-Összetört a szívem és a tiéd is... - Két fiatal fiú ült a csendes kávézó egy még csendesebb, eldugott sarkában a lekerekített, fényes fa asztalnál. Az egyik fiú arcát szép szeplők díszítették, lenőtt, vállig érő, hidrogénszőke haja most kissé ápolatlan volt. A másik fiúnak sunyi, róka szemei voltak, egyszerű, fekete haja a szemeibe lógott. Mindketten megviseltnek és fáradtnak tűntek. Ki ezért, ki azért, de a lényeg egy volt... mindkettejük szíve ketté törött. Az egyiknek csak egyszer, a másiknak kétszer is.
-Mikor jöttél vissza Szöulba? - Kérdezte Felix érdeklődve. Hangja most kissé karcos volt.
-Körülbelül egy hete. Még rendezkedem be a koliba.
-Miért nem hívtál?
-Sajnálom... - Húzta el ajkait fájdalmasan a róka szemű. - Nagyon elfoglalt voltam és addig, amíg nem került minden a helyére, nem akartalak zavarni.
-Soha nem zavarsz. Tudod, hogy-
-Soha nem zavarlak. Ezt mondod és állítod.
-Innie...
-De valójában mindenkit zavarok és mindenkinek teher vagyok, főleg neked Lix. - Nézett fel elszántan a fiatalabb és úgy beszélt tovább. - Fél éve még azt hittem és minden erőmmel azon voltam, hogy japánban maradhassak, most meg megint itt vagyok, de miért? Azért, hogy megtudjam, már van valakije? Ahogy mondtad, már kialakult a "nagy" baráti társaság, én pedig nem akarok ebbe belezavarni, viszont beszélni akarok vele. El akarom neki mondani, hogy őszintén mit gondolok róla. El akarom mondani a kedvesének is, hogy tudjon róla, milyen emberrel hentereg esténként.
-De Minho... ő megváltozott Jeongin. Teljesen új ember lett. Sokat meséltél róla és én egyáltalán nem olyannak látom, mint ahogy elmondtad. - Jeongin erre gúnyosan oldalra húzta a száját és horkantott egyet.
-Ebben addig nem leszek biztos, amíg nem beszéltem vele. - Állt fel remegőn a helyéről. - Köszönöm a találkozást Felix. Majd még kereslek...
Felix szomorú, ijedt szemekkel nézett a távozó, fiatal fiú után. Nem tudta, hogy mit kéne tennie. Talán figyelmeztetnie kéne Minhot? De régen rémes dolgokat művelt Jeonginnal. Nem kéne inkább hagynia, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy Jeongin szeretné? De azzal biztosan sérül Jisung is.
Egy a biztos... Az, hogy Yang Jeongin is a művészeti egyetemre nyert felvételt, nagyon rossz ómen volt.
...
Jisung nagyot sóhajtva lépett ki a bemutató teremből. Még egy sikeres félévet tudhatott a magáénak. Latyakos, hideg hó volt odakinn, ez most mégsem zavarta. Sikeres félév, jó tanulmányi átlag, több barát, mint amiről valaha is álmodni mert és egy eddig jó irányba alakuló kapcsolat. Han Jisung kimondhatatlanul felszabadultnak és boldognak érezte magát, hosszú idő óta először. Elvégre ki ne lenne boldog a helyében? Úgy tűnt, minden jól alakul.
Jisung egy kis extra pénzzel a zsebében lépkedett az nap az egyetemi menza felé. Általában mindig megelégedett az alap menüvel, de ma úgy határozott, úgy teletömi a pocakját, mint már hosszú ideje egyszer sem. Polipra és sushira vágyott, és egy finom pho levesre, mellé pedig valami édes üdítőre. Bár Jisung kifejezhetetlen módon apró és vékony volt, imádott enni. Régebben imádott különböző gourmé helyekre járni és egzotikusabbnál egzotikusabb ételeket kipróbálni. Kár, hogy már egy ideje erre sem volt kapacitása.
A nagy, asztalokkal teli helyiségbe belépve figyelmetlenségében egy vele hasonló alkatú fiúnak ütközött. Felix volt az. Jisung először ijedten, majd hatalmas, szív alakú mosollyal az ajkain nézett fel a nála nem sokkal magasabb fiúra. Kedvesen elmosolyodott, mire Felix is kedvesen visszamosolygott rá.
KAMU SEDANG MEMBACA
A néma és a lélektelen - MinSung f.f.
Fiksi Penggemar"Minho manapság már nem az igazi. A rugalmas, táncra edzett test mára már feledésbe merült. Egyszerű buzgóság vagy kiégés? Erre senki nem tudja a választ, hogy miért, de Minho már nem a régi. A feledhetetlen tehetségű táncos bezárkózott és a maga ud...
