All Blue🔷[OnePiece||ZoSan]

Drága kenyér

恋

Sanji még soha életében nem izgult ennyire, mint most, mikor az akváriumszoba ajtajában állva köpenye csomójával babrált, készen arra, hogy minden értelemben lemeztelenítse magát Roronoa Zoro, a világ (egyik) legjobb kardforgatója előtt.

Zoro, ha észre is vett bármit a benne dúló érzelmi viharból, nem adta jelét. Ült a hatalmas akvárium alatt, elterpeszkedve a meglehetősen keskeny, de párnázott kanapén, onnan figyelte kíváncsian. Mindhárom kardja a combján nyugodott.

Sanji ujjai viszkettek egy szál cigiért, de már késő bánat – egyrészt a konyhaasztalon felejtette, másrészt meg hogy nézne már ki a jelen helyzetben. (Bár igazság szerint szexi lenne. Rágyújtani, aztán kifújni a füstöt lassan, élvetegen, félig lehunyt szemhéja alól lesve a kardforgató reakcióját, miközben évődve lejjebb csúsztatja a hálóköntösét egyik, majd másik vállán...) Bal lába megremegett, ami normál esetben nem lett volna feltűnő, de egy tizenkét centis tűsarkúban már az volt.

Ez az egész egy eszement ötlet.

De nem tudta nem észrevenni, milyen intenzitással villant meg Zoro egyetlen szemében a kéjvágy az ő köpenyes alakja láttán.

Ez annyira jellemző volt a marimóra.

Csupán két napja, hogy Sanji még félszegen ácsorgott az öltözőszekrénye ajtaja előtt, és Zoro pont ilyen sztoikus nyugalommal figyelte, hogyan pakolja ki hátizsákja teljes tartalmát a kanapéra. Először uncsi nyakkendők és szamárfüles felnőtt magazinok kusza összevisszaságát. Ezt követte néhány vésztartalék öngyújtó, amit Sanji kelletlenül arrébb is söpört, majd kezébe akadt az első kompromittáló dolog: egy tükrös, lila hajkefe. Aztán egy rúzs, egy szemhéjtus, meg egy félig elhasznált alapozó. Néhány, újságból kivágott recept. Egy gyűrött zöld ing, melynek a létezéséről is elfeledkezett. Kókuszos testápoló – ugyanez. Kevés holmit sikerült lenyúlnia az okamáktól, csakis a legfontosabbakat hozta el, s mivel félt, hogy egyik-másik enyvesebb kezű társának a kezébe akad, mindet gondosan elsüllyesztette a táskájába, mert tudta, ahhoz senki nem mer nyúlni.

Zoro meg sem nyikkant.

Sanji turkált tovább, kerülve a másik tekintetét. Következett néhány emlék a régi, kalózkodás előtti életéből; kicsi, sárga kendő, sarkára hímezve apró hármas szám. (Dolgok, amiket el kéne égetni, de valamiért nem megy.) Az első fakanál, amivel a Baratie-n főzött, a szárát megrágta egy egér vagy hasonló. Ősrégi bőr pénztárca, még Zefftől kunyerálta el, és használta is lelkesen, míg meg nem adta magát. Aztán – ó, egek – az a bizonyos pajzán könyv, szintén rejtegetendő... Rárakta a lassan gyűlő kupac tetejére, borítóval lefelé.

Tessék, ez vagyok én. Ez mind.

Végül előbukkant a fő attrakció: selyempapírba csomagolva két ruha, Sanji saját, Momoiro szigeti szobájának gardróbjából. Alattuk egy pár tűsarkú cipő, az a fajta, amit az ember még véletlenül sem vesz fel, ha nem akar alaptalan pletykákat a háta mögött.

Megtalálta hát, amit keresett, s a hátizsákot az összes maradék cuccával együtt a sarokba hajította.

– Ez minden? – kérdezte Zoro, fél szemöldökét felvonva.

– Nagyjából – biccentett Sanji felhúzott vállal, izzadó tenyerében szorongatva a cipők tűsarkait.

Szíve ekkor kihagyott egy ütemet, ugyanis Zoro nem mást ragadott meg a kupac tetején, mint a pajzán könyvet. A borítóra csak futó pillantást vetett, átpörgette a lapokat, inkább kíváncsian, mint hitetlenkedve.