a Kéz, amit Fogtam - sanhwa ff. ✓

21

Természetesen Seonghwa másnap nem kelt boldogan, hiszen emlékezett rá, hogy mennyi mindent elmondott nekem. De nem is szidott le. Azt hiszem inkább magára volt mérges. Legalábbis, nekem úgy tűnt.

Nem érezte jól magát. El is tűnt egy időre. Már csak akkor láttam, mikor épp edzeni készültem, ő pedig akkor ment a szobája felé. Nyomott tekintete volt, és szinte biztos voltam benne, hogy megint gyógyszert szedett.

Miután végeztem a napi mozgással, lefürödtem, majd be is mentem hozzá. Az ágyán feküdt, elterülve. Mintha csak valaki lelökte volna rá, ő pedig ott maradt. Kihasználtam ezt, így elkezdtem kutakodni a holmija közt. Kulcsot kerestem, ami passzolhat a lenti ajtót záró lakathoz. Viszont nem számított mennyi fiókot és szekrényt néztem át, semmi sem akadt a kezeimbe. Fogalmam sincs, hol tarthatja...

Éppen egy alsó fiókot húztam ki, hátha ott végre találok valamit, de ekkor hirtelen egy erős lökést kaptam az oldalamba, amitől a földre huppantam. Ijedten néztem Seonghwára, aki csupán egy egyszerű mozdulattal visszatolta a fiókot a lábával, majd egy lenéző tekintettel pillantott rajtam végig. Szemeiben továbbra is nagy fáradtság volt, de talán már egy fokkal jobban nézett ki, mint a kis pihenője előtt.

- Mit keresel ilyen szorgosan? - kérdezte végül.

- A kulcsot a lakathoz - válaszoltam teljesen őszintén miközben feltápászkodtam a padlóról. Hátha ezzel elnyerek valami kis becsületet tőle.

- Már elmondtam, San... Eltört a kulcs. Nem lehet kinyitni az ajtót.

- Nem hiszek magának - jelentettem ki határozottan. De meglepetésemre csak hanyagul vállat vont és elsétált mellettem. - Ne hagyjon itt ennyivel! - egyből utána kaptam és magamhoz rántottam. Ez viszont már nem igazán tetszett neki, fenyegető szemei miatt pedig inkább gyorsan el is engedtem.

- Ilyen mégegyszer elő ne forduljon... - morogta mélyen. Közelebb lépett hozzám, ami arra ösztönzött, hogy inkább csak süssem le a szemeim, húzzam meg magam. - Te így nem érhetsz hozzám, világos? Mi vagyok én neked, hogy csak így megfogsz és rángatsz?!

- Véletlen volt... Bocsánat... - meghunyászkodva léptem hátrébb tőle, továbbra is csak a padlót nézve.

- Többet elő ne forduljon... - fenyegetett, majd hátát fordított és kiment a szobából. De gondolom csak azért nem állt nekem ennél is jobban, mert éppen be van drogozva. Amúgy meg biztos vagyok benne, hogy már meg lennék rég tépve.

Pár napig ez így ment. Még csak nem is dolgozott. Állandóan csak a szobájában volt, vagy éppen a fürdőben, fehér tabletták után kutatva. Nem értettem miért lett ilyen hirtelen, de nem is tudtam igazán rákérdezni. Állandóan rossz kedve volt. Még Wheeint se engedte a szobájába esténként, mondhatni elzárkózott. Nem hiszem, hogy láttam már valaha ilyen rossz állapotban. A vacsorát is kihagyta párszor, de még ha le is jött, nem beszélt. Maximum akkor, ha felidegesítettem és megszidott.

Inkább én is próbáltam kicsit kerülni. Olyan mintha kába lenne, de közben mégis, ha olyan történik, agresszív lesz. Rosszabbul reagál dolgokra, mint eddig, egyszer már meg is tépte a hajam, csupán mert felbuktam a saját lábamban és neki estem.

Érthető módon kezdett zavarni a dolog, de mivel Wheein nem tudott tenni semmit az ügy érdekében, így én cselekedtem. Minden fehér kis tablettát elvettem a fürdőből és a vendégszobába dugtam el őket. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy ez Seonghwának is feltűnjön. Szenvedélybeteghez illő módon pedig, ki is borult rajta.

- Vagy elmondod hova raktad, vagy vízbe fojtalak... - fölöttem állt, az asztalon támaszkodva két kezem mellett, de nem válaszoltam. Csupán rajzoltam tovább az elképzelt tájképet, amiben sirályok kísérték egy hatalmas kalózhajó útját. - San... - dörmögte fenyegetően, de elengedtem a fülem mellett. Ezt miatta csinálom, és ő is meg fogja érteni, miután kicsit kitisztul a feje.