a Kéz, amit Fogtam - sanhwa ff. ✓

17

Seonghwa hosszú szabadsága októberben kezdődik. Csakúgy mint a múltkor, Wheeint akarta magával vinni, de én nem hagytam. Nem akartam megint Hongjoonggal elszenvedni két teljes hónapot, így addig könyörögtem neki, míg bele nem egyezett, hogy én is elmenjek.
Tehát hárman voltunk.

Jeonjuba mentünk. Nem voltam beöltöztetve nőnek, elég volt hogy maszkot és kapucnit hordjak. Wheein végig ügyelt, hogy a fejem ne emeljem fel, ne nézzek rá senkire.

Egy óriási hotelbe mentünk. Két szobát vettek ki. Egyet Wheeinnek, egyet pedig Seonghwának és nekem. Nem vagyok oda ezekért a hatalmas épületekért, de be kell hogy valljam, gyönyörű volt fentről a kilátás. Főleg naplementekor és este.

Az első pár napban nagyrészt egyedül voltam. Seonghwa mindig átjárt Wheeinhez, néha ott is aludt. Engem viszont nem zavart. Gondoltam hogy majd ez lesz, és legalább kicsit én is ki tudtam élvezni a nagy szoba adta lehetőségeket.

Főleg a fürdőt kedveltem. Volt egy nagy sarokkád, szemben pedig egy kisebb tévé. Szinte csak azt vártam, hagy legyen este, és akkor tudok fürdeni miközben valami műsort nézek. De mikor nem fürödtem, akkor is az adókat kapcsolgattam az ágyban fetrengve. Egyszóval, lazítottam egy nagyot. Seonghwa a harmadik nap után már csak nevetett rajtam, hogy milyen hamar ellustultam a nagy kényelemben. De hát, na. Mit tudok vele kezdeni?

- Te már megint fürdesz? - jött be a fürdőbe nevetve, mire én csak bólogattam. - Hártyát fogsz növeszteni... - térdelt le a kád mellé.

- Ma itt alszik? - fogtam meg a kezét máris.

- Igen. Aztán holnap végre elmegyünk valahova - húzta el végtagját, majd a hajamba túrt.

- Hmm... Muszáj? - merültem lejjeb a habos vízbe.

- Ennyire ne erőltesd meg magad - nevetett. - El szeretnék látogatni a Deokjin Parkba.

- De most nincs is lótusz... Nem lesz szép.

- Nem a lótusz miatt megyünk - kuncogott. - Szeretem a parkokat, ráadásul ilyenkor kevesen vannak. Nem kell azon stresszelnem, hogy meglátnak téged.

- Rendben... És mikor indulunk majd?

- Tízkor.

- Jaj, dehát az nagyon korán van!

- Dehogy van korán! Embereld meg magad kicsit mostmár. Egész nap fekszel.

- Maga meg egész nap Wheeint nyalja, szerintem kvittek vagyunk.

- Na! Azért van egy határ... - váltott hirtelen szigorúra. - Nem szoktam nyalni, és nem mintha sok közöd lenne hozzá!

- Elnézést, akkor rakja!

- San! - emelte fel a hangját.

- Csak nehogy kirakjon a hóba... - néztem el róla.

- Szerencséd, hogy nincs.

- Magából kiindulva, valahogy megoldaná.

- Arra mérget is vehetsz.

- Gonosz... - motyogtam.

- Ha annyira gonosz lennék, most a víz alá nyomnálak.

- Ne mondjon ilyet, mikor mellettem van... - ültem fel egyből.

- Na, csak nem félsz? - húzott egy kaján vigyort.

- Csak tudom, hogy képes lenne megtenni...

- Örülök, hogy végre eljutottunk idáig - mondta, amire nem reagáltam.

Inkább a habbal kezdtem el játszani kicsit, hogy addig se kelljen rá néznem, míg kérdezek. Hiszen ez már régóta a nyelvem hegyén volt, most pedig úgy voltam vele, már mindegy.
- Mr. Park... - kezdtem halkan, mire csak hümmögött. - A múltkor... Elengedett volna?