Nappali Holdvilág (YiZhan)

15. fejezet

"Gondoskodjanak a halottak a halottakról, az élők az élőkről".*

Zhan elaludt. Az idő is későre járt, nem akarta zavarni. De neki, még valamit el kellett intéznie. Lassan lépett oda az egyik piros lámpáshoz, mit bár ugyan nem ő festett, de jobb híján, ez is megteszi. A lámpás pirossal festett oldalára csupán két karakter volt felrajzolva, mi neki még is, mindennél többet jelentett, és többet mondott. A remény két karaktere: 希望 (xīwàng)

Ő volt a harmadik ember, ki eljött vele a patakhoz. Ő volt a harmadik ember, kivel megosztotta ennek a helynek létezésének a titkát. Ő volt a harmadik ember, és az előző kettő tragikus véget ért. Vajon a harmadik is így lesz? Csak remélte, hogy nem.

Tudta, hogy Zhan nem akarna kívánni, tudta, hogy hitét vesztette. És megértette. És bár Yibo eddig sohasem engedett lámpást, most még is megtette. Az idő halad, az emberek változnak, az életek előre nem látott, kiszámíthatatlan fordulatokat vesznek. Meglepő fordulatokat.

A tisztás közepére lépett, és az égre emelte szemeit. Felhőtlen éjszaka volt, mintha Csang-o tudta volna, hogy őt ünneplik, a zavaró felhőket pedig elzavarta volna, ezzel kitisztítva az eget, és megmutatva teljes pompáját. Yibo feszengve állt egyik lábáról a másikra, hirtelen, mintha ezernyi szempár kereszttüzébe került volna. De neki csak kettő számított...

Lassan megnyújtotta a lámpást, kezében pedig érezte annak hőjét. A kis gyertyafény táncolt, a széllel keringőzött, egy az emberek számára hallhatatlan dalra. Vékony lángocsa, egyedüli világosság a sötét erdőben. Lassan engedte el a lámpást, mi kezdetben inogva állt a levegőbe, és hintázott a széllel. Majd lassan, nagyon lassan elindult fölfelé, csak föl, egyre magasabbra. Föl az ég felé. Yibo összekulcsolta kezeit, szemeit pedig lehunyta.

Kérlek vigyázz rá, és adj nekem is elég erőt, hogy meg tudjam védeni mindentől. Hisz ő fogta a kezemet, és kivezetett a nyílt vízre, ha ő nincs mellettem, elsűlyedek. Kérlek add, hogy köztünk, velem, új életet kezdhessen, a múltját segíts neki elengedni! - suttogta Yibo az égieknek, és csak reménykedni tudott benne, hogy Csang-o meghallja könyörgését. - Xiao Zhan szülei, most pedig hozzátok fordulok... Bár nem ismerhettelek titeket, de tudom, hogy mindig gondoskodtatok fiatokról, és nézitek minden lépését onnan fentről. És bár tudom, hogy nem szolgáltam rá bizalmatokra, de ígérem, hogy mindentől megvédem a fiúkat. Mindentől... - nézett föl a csillagos égre, és bár lehet, hogy csak szíve mondatja vele, esze pedig láttatja, de két csillag felrogyogott, majd beleveszett a felkelő nap hajnalába. - Hua, és anya... Legvégül hozzátok fordulok. Köszönöm, hogy vigyáztok rám, óvjátok minden lépésemet. És köszönöm, hogy Zhant bevezettétek az élezembe. - halványan elmosolyodott, majd még hozzátette. - És Hua, ne legyél féltékeny, neked is mindig marad hely a szívemben! - suttogta, és egy pillanatra ismét érezni vélte régmúlt szerelme meleg ölelését. Mibe pedig boldogan bújt bele...

_________

Másnap viszont minden a régi volt. Mintha a réten azok a pillanatok, hosszúra nyúlt órák, mit mind a ketten élveztek, meg sem történtek volna. És hogy miért akarták elfelejteni? Egyszerű a válasz. Mind a ketten veszélyt jelentettek a másikra. Bízz az óvatosságban, de óvakodj a biztonságtól...

- Ez sem hajlandó semmit mondani! - sziszegte fogai között a triádvezető. Szemeiben harag álltal táplált tűz égett, mi vadabbul csapdosott, mint az erdőtűz. Most nem volt Yibo, most nem volt kisfiú, most egy kegyetlen, szörnyeteg volt. Az, aminek mindig is lennie kéne. Idegesen csapott bele a falba, ökle nyomán a fehér vakolat megrepedt. De nem érdekelte, haragjág pedig a kezében szétáramló fájdalom sem csillapította.

- Talán ideje lenne megnézni, hogy mit tud az újonc. - vetette fel az ötletet FanXing, hangjából kihallatszódott a megvetés. Bár találkozni is csak egyszer találkozott Zhannal, az ellenszenv az első pillanattól megvolt a másik irányába. Féltette a pozícióját, a triádban elfoglalt helyét, ezeket pedig mind veszélyeztetve érezte miatta. Ráadásul Yibo azt a Zhan gyereket közel engedte magához, olyan közel, amilyen közel FanXinget sohasem fogja. És ez dühítette, nagyon.

Yibo meredten bámult maga elé. Vívódott önmagával. Kellettek az információk, de nem akart Zhannak újabb lelki törést okozni. Ki tudja, hogy bírná e, ha valakit meg kell kínoznia, pár rohadt szó érdekében. Plusz, Yibo még Zhanból sem szedte ki az igazat. Még is, az utóbbi napokban erről meg is feledkezett. Kellettek az információk, de nem Zhanon keresztül. De akkor még is, hogyan bízhatna meg benne, ha nem bizonyított? Pontosabban most miért bízik benne?

- Főnök, ha jól tudom, az újonc eddig semmit sem csinált, még is itt van. Most adott a lehetőség, hogy bizonyítsa hűségét. - folytatta FanXing, Yibo vívódását láva. Az ifjú lassan fonogatta hálójáz, megfontolt szavakkal. - Ha meg nem tud belőle semmit sem kiszedni, miért is tartjuk? - tette fel a költői kérdést. Yibo keze ökölbe rándult, hallani lehetett az újpercei reccsenését. Megígérte, hogy vigyázni fog Zhanra, megvédi az élte árán is. És most talán ezt az ígéretet készül megszegni?

- Ne beszélj így róla. - szűrte fogai között, de FanXinget nem riasztotta meg. Látta már a főnökét épp elégszer idegesnek, mitől mindenkinek megfagyott volna ereiben a vér. De nem az övében.

- Így sosem fog elismert helyet kivívni magának itt. - folytatta, mit sem törődve azzal, hogy a nagyon is mérges oroszlán bajszát cincálja. Pedig kellett volna. Hatalmas erejű ütés érte az állkapcsát, vékony ajkai azonnal felszakadtak, vére apró patakban folyt végig hófehér állán. Megilletődve nézett a triád vezetőjére, kinek szemei szikrákat szórtak. És látszott rajta, hogy folytatná a másik verését, ha további okot ad rá.

- Ne beszélj róla így... - nézett rá fagyosan, rendezte arcvonásait, és hangját. Belső indulataiból immár semmit sem mutatott a külvilág felé. Ismét a régi, kimért, számító Yibo állt FanXinggel szemben.

- Bocsánat főnök. - rebegte a fiú, arcát masszírozva, ezzel elkenve rajta a friss vért. - De kérem, aggyon neki egy esélyt. - váltott taktikát. Okos fiú volt ő, rájött, hogy Yibonak fontos a másik. Így tisztelettel beszélt arról a Zhan gyerekről, szavaiban pedig csupán a rejtett gúny legapróbb árnyalatát lehetett felfedezni. - Még nem láttuk a képességeit, a kellő infromációkat pedig mi nem tudjuk ezekből a férgekből kiszedni. Had próbálja meg ő, veszíteni nem veszíthetünk vele semmit . - de... Nagyon is sokat veszíthettek volna, Zhan lelkét, vagy akár épp eszét, ha ilyenre kényszerítik. És Yibo még is igazat adott neki. Egy próbát megér. Elmegy, és megkéri Zhant, hogy próbálja meg. Megkéri, és nem utasítja, nem kényszeríti.

Megígérte, hogy bármitől meg fogja óvni az idősebbet, de kezd rájönni: az egyedüli dolog, amitől meg kéne óvnia, az saját maga.

*Kínai idióma

Köszi, hogy elolvastad, hamarosan hozom a következőt 🤗💚❤️