A néma és a lélektelen - MinSung f.f.

22.rész - A tű

Őszintén rémesen érzem magam amiatt, hogy ilyen kiégett, öreg fanfiction író vibe-om van. ><

Minden esetre tényleg igyekszem, hogy ne befejezetlenül maradjon a sztori. Ebben a tudatban kívánok nektek jó olvasást! ^^

Jeongin hiába nem akart, mégis mérhetetlen dühöt és haragot érzett. Évek óta csak ezek az érzelmek és rossz gondolatok jártak a fejében. Lee Minho nem volt jó ember és megérdemelte, hogy semmi jó ne legyen az életében. Legalább is a fiatal fiú így gondolta. 

Csak egy hatalmas probléma volt. Hogy Jeongin nem gondolkodott racionálisan és nem jutott eszébe az, hogy mi van, ha nem tud mindenről. Mert Jeongin úgy gondolta, hogy mindenről tud. És így hallgatva egy kétgébeesett, ijedt Felixet, csak még több dühöt táplált benne.

-Nem érdekel Lix. Nem is különösebben akarom, hogy érdekeljen. Már eldöntöttem, hogy mit szeretnék.

-Nem érted, hogy ezzel Sungienak is ártasz? Kérlek, ne csinálj butaságot. - Felix szemeiben kicsordulni készülő könnyek csillantak. Kezei közt remegett a lassan teljesen kihűlni készülő csésze teája. - Innie, kérlek... Gondolj Jisungra... Nem ezt...

-Neked is nem lenne jobb, ha megtenném? - Kérdezett vissza a fiatalabb agresszívan, szemeiben dühtől elszánt tűz lobogott.

-De...

-Szeretnéd azt a rakás szerencsétlenséget, nem? Akkor neked is egyszerűbb, ha szembesítem azzal, hogy milyen is a valódi természete a kis pasijának. Utána te lehetsz a hős megmentő, a lelki tamász. A tiéd lehetne. Nem örülnél neki?

-Ne hívd így! Jisung semmiről nem tehet és nem érdemli meg, hogy a te személyes haragod tönkretegyen mindent, amilye van! - A kicsiny kávézóban lassan egyre nőtt a feszültség. Többen is gyanúsan pillantgattak a két veszekedő, fiatal fiúra, a pultnál álló baristák szúrós tekintettel méregették a két kellemetlen alakot. Nem ehhez voltak szokva ebben az üzletben. Általában mindig csend és nyugalom volt. - Hogy tudsz... hogy tudsz ilyen kegyetlen lenni?

-De hisz nem te mondtad azt, hogy a kis törékeny szerelmed jobbat érdemelne Minhonál? Nem ismerem azt a kis srácot, csak távolról láttam eddig, de az is bőven elég volt belőle. Álom világban élő kis kudarc.

-Nem merj több ilyet mondani! - Csapott ingerülten az asztalra az idősebb, mire a kávézó egyik dolgozója mérges tekintettel mellettük termett.

-Ha az urak nem hajlandók lecsillapodni és megfelelő hangszínen beszélni, akkor szeretném megkérni Önöket, hogy távozzanak! Zavarják a többi vendéget. - Felix ekkor lecsillapodott, sajnálatkérő tekintettel nézett a pincérre, majd szelíden bólintva egyet bocsánatot kért és egy marék bankjegyet az asztalon hagyva faképnél hagyott mindenkit a kávézóban, még Jeongint is. 

Felix nem tudta elhinni, hogy miért ilyen igazságtalan a világ. Miért kell az olyan embereknek, mint Jisung, folyton szenvedniük. Egyáltalán, hogy tudott egy olyan rossz emberrel összebarátkozni, mint Jeongin? A fiatal, egykor reményektől és naivitástól csillogó szemű kisfiú, akit ismert, látszólag végleg elveszett. Már nyoma sem volt. 

Ugyan az összes pocikája ellenezte, de Felix remegő kezekkel vette elő telefonját és a kontaktjaiban megkeresve, nagy levegőt véve nyomott a hívás gombra. Itt az ideje nem önzőn cselekedni.

-Minho hyung... Felix vagyok. Jeongin itt van a városban és hozzád akar menni. Készülj fel. Készítsd fel Jisungot is.

...