All Blue🔷[OnePiece||ZoSan]

Futóhomok

恋

Ez lassan mindennek a teteje. Nem elég, hogy az idióta Luffy miatt óránként le kell térniük az útról, nem elég, hogy dögmeleg van és lassacskán mind szomjan halnak, nem elég, hogy a homok orvul becsordogál Zoro bakancsába, hogy véresre dörzsölje a lábát, de most még a sátrán is osztoznia kell valakivel, akivel aztán végképp semmin nem akar osztozni.

– Nem mondod komolyan, hogy ez mind a te cuccod! – dobott odébb méltatlankodva egy teletömött hátizsákot és két kisebb szütyőt, hogy csak úgy nyekkent.

– Eszednél vagy?! – Sanji fogát vicsorítva, kócosan és karikás szemekkel köpködött az arcába. – Abban van minden, amivel kaját tudok csinálni, te szerencsecsomag!

– De így kurvára nem fogunk elférni! Legalább egyet dobjál át a szarjaidból Usoppékhoz, náluk még van hely.

– Vagy mi lenne, ha inkább te magad mennél át Usoppékhoz?

Zoro már nyitotta a száját – de valóban, ha belegondolt, ez nem is tűnt rossz ötletnek. Usopp és Chopper mellé még simán beférhet egy ember... Ekkor eszébe jutott, mit mondott Vivi nem sokkal ezelőtt a sivatagi éjszakákról, a hidegről, és legnagyobb bánatára kénytelen volt elvetni az ötletet. A lányok ketten osztoztak egy sátron, Luffyval nyilván Ace aludt, Usopp Chopperrel, ők meg Sanjival kétségtelenül azért kaptak egy sátrat, mert...

Nos, mert Vivi egész biztosan szívatni akarta őket.

Lemondóan megcsóválta a fejét. – Akkor megfagynál itt egyedül, és én lennék a hibás.

– Kedves, hogy aggódsz értem, marimo, de nem fogok megfagyni.

– Ne vitatkozz – szólt Zoro ellentmondást nem tűrően. – Nekem sem tetszik, de most ez lesz és kész. Egy éjszakát kibírsz. – Nekiállt elrendezgetni a vastag takarót a hevenyészett matracon; természetesen mindkettőből csak egyetlenegy volt, hogy még keserűbb legyen az élete. Soha nem imádkozott semmilyen istenhez, de most erős volt a kísértés, hátha a felsőbb erők képesek lerövidíteni ezt a pokoli utat Yuba oázisáig.

Meglepetésére Sanji szó nélkül megfogta a legnagyobb hátizsákot, és kifarolt a sátorból, hogy átvigye Usoppék helyére.

Mikor visszamászott, elégedetten dörzsölte a kezét: – Így, ni. És most ezt a helyet én befoglalnám, ha nem haragszol.

– Milyen helyet? Ez az egy hely van – pislogott a kardforgató.

– Ugye most csak viccelsz? – merevedett le Sanji mozdulat közben.

– Miért tenném? – Zoro kezdte elveszíteni a maradék türelmét; miért hiszi ez a szőke kis mitugrász, hogy az ő kényelme előbbre való mindenki másénál? – Ha kivakarnád a hajad az arcodból, talán látnád a világ másik felét is, és akkor rájönnél, hogy ennyi hely van ebben a kibaszott sátorban!

– Ejnye, marimo – cöccögött a szakács –, mi ez a modor? Nektek nem azt tanították a kardforgató suliban, hogy légy szelíd, mint egy kőszikla, meg ilyen hülyeségeket? Különben is, kétoldalt még van tíz-tíz centi.

– Argh! – Zoro keze ökölbe szorult. – Akarsz egy pofont?

– Csak utánad.

Zoro nem reagált, tovább igazgatta közös fekvőhelyüket, ami – és ezt jól látta Sanji – tragikusan keskeny volt. Ebből bizony összesimulva alvás lesz... Brrr. Ahogy végzett a takarókkal, az oldaláról lecsatolt katanáit helyezte el úgy, hogy szükség esetén legalább egyet elő tudjon rántani.