All Blue🔷[OnePiece||ZoSan]

Az égből látszik a tenger

恋

Három nap és három éjjel tartott a féktelen buli az Égi sziget romjai között, a hatalmas tábortűznél; a nap pihentető mosolya elhozta a régen várt derűt és megkönnyebbülést a kimerült harcosok számára, a jó öreg hold pedig olyasmiket látott, amikről, nos, inkább hallgatott.

Sanji, aki maga is harmadik napja lubickolt az italozás és mulatozás bűnében – időnként azért szünetet is tartva, mikor az angyalian csinos lányok éppen kidőltek, mert nem bírták tartani a kalóztempót – éppen az ősi romok közt bujkált, és saját fizikai állapotát próbálta óvatosan felmérni. Vagy egy kilométernyi fáslit hámozott le magáról, és ahogy az egész ott hevert a lábánál, úgy festett, mintha egy múmia szabadult volna el a koporsójából.

A romok közt összegyűlt esővízzel nagyjából megtisztálkodott, majd a hátizsákjából előkapart kis zsebtükörben szemrevételezte a károkat. Nem volt jó a helyzet; teste telis-tele volt zúzódással és égésnyommal, és egy rossz mozdulatra olykor mindene sajgott. Nem hallgatott Chopperre, aki óva intette minden komolyabb fizikai aktivitástól, a küldetés sikere fölött érzett öröm ugyanis minden más érzést elnyomott a társaságban.

Táncolni akart, inni, megkönnyebbülni, hogy mindannyian élnek és biztonságban vannak. Különösen a lányok. Meg az a hülye marimo is.

Próbaképpen a karját hajlítgatta, keze végigfutott a vádliján, majd felegyenesedve megkísérelte derékból oldalra fordítani a felsőtestét, ami még mindig nem ment úgy, mint szerette volna; ironikus módon villámcsapásként hasított belé a fájdalom.

Már az ingét gombolta volna vissza, mikor bakancsok csattanó lépteit és kardok csörgését hallotta maga mögül.

Ó, igen. Micsoda váratlan fordulat...

– Mit művelsz? – kérdezte Roronoa Zoro a háta mögül előkerülve. Oldalán természetesen most is ott lógtak a katanái, mind a három. Sanji lelki szemei előtt megjelent az emlék, amint egy öregasszony megtáncoltatja Zorót a tábortűznél, a marimo pedig, aki nem volt hajlandó letenni a kardjait, esetlenül és sután mozgott velük, mindig elvétve a lépést és oldalba suhintva az asszonyságot a kardhüvelyekkel, s a hölgy végül nemes egyszerűséggel nyakon vágta ezt az idiótát. Mennyit röhögtek ezen a jeleneten...

– Te követsz engem? – nézett rá Sanji bosszúsan. Nem éppen így akart ma összefutni vele, miközben szó szerint a sebeit nyalogatja egy pocsolya fölött.

– Követ a halál – vágta rá Zoro. Megkerülve Sanjit és egy mohával benőtt, ötméteres kőtömböt, lábát feltette a kőpadkára és nekiállt visszatűrni a nadrágját a bakancsába. – Csak akartam egy kis csendet és nyugalmat.

– Oké, ezt meg tudom érteni.

Zoro seperc alatt végzett a művelettel, és visszafordult a szakácshoz.

– Mi van, elszabadult egy múmia? – mutatott röhögve a lábánál nagy halomban összegyűlt fáslira. Aztán tekintete Sanji felsőtestére siklott: – Fú, jó szarul nézel ki.

Sanji szégyenlősen húzta össze magán az ingét. – Te is pont úgy festesz, mint akin átgázolt egy ménesnyi csataló, szóval csak pofa be.

A kardforgató testének nagy részét is kötések borították.

– Jó, hogy mondod – biccentett Zoro –, én is pont meg akartam ezektől szabadulni. – Azzal nekiállt, hogy lefejtse magáról a sajátjait. Neki sem volt egyszerű, leült a padkára, úgy kínlódott velük szitkozódva és anyázva, Sanji eközben rágyújtott, onnan figyelte a kardforgató ügyködését.