Lacival és Mónikával.

- Nem. Eleinte Laci sokszor jött az ajtó elé, de sose kopogott be, vagy jött be hiszen tudta hol a kulcs és mindig bejött... ha hívtuk, ha nem. Aztán egyre ritkábban jött, végül nem jött többet. Lassan megnyugodtam jártam a suliba, a jegyeimet megreguláztam, ösztöndíjas lettem, mellette dolgoztam. Egyszóval éltem tovább az életemet.

-Idióta barom...-puffogtam maga elé.