Nappali Holdvilág (YiZhan)

33. fejezet

"Mikor mérges vagy, ne menj törvényre - mikor nagyon mérges vagy, ne faragj verseket."*

- Hapci! - tüsszentés rázta meg a szoba csendjét.

- Mondtam, hogy rendesen öltözz fel. - rázta meg a fejét rosszallóan Yibo, majd egy zsebkendőt nyújtott Zhan felé.

- Nem vagyok beteg, és rendesen felöltöztem! Vagy három réteg ruha volt rajtam! - suttogott az idösebb, miután kifújta az orrát. Majd tovább gondolta az este történteket, és egyből szégyenlős pír szökött az arcára, tekintetét el is fordította, a másik irányába sem akart nézni.

- Rendben, akkor nem fáztál meg. - forgatta meg szemeit, majd Zhan mellé ült az ágyra. A betörő álmos szemekkel pislogott le rá, hisz az este hosszú volt, bár egy csókon kívül semmi sem történt köztük. Még nem lenne itt az ideje, talán már most elsiették a dolgokat. De az biztos, hogy Zhan még nem áll készen rá, már ez is nagy teljesítmény volt. Hisz csak egy kis biztatás kellett neki, és átlépte saját határait, megfeledkezett félelméről, és átadta magát a pillanatnak.

- Fáradt vagyok. - adott hangot nyomorának is, mire Yibo arcára apró, szinte láthatatlan mosoly költözött. Más számára megfejthetetlen, Zhan számára azonban nyitott könyv. Zhan lassan dőlt a fiatalabb ölébe, ki őszinte meglepetséggel nézett le rá. Nem haragudott volna, ha az éjszaka történteket elfelejtik, és meg nem történté teszik, ha Zhan úgy akarja, mert kellemetlen volt számára. De nem, ő nem akart róla megfeledkezni, talán a jövőben folytatást is akart volna. Ezt pedig apró gesztusokkal, de igyekezett a másik tudtára adni, ki minden megmozdulására rácsodálkozott.

- Akkor alduj. - nézett le rá szerelmes szemekkel, de nem mert hozzáérni.

- De nem akarok. - rázta meg a fejét, és biggyesztette le ajkát édesen. - Kaphatok egy teát? Múltkor is olyan finom zöldteát csináltál! - kérlelte könyörgő szemekkel Yibot, mire a fiatalabbik szája savanyú fintorra mozdult. Tudta, hogy Zhan immáron megbízik benne, ám a teával akkor sem voltak jó élményeik. Ám még sem mondhatott ellent a beteg kérésének, ráadásul, ha az ilyen szépen, és aranyosan kérleli! Hisz Zhan még a rettegett, szívtelen vezető szívét is ismét vissza tudta adni, meg tudta olvasztani.

- Rendben, de csak azért, mert ilyen szépen kéred!

__________

Tudta, hogy nem szép dolog, amit tenni készül, de ez tűnt a legbiztonságosabb megoldásnak. Válla felett hátra lesett, miközben a teát kavargatta. Zhan éppen egy kekszet majszolt édesen és gyanútlan, látszólag mélyen a gondolataiba merülve. Nem akarta, és tudta, hogy sok forog kockán, még is megtette. Pár csepp altató, semmi az egész. Átaludja a veszélyt, a távollétét, rémálmok sem gyötrik addig, majd mire felébred, pedig már itt is lesz, talán pont ő fogja fölkelteni.

- Tessék. - rakta le elé a gőzölgő italt, kiszakítva ezzel gondolatai közül. Zhan összerezzent, majd csillogó szemekkel nyúlt a teáért, és kortyolt bele élvezettel.

- Köszönöm! - Yibo elmosolyodott, arcán pedig szomorúság árnyéka suhant végig, mi Zhan figyelmét sem kerülte el, hisz előle semmit sem tudott elrejteni.

- Baj van? - kérdezett rá azonnal a betörő, mire Yibo kedvesen megrázta a fejét.

- Nincs. Miért?

- Csak... Olyan gondterheltnek tűnsz. - felelte, majd egy újabbat kortyolt a teából. És kisvártatava egy nagyot ásított. Az álmosság pedig lesből támadt rá, és oly hirtelen, hogy arra nem volt felkészülve. Egy nagyot ásított. Majd még egyet, és még egyet. Tudta, hogy valami nincsen rendben, de nem tudta, hogy mi. Vagy ennyire elvette volna az erejét a betegség és a hosszúra nyúlt este?

Egyre nehezebb volt nyitva tartani a szemét, kezében megtámasztotta a fejét.

- Fá... Fáradt vagyok... Lefek. Szem... - mondta, miközben folyamatos ásítások szakították meg a mondatot. Kótyagos fejjel próbált lábra állni, és tenni egy lépést, ám látóterébe lassan fekete pontok úsztal, egyszer elmosódott, majd kitisztult előtte a világ. Megtántorodott, meg kellett kapaszkodnia az asztalba. Ám a világ a biztos pont ellenére sem állt meg szeme előtt, majd minden egybemosódott, és a fekete pontok fekete masszává álltak össze szeme előtt, beterítve mindent. Lábai elgyengültek, térdei megremegtek, és összecsuklott.

Yibo még időben lépett mögé, így el tudta kapni. Nem akart rosszat Zhannak, és talán így rontott helyzetén a legkevesebbet. Óvatosan fogta karjaiba, és vitte vissza a szobába.

- Alduj jól, hamarosan visszajövök... - lehelt egy lágy csókot a mélyen alvó Zhan homlokára, majd behúzta maga mögött az ajtót.

A gondok elébe készült menni, és végleg véget vetni ennek a hosszúra nyúlt, évek óta tartó értelmetlen bosszúnak, rémálomnak. Remélte, hogy ma, tényleg le tudja zárni az egészet, véglegesen.

____________

- Főnök, megérkeztünk! - szakította ki egyik embere hangja a gondolatai közül. Az este történtek körül járt az agya, azon, hogy végre kimondta. Kimondta azt a szót, amit ő oly kevés embertől hallott, és talán még kevesebbnek mondta. Megérte? Változta e valamin az az egy szócska? Valóban akkora hatalma lenne neki, mint amekkorát tulajdonítanak neki?

Az autó motorja lassan halkult el az egyik mellékutcába. Csupán két emberét hozta magával, nem kellett több. Nem akart nagy felhajtást, csupán ha lehetséges egyetlen golyóval véget vetni az egésznek, és élete végéig megvédeni ezzel Zhant.

Vastag hó borította az utcákat, minek ugyan nem örült - hisz ezzel biztos, hogy nyomokat hagynak -, de nem is foglalkozott vele sokat. Felnézett a sötétbe burkolózott óriási épületre. Chonqing egyik nagyvállalatáé. Yibo információi szerint, pedig itt foglal el a triád egy teljes emeletet, mit természetesen feketén szereztek, fenyegetéssel, demagógiával, korrupcióval, és megvesztegetéssel. De talán ennek ma vége.

- Itt vannak a belépőkártyák. - nyújtott át egy fehér műanyagot Ming Linek és Zhang Binnek. A két férfi mint már annyiszor, ismét néman bólintott, és rakták zsebre a kártyákat. - Ha kérdezik, ügyvédek vagyunk, hivatalos ügyben járunk el. Nevet ne említsetek, ha nem muszáj, de legjobb lenne, ha nem bonyolódnánk beszélgetésbe. - adta a gyors utasításokat Yibo, de tudta, hogy úgy is fölösleges elmondani embereinek, hisz tudják. Ismét két, kimért bólintást kapott válaszul, mire elégedtt mosoly jelent meg szája szélén. - Akkor induljunk. - sóhajtott egy nagyot, majd még utoljára megigazította nyakkendőjét, és ellenőrizte fegyverét. Kivette a csomagtartóból az aktatáskákat, és már indultak is.

Ki tudja, talán még is csak szükség lesz az egész épület levegőbe repítésére.

__________

Három feketébe öltözött alak lépte át a halatmas iroda kapuját, gond nélkül, viszont  az ő tudtával. Nézte, ahogy a fiatal triádvezető átjut a terminálon, majd megnyomva a lift hívógombját, gondtalan testtartást magára erőltetve. Izgalomnak jele sem lászott rajta, se másik két emberén, álcájuk tökéletes volt. Senki sem állította meg őket. Akár el is hitte volna, és be is dőlt volna a fedősztorinak, ha Yibot nem árulták volna el csúnyán, így nem értesült volna előre az információról.

Gonosz mosollyal az arcán lépett el az ablaktól.

- Nem ma még...