All Blue🔷[OnePiece||ZoSan]

Valahol a Grand Line-on II.

恋

– És mondd csak, mihez kezdesz azután, hogy valóra váltottad az álmodat?

Zorót váratlanul érte a kérdés. Különösen Sanjitól, aki mestere volt a kötözködésnek és okvetlenkedésnek, de ritka volt, hogy igazán személyeset kérdezett bármelyikőjüktől.

El kellett gondolkoznia, mielőtt válaszolt.

– Hogyhogy mihez kezdek? – kérdezett aztán vissza elmésen. – Ügyelek rá, nehogy valaki legyőzzön, mert akkor már nem én lennék a világ legjobb kardforgatója.

Csupán a válluk ért össze, de a kardforgató így is érezte, hogyan rázkódik Sanji egész teste a röhögéstől.

– Hát ez jó – prüszkölte a szakács –, ennél mi sem egyszerűbb. Építesz magadnak egy kunyhót valami elhagyatott szigeten, aztán ülhetsz ott lótuszülésben életed végéig, a kutya se megy oda, hogy legyőzzön. Vagy mondok még jobbat – vonulj el egy barlangba! Hamar tengeri legenda lesz belőled, és az anyák veled ijesztgetik majd a kölykeiket. A vén sziget alvó mohaszörnye...

Még gesztikulált is a mondandójához, kezei röpködtek a levegőben, ujjai közt füstölgött a cigaretta. Mert természetesen most is dohányzott, fittyet hányva Zoro szemforgatására és minden ezzel kapcsolatos ellenérzésére.

– Na, de komolyan kérdeztem – bökte oldalba a kardforgatót, miután az nem reagált.

Zorónak bizony nem volt ínyére a bökdösés és a nógatás.

– Én viszont komolyan mondtam. Örülök, hogy viccesnek találod. – Te szánalmas bohóc, tette volna még hozzá szíve szerint, mivel kissé sértve érezte magát. Mégis milyen jogon neveti ki Sanji az ő álmát?

– Megnyugtató, hogy nem csak ülsz majd a babérjaidon, hanem ügyelsz is rá, nehogy legyőzzenek – a szakács vállai még mindig meg-megrázkódtak.

– Oké. Az én álmom legalább kézzelfogható, és tudok érte tenni dolgokat, minden áldott nap. Te mit teszel azért, hogy elérd a sajátodat?

Direkt akart sértő lenni, de Sanji látszólag nem vette magára, túlságosan is jól szórakozott a helyzeten.

– Hmm, lássuk csak – kocogtatta meg állát az ujjaival, imitálva, mennyire gondolkozik –, részt veszek ezen a nagy kalandon, veletek. Aki nem keres, az talál!

– Tcha – szaladt ki Zoro száján. – Nagy Kék, eh? Ha engem kérdezel, szerintem átvertek, és az egész nem is létezik. Ez csak simán a tenger, benne a halakkal, akik úszkálnak meg minden. Vagy lehet egy dagadt halember két kék farpofája is. Ott is lehet kincsekre bukkanni, ebben biztos vagyok...

– Ne legyél rasszista, marimo.

– Eszemben sincs, ezek tények.

Sanji komolykodva ránézett: – Ha még egyszer azt mered mondani, hogy nem létezik a Nagy Kék, én esküszöm, az összes kardodat feldugom a seggedbe. Egyenként.

Lám, ez a beszélgetés mégsem annyira elcseszett, mint Zoro gondolta. Legalább van lehetősége a saját fegyverét fordítani a szakács ellen.

– Fenyegetsz – mormogta bujkáló mosollyal –, de a végén az egyetlen kard, amit feldugsz a seggembe, a sajátod lesz.

– Nocsak! – Sanji könnyedén beszállt a játékba. – A kenyérvágó késemhez mit szólsz? Jó recés, mint Arlong orra. Megbánod még, hogy tiszteletlenül beszéltél a halemberekről!

– Te hülye vagy.

– De te így is szeretsz!

Zoro úgy fordult felé, hogy a nyaka is beleroppant; a szakács arcvonásait kutatta, vajon hogyan értette, amit mondott. Elég ijedt képet vághatott, mert Sanjiból ismét kipukkadt a nevetés.