A néma és a lélektelen - MinSung f.f.

9.rész - Akár a köd

A levegő kifejezetten nehéz, ködös és hideg volt. Tipikusan az az időjárás és az az időszak, amit senki nem szeretett és csak nagyon kevesen látták a ködös hideg szépségét. Minho ezek közzé a kivételek közzé tartozott. Volt valami a sűrű ködben, amit kifejezetten szeretett. Kisgyermek korában órákat üldögélt néha a széles párkányú ablakban, miközben a kinti ködös tájat csodálta. Akkoriban vidéken élt a szüleivel még, így nem is annyira a messziségben egy dús erdő volt és ha a köd hagyta, hogy Minho egészen addig ellásson, akkor a kisfiú csillogó szemekkel csodálata a szépségét. Másnak unalmas és kopár, Minhonak titokzatos és szép volt.

A többiek rossz kedvét és didergését elnézve, Minho nem teljesen értette, hogy miért nem helyezték át máshova az aznapi programot. Chan és Changbin egyaránt álmosak és kedvtelenek voltak, Hyunjin végig arra panaszkodott, hogy a párától a hosszú haja szörnyen fog állni, míg Jisung csendben didergett a hatalmas ruha tömeg alatt, amibe bele volt burkolva. A legfiatalabb orra a hidegtől elpirosodott, amire még rá is tett, hogy gazdája igen sokat törölgette, mert a fagytól még folyt is az orra. Minho szelíden elmosolyodva kuncogott néha ezen és élvezte, hogy jelenleg ő az egyetlen, akinek annyira jó kedve van, hogy a többieknek még gúnyolódni sem volt erejük, sőt, talán még észre sem vették, hogy hogyan nézett a néma fiúra.

Minho sokat gondolkodott azóta Hyunjin javaslatán. Még egyetlen zenét sem hallott Jisungtól, de bízott abban, hogy Hyunjin nem beszélt akkor zöldségeket. Nagyon szeretett volna együtt dolgozni Jisunggal, de valamiért félt megkérdezni tőle ezt. Még az a gondolat is megfordult a fejében, hogy esetleg újra előveszi azt a projektet, amin már egy éve dolgozott, de aztán ahogy megötlött benne a gondolat, úgy is hesegette el azt. Ez egyáltalán nem lett volna jó ötlet, akárhogy nézzük.

-Csak tudnám, hogy miért pont mára lett ilyen idő? - Morgolódott az orra alatt Changbin. - Egész héten sütött a nap, most meg egy merő latyak minden.

-Egyetértek. - Morogta vissza Chan is, Hyunjin helyeslően nyávogott valamit még, míg Jisung csak csendben lépkedett a társaság mellett és ha lehet, még jobban beletemette az arcát a sáljába.

-Én mondtam, hogy nem gond, ha áttesszük, ti akartatok ennyire menni. - Vonta meg a vállát Minho, ezúttal már kicsit frusztráltan, ugyanis barátai már sokadszorra zavarták meg vidám álmodozását.

-Amúgy egyáltalán hova megyünk? - Érdeklődött Hyunjin, a társaság azon tagja, aki eredetileg nem is nagyon volt meghívva. Bár már megtörtént az a bizonyos beszélgetés Hyunjin és Minho között, Minho még mindig kicsit ellenségesen állt a fiatalabbhoz. Túl közeli és túl jó barátja volt Jisungnak, olyan, amire Minho is vágyott, de hangot adni már nem mert ellenvéleményének, ahogy tenni sem mert érte.

-Jisung egyik nap átküldött egy újság cikket, amiben egy kis eldugott zenei múzeumról volt szó, ami a város szélén helyezkedik el.

-És szeretünk múzeumokban járni. - Tette hozzá Changbin mondandójához Chan. Hyunjin erre bosszúsan sóhajtott egyet és közölte, hogy ezt előbb is mondhatták volna, ugyanis ha csak nem szimpla művészeti múzeumról volt szó, akkor nem nagyon szeretett ilyen helyekre járni. Mivel Minhon kívül mindenkinek nagyon szúrós kedve volt az nap, így olyan tekinteteket is kapott Hyunjin -még Jisungtól is- aki erre inkább csöndbe maradt és kicsit összehúzta magát. Minho erre nem bírta ki, hangosan felnevetett és önfeledten sietett előre, maga mögött hagyva a fagyos társaságot, melynek majdnem az összes tagja meglepetten pillantott utána, kivéve Jisungot. Jisung csak egy apró mosollyal az ajkain figyelte az idősebbet.

...

-Nem hiszem el! - Kiáltott fel ingerülten a társaság legidősebbje, ahogy végre elérték céljukat, viszont annak bejárati ajtaján sajnos a "ZÁRVA" felirat állt. Changbin erre heves veszekedésbe kezdett Channal, hogy miért nem nézte meg, hogy egyáltalán nyitva van e a hely, miközben mögöttük Hyunjin bosszúsan magyarázott a megszeppenten álldigáló Jisungnak. Csak Minho volt látszólag teljesen nyugodt, mintha még egy kis gonosz vigyor is került volna az ajkaira és egy ideig ezzel a vigyorral az arcán figyelte az előtte kibontakozó káoszt, egészen addig, míg meg nem unta és be nem kopogott a bezárt ajtón.

Mindenki egy emberként nézte kérdőn Minhot, majd a tekintetük csak még értetlenebbe fordult, amikor egy fiatal fiú ajtót nyitott nekik. Mosolyogva köszöntötte a társaságot, majd beinvitálta őket a kellemesen meleg helyiségbe. Hirtelen olyan döbbent csend volt, Minho megint hangosan felnevetett, majd a rejtélyes fiatal fiúhoz fordult, aki a tulajnak tűnt.

-Mondtam, hogy viccesek. - A fiatal fiú erre szintén kuncogott egy aprót, mint Minho. - Srácok, ő itt Seungmin. A szüleié a hely. - Nos, hogy Minho pontosan honnan is ismerte Seungmint, mindenki számára rejtély volt. Jisung és Hyunjin csak nem rég csatlakoztak a társasághoz, míg Changbin és Chan egészen eddig úgy tudták, hogy ők Minho eddigi egyetlen barátai, viszont ezt az említett most látszólag teljesen megcáfolta. Lelkesen beszélgetett Seungminnal arról, hogy milyen új érdekességek érkeztek a múzeumba és úgy tűnt, mintha mindig is ismerték volna egymást. A teljes döbbenet miatt Minho két legjobb barátja kérdezni sem tudott és végül csak egy vállrándítással le is tudták magukban a dolgot, hogy beljebb lépjenek.

A múzeum valóban kicsi volt, látszott rajta, hogy teljesen magán cég és közel sem egy profi műve, de árasztott magából egy furcsa, kellemes aromát. Hyunjin lelkesen dobta le a kabátját az első helyre, amit talált és bármi szó nélkül lelkesen indult el, hogy felfedezze a helyet, látszólag leginkább a festményeket, mert, hogy azok is voltak. Chan és Changbin is felfedező útra indultak kettesben, néha kíváncsian pillantva Minho felé, míg Jisung már rég, a maga csendjében eltűnt valahol a kis üzletben.

-Remélem tényleg nem gond, hogy ma jöttünk. Nyugodtan mondhattad volna, hogy ma nem nyitsz ki.

-Ugyan, úgy se lett volna ma semmi dolgom és egyébként is, ráfér egy kis takarítás a helyre, mert ha egy hónap után újra kinyitunk, akkor csak nem lehet minden tiszta por. - Mosolyodott el szerényen Seungmin, majd ezután magára hagyta unokatestvérét, Minhot.

Minho vett egy nagy levegőt, imádta ezt a múzeumot. Még csak öt éves volt, mikor Seungmin szülei, a nagynénje és nagybátyja gyűtögetésbe kezdett. Már akkor az övék volt ez a kicsiny üzlethelyiség és már akkor is az volt a tervük, hogyha egyszer már elég bemutatni való lesz, múzeumot nyitnak. Minho sokszor volt már itt a szüleivel is, gyakran rendeztek ide családi találkozókat is. Ezért volt olyan közeli egymással Seungmin és Minho.

Ahogy Minho elindult a kedvenc részlege felé, továbbra is töretlen mosollyal vizsgálta a helyet. Egy kicsit már régen járt itt, főleg azért, mert Seungmin és az ő szülei is, már egy pár hónapja külföldön voltak, így az unokatestvérek jelenleg kettesben voltak az országban.

Minho szemei előtt hirtelen Jisung tűnt fel. A néma fiú Minho egyik kedvenc darabját vizsgálta elmélyülten, miközben az idősebb halkan mellé lépkedett. Valami fura érzés járta át Minhot Jisunggal kapcsolatban, ugyanis a fiatalabb látszólag gyönyörködött abban a festményben, amiben sokan nem láttak szépet és jót. Tulajdonképpen egy ismertetlen szerzőről volt szó, aki ajándékba adta Seungmin szüleinek sok évvel ezelőtt a képeit. A sorozat híres zeneszerzők műveit ábrázolta olajfestményekben és bár a legtöbb ténylegesen egy olyan alkotás volt, ami mindenki szeme számára kellemes volt, volt egy, ami kilógott közülük. Claude Debussy - A tenger című cimfóniáját ábrázolta nem túl hagyományos módon. A kép sokak számára nyugtalanítónak tűnhetett a heves széllel, a hatalmas hullámokkal és a rémisztő köddel, de Minho mindig is imádta a képet. És látszólag Jisung is.

-Tetszik? - Kérdezte kissé izgatotta Minho, mire Jisung rá sem nézett, egyszerűen csak bólintott egyet és továbbra is a festményt csodálta. Szőke haja csillogó szemeibe hullott, ajkain egy apró mosoly volt, de ahogy Minho jobban megvizsgálta a néma fiú szemeit, azokban ismét látta a keserédes szomorúságot.

Minho számára Jisung olyan volt, akár a köd. Gyönyörű és rejtélyes.