a Kéz, amit Fogtam - sanhwa ff. ✓

10

Most hogy Wheein nincs itt, még unalmasabbak a napjaim. Főleg, mert annyira megfáztam, hogy szinte aludni se tudok, annyira köhögök vagy éppen tüsszögök. Persze Seonghwa így nem is nagyon engedi, hogy a közelében legyek. Az egyik nő hozza a gyógyszereket és a kaját is. Szinte ugyan úgy vagyok, mint mikor a csapdába léptem. Ki kell aludnom magamból az egészet minél hamarabb. Ami persze, hatásos, hiszen annyit alszom, hogy repül az idő. De akkor is unalmas. Borzalmasan.

Viszont ma például egész jól voltam. Így hát nem érdekelve hogy éppen dolgozik, bementem hozzá és szó nélkül az ölébe másztam.

- Mivan veled? - kérdezte meglepetten.

- Hiányzott...

- Mindig hiányzom neked.

- De most tényleg! - néztem rá szomorúan. - Megint nem láttam napok óta...

- Már jobb a hangod, ahogy hallom... - simított az arcomra. - Hamarosan meggyógyulsz.

- Meg - mosolyogtam, majd kipillantottam a mellettünk lévő ablakon. - Olyan szépen havazik megint...

- El ne kezdd..!

- Csak mondom! - vágtam rá. - Csak mondom... Jó lenne, de csak mondom...

- Ne mondd, mert aztán gondolkozni fogsz rajta. És a válaszom továbbra is nem. Főleg mert meg vagy fázva... Karácsonyra meggyógyulhatnál.

- Miért? Úgysem fogjuk megünnepelni...

- Ez így van. De egy filmet mondjuk nézhetnénk, vagy ilyesmi.

- Rendben... - bólintottam egy aprót. De aztán csak azért se tudtam befogni a pofám. - Van égősora?

- Mi?

- Amivel a házat fel tudnánk díszíteni.

- Nincs. És nem is lesz.

- Kérem, na!

- Nem.

- De!

- San! - kiabált rám, mire elhalkultam. - Ezt már egyszer megbeszéltük. Nem. Szeretem. A. Karácsonyt. És ez akkor sem fog változni, ha hisztizni kezdesz.

- Akkor csak a saját szobámat hagy díszítsem fel... Csak egyetlen égősort kérek. Karácsonyi hangulatom van... Nem fogom kibírni díszek nélkül.

- Jó... Legyen. De akkor többet ne halljak a karácsonyról.

- Ezazz! - öleltem magamhoz szorosan. - Köszönöm!

- Hogy bírsz ettől ennyire fellelkesedni... - sóhajtott.

- Mert a karácsony olyan szép! Sok jó emlékem van róla. Mindig feldíszítettük a fát... Nővéremmel minden évben cseréltünk, hogy ki rakja fel a csúszdíszt. Utána feldíszítettük a házat is, majd mézeskalácsot sütöttünk... Istenem, az olyan finom! - gondoltam vissza szélesen mosolyogva. - Este együtt ettünk, aztán... Ugye adtunk egymásnak ajándékot. A szüleink általában aludni mentek utána vagy valami filmet néztek, addig a nővérem és én a városba mentünk a barátainkkal. Vettünk holdsütit, meg képeket készítettünk. Olyan szép volt... Forró bort ittunk, és akkor vidámabbak lettünk és nem is fáztunk. Nem hiszem el, hogy ön ilyet sose csinált... Ez a legjobb ünnep mind közül.

- San, nekem... A családom ezzel sosem foglalkozott. Sosem töltöttünk együtt ünnepeket. Nem tudom milyen egy ilyen.

- Hogy-hogy..? Bocsánat, de mégis milyen családja van?

- Elfoglalt. Röviden és tömören. Mi... Sosem sütöttünk. Vagy ilyesmi. Volt aki megsüsse. És... Sosem díszítettünk. Volt, aki díszítsen. De még akkor is... Semmi értelmét nem láttam. Valóban, szépek a világító sorok. De mi értelme van? Utána úgyis le fognak kerülni. Pár hétig vannak fent, és még akkor sem változik semmi. Minden a régi, csak közben fényesebbé akarunk tenni mindent. Hülyeség.