a Kéz, amit Fogtam - sanhwa ff. ✓

14

Egészen jól aludtam. Jobban, mint máskor. De nem mintha ettől a kedvem is jó lett volna. Fura érzések kavarogtak bennem. Nem akartam szembenézni velük, így inkább meg se mozdultam. Jobb amíg azt hiszi, hogy alszom. Asszem...
Vagyis gondolom.
Vagy nem is tudom...
Mondanom kéne neki valamit? De mit? Nem kellett volna tegnap ezt csinálnom... De már elég régen nyúltam magamhoz, ő pedig túl kedves volt velem.
Baszki... Ilyenkor mi van? Senki sem tanított meg arra, mit kell mondanom, ha egy harminckét évessel elégülök ki. Egyáltalán létezik ilyen helyzet?? Bár miért ne létezne? Velem épp tegnap este történt meg.
Istenem... De akkor se maradhatok így egész nap. Valamikor fel kell majd kelnem. Ő is fent van már. Hallom, hiszen a telefonját nyomkodja. De mégis mit kéne tennem? Fogalmam sincs...

- San... - éreztem egy apró simítást a hajamban, mire reflexből összerándultam. - Oh, már fent vagy? - kérdezte meglepetten miközben felültem.

- Éppen ébredeztem... - törölgettem a szemeim.

- Akkor jó reggelt - villantott egy halvány mosolyt. Én csak bólintottam rá egy aprót. Ugyan a mosolya eltűnt, de nem mondott semmit rá. Talán ő is érzi, hogy össze vagyok zavarodva. Lerakta a telefonját és halkan kifújta a levegőt. Mintha ő is elég tétlen lenne.

- Mikor megyünk haza? - kérdeztem végül én.

- Majd este.

- Hm? Miért? Addig mit csinálunk?

- Nos, nekem még van programom Hongjoonggal. Addig te gondolom itt maradsz.

- Nem szeretnék...

- Mert tudsz jobbat? Nem kellett volna elszökni.

- Tudom... - kerültem el a tekintetét.

- Egyáltalán hogy csináltad? Most komolyan - nem tűnt mérgesnek egyáltalán. Kíváncsi volt, ami tőle elég fura egy ilyen után.

- Egyszerűen. Sminkeltem, átöltöztem, aztán beültem hátra az autódba. Kimásztam mikor pakolásztatok, aztán követtelek titeket.

- Te aztán nem vagy semmi... - csodálkozott.

- Ez egyáltalán nem olyan nagy dolog. Nem tudom miért van meglepődve.

- Nem azon vagyok meglepődve, ahogyan csináltad... Hanem azon, hogy megcsináltad.

- Mi? - kérdeztem vissza zavarodottan.

- Elszöktél, csak azért, hogy utánam gyere... Nem csak hogy szabály szegtél, de még utánam is jöttél önszántadból. Esélyed lett volna elmenekülni, segítséget kérni emberektől a városban... Erre te komolyan álruhát vettél, hogy velem lehess? San, neked mi bajod van? - kérdezte teljesen komolyan.

- Tessék..? Ezt nem értem... Most mi a problémája pontosan? Az hogy megszöktem, vagy az, hogy maga után mentem?

- Az, hogy megszöktél hogy utánam gyere. Te ezt tényleg nem érted?

- Nem - válaszoltam teljesen őszintén. A tekintete egy kevés aggodalmat sugárzott, és ez csak mégjobban összezavart. - Most mi van? El akartam jönni veletek, hogy megmutassam nem okozok gondot.

- Hogy őszinte legyek, elég nagy gondot okoztál.

- Mivel?

- Azzal, hogy felizgattál és el kellett mennem onnan - mondta, mire elég nagyra nyíltak a szemeim.

- Hogy- Hogy micsoda? Én? - mutattam magamra hitetlenkedve. - Én semmit nem csináltam az ég világon! Még ellenkeztem is mikor magához húzott, a csókot sem én kezdtem! Miért az én hibám??