All Blue🔷[OnePiece||ZoSan]

A segítő kéz

恋

Amikor Ace megkérdezte, nincs-e szüksége egy segítő kézre, Sanji nem gondolta volna, hogy így értette.

A közös étkezések után annál a résznél, mikor a mosogatás következne, a legénység összes tagja általában rejtélyes módon eltűnik. Nami és Vivi néha besegítenek ugyan, plusz egyszer-kétszer még Zorót is sikerült befognia, de az esetek nagy többségében a romeltakarítás teljes egészében Sanjira hárult.

Nem volt ez másként most sem. Sanji kötényben, szájában cigarettával serénykedett a konyhapultnál, koszos tányérokat egyensúlyozva; ingujja könyékig feltűrve, még halkan dúdolt is hozzá, hogy gyorsabban teljen az idő. Ám ezúttal társasága is akadt: Ace, ez a fura figura ült mögötte az asztalnál egyedül, söröskorsót szorongatva, s bár látszólag némán a gondolataiba merült, valójában a szakácsot figyelte. Sanji érezte a tekintetét a hátában. Bizsergett tőle a tarkója is – hogy jó vagy rossz értelemben, azt egyelőre nem tudta volna megmondani.

Kissé ambivalens érzéseket táplált a „hirtelen felbukkanó, hiperszuper nagytesó" iránt, még ha csak pár órája ismerte is.

Bár alapvetően nem feltételezett rosszat Ace-ről, főleg, mert megbízott Luffyban és mert tisztelte, mint kapitányát és mint barátját, és ha Luffy azt mondja, Ace velük jön, akkor Ace velük jön. A két testvér közti szeretet annyira látványos és nyilvánvaló volt mindenki számára a hajón (igen, még az érzelmi analfabéta Roronoa Zoro számára is), hogy egy percig sem volt kérdés, van-e hely az új arcnak az asztalnál. És mégis – Ace valahogyan túl sok teret foglalt a hajón itt-tartózkodása óta.

– Hé, nem kell egy segítő kéz véletlenül?

Sanji udvariasan visszautasította Ace ajánlatát, miszerint kivenné a részét a mosogatásból; ám miután Usopp és Luffy is felmentek a fedélzetre, és ő ott maradt kettesben vele, és Ace tekintete már percek óta lyukat égetett a szakács hátába, Sanji azt kívánta, bár hagyta volna az összes edényt a pulton megrohadni a fenébe.

A korsó határozottan koppant az asztalon, s a következő pillanatban Luffy bátyja ott termett mellette, lazán nekitámaszkodva a pultnak.

– Cuki kötény – mutatott a rózsaszín, pandamacis darabra, és ránevetett a szakácsra.

Ekkor történt az, ami Sanjit végképp kizökkentette a mosogatás és dudorászás szent aktusából: Ace leplezetlenül végigmérte őt tetőtől talpig, akár egy gusztusos hússzeletet a hentesnél. Másodperc törtrésze alatt, cserébe igen intenzíven. Sanji kezében megállt a salátástál, és cigarettája végéről a hamu egyenesen a pandás kötényére pergett, kis híján lyukat égetve belé, akárcsak Ace tekintete.

– ...Kösz – csak ennyit tudott kinyögni. Zavarba jött, és hirtelen feszélyezni kezdte a másik férfi jelenléte; egész testében megfeszült.

Ace hasonlított Luffyra egyébként. Ugyanaz a csibészes mosoly ült mindkettejük arcán szüntelenül, csak éppen Ace magasabb volt, válla szélesebb, a képe szeplősebb, a szemfogai hegyesebbek – biztos nem vér szerinti testvérek? Ja, és volt még egy nem elhanyagolható különbség: ami Luffy arcán valóban csibészes mosoly volt, a kalandvágy és optimizmus összetéveszthetetlen védjegye, az Ace képén egy ragadozó vicsorává torzult.

Vagy csupán Sanji volt túl paranoiás.

(Arról nem is beszélve, hogy Ace még kevesebb ruhát viselt a felsőtestén, mint a kedves kisöccse, azaz konkrétan semennyit; így még nehezebb volt közvetlenül hozzá beszélni, nem pedig a csupasz mellkasát bámulni. Ebben meg egy bizonyos kardforgatóra hasonlított.)