All Blue🔷[OnePiece||ZoSan]

A démon bennem

恋

Mialatt Sanji fodros szoknyában okamákat rugdosott Kamabakka Királyságban, Zoro stílusosan majmokkal birkózott a dzsungelben a Grand Line egy teljesen más pontján.

Azaz, mint Dracule Mihawk később felvilágosította, ezek mandrillok voltak, nem szimplán majmok; elképesztően erős, undok bestiák, akik hosszú időn át figyelték az embereket, leutánozták és elsajátították azok összetett mozgását és agresszív megnyilvánulásait – s a tény, hogy állatok voltak, igazán kibírhatatlanná tette őket. És veszélyessé. Normál körülmények között egy rakás karddal hadonászó emberszabású nem lett volna ellenfél, de egy sérülésekből lábadozó, kimerült és túltelítődött Roronoa Zoro, a szokásos adag szakéja (és – de persze túl büszke volt, hogy ezt beismerje – a barátai) nélkül igencsak alulreprezentáltnak érezte magát ebben a környezetben. Így a jól bevált túlélő taktikához folyamodott: kettévágott mindent és bármit, ami csak a szeme elé került.

De ne szaladjunk ennyire előre.

– Horohorohorohorohoro...! – ez volt a legelső emberi hang, amely megütötte a fülét ezen a teljesen idegen és lelombozó helyen, ahová alig emlékszik, hogyan vánszorgott el. És ez a hang ismerős volt valahonnét. Nem is olyan régről. Zoro karján az összes szőr felállt tőle.

Ahogy magához tért, konstatálta, hogy egy ágyban van. Megint. És az egész testét kötések fedik. Megint. Ismerősen védtelen és megalázó helyzet... Szemhéjait csipásnak és ólomsúlyúnak érezte, a kötések alatt máris viszketni kezdett mindene, főleg a nehezebben hozzáférhető helyek, s a halántékán izzadságcsepp gördült végig, mikor pillantása egy másik emberével találkozott. Kislányos, szív alakú arcból tágra nyílt, kerek szempár pislogott rá; a szempillákon vastagon ült és csomókba gyűlt a festék, a jelenés pici szája o betűt formázva dermedt meglepett ijedségbe. Mintha egy másodperccel ezelőtt még nevetett volna, de nem számolt volna a lehetőséggel, hogy ezzel felébreszti az alvó oroszlánt. (Mármint Zorót.) Rikító rózsaszín frufrujának alja komikusan csiklandozta a szempillái végét, és Zoro arra gondolt, ő ettől biztosan idegbajt kapna.

A felismerés úgy csapta pofán, mint egy lengőajtó. A nagy szemű, copfos csaj, aki éppen fölötte lebegett és illetlenül bámult az arcába közvetlen közelről, nem volt más, mint az idegesítő gót spiné Thriller Barkról. A szellemes picsa. Hogy is hívták...?

– Khm... megtennéd, hogy kimászol a pofámból? Kösz – vicsorított rá Zoro.

– Fúj – sikkantotta a csaj és dobott egy hátraszaltót a levegőben, apró szellemei vadul cikáztak körülötte. – Minek ébredtél fel?! Így már nem is vagy cuki! Udvariatlan vagy és bűzlesz. – Ajkát lebiggyesztette s dühösen ráncolta az orrát, Zoro szemlátomást mélyen megbántotta és felzaklatta azzal, hogy felébredt.

– He? – kérdezett vissza a kardforgató értetlenül, de ennél több szót nem is vesztegetett a lányra; a kardjait kezdte keresgélni, s mikor megtalálta őket, az ajtó felé vette az irányt.

– Hé, mit csinálsz?! – kiabált utána a rózsaszín hajú csaj irritáló fejhangon. – Súlyosan megsérültél, te butus! Azonnal feküdj vissza!

Akadékoskodása Zorót kísértetiesen emlékeztette Sanjira.

– Persze, hogy tovább bámulhass álmomban, teljesen hülyének nézel? – vetette oda távozóban; tökéletesen tisztában volt vele, hogy a csaj csak megjátssza magát és hidegen hagyja az ő testi épsége. – Perverz.