a Kéz, amit Fogtam - sanhwa ff. ✓

26

- Na jössz, vagy most mi van? - kérdezte Wooyoung türelmetlenül az ajtóban toporogva.

- Biztos jó ötlet? - bizonytalanodtam el.

- Most mitől félsz? - sóhajtott és közelebb lépett, hogy a kezemet meg tudja fogni. - Yeeun szólt neki. Ha nem akarná, már érted jött volna. És különben is... - szorított kicsit a kezeimre, mire én egyből jajgatva elrántottam tőle. - Mintha ezek után bármit számítana, hogy ő mit akar...

- Akkor is félek, hogy kiakad rám mégjobban... Azért edzettem, hogy ilyen ne fordulhasson elő, erre tessék! Semmit nem értem ellene...

- San, már mindegy. Nem tudsz rajta változtatni. Inkább gyere végre - biccentett az ajtó fele. Sóhajtottam egy nagyot és halvány mosolyt húzva követtem.

A mai program: vásárlás.

A szomszéd városba autóznak, és visznek engem is magukkal. Viszont nekik, mivel az Isten háta mögött lakunk, így a bevásárlás egy egész napos program. Már csak az autó út is vagy két óra. De semmi gond, Wooyounggal tökéletesen elszórakoztatjuk magunkat, amin Yeeun csak mosolyog.

Számat maszk, fejemet pedig kapucni takarja, így megyünk be a nagy bevásárlóközpontba. Yeeun minden mozdulatomat figyeli, megtiltotta, hogy a kezemet az arcomhoz emeljem. Nem nézhetek emberekre, szemem pedig nem érheti el a plafont, nehogy a kamerák ismerjenek fel. De őszintén, ez már annyira nem is zavar.

Megszoktam, ráadásul annyira nem kényelmetlen. Wooyoung úgyis eltereli a figyelmem róla, ahogyan a narancsokat szidja, amiért furcsa alakjuk van, vagy ahogyan épp a megfelelő jázminrizst keresem vele, míg nevelőanyja húst kér ki.

Miután végeztünk a bevásárlással, enni mentünk. Kis fülkés vendéglőbe ültünk, rajtunk kívül ketten voltak csak. Természetesen engem az egyik sarokba nyomtak, hogy még az alkalmazottak se láthassanak. Nos, legalább nyugodtan tudtam enni.
Kaja után egyből indultunk volna vissza, de előtte még elsiettem mosdóba, hiszen még két órát nem bírtam volna ki.

Egyetlen fülke volt, az előtt meg egy kis csap. Ahogy láttam egy férfi sem volt a vendéglőben rajtam meg Wooyoungon, kívül, szóval kissé meglepett, mikor hallottam valakit benyitni. A maszkot meg a kapucnit jobban a fejemre húztam, úgy léptem ki. A kezeimet kezdtem mosni, de szemem sarkából láttam, hogy a férfi nem mozdul az ajtó elől.

Egyből rossz előérzetem támadt, de próbáltam elnyomni. Ki tudja, az is lehet, hogy csak szégyenlős és nem akarja, hogy halljam ahogy csordogál.

- Elnézést, félre állna..? - kerdeztem bizonytalanul. Kicsit feljebb emeltem a fejem, de csak a nyakáig láttam el a nagy kapucni miatt.

- Jól betanított téged, mi? - kuncogott, de hangjába mintha halvány csalódottság vegyült volna. Kérdeztem volna, hogy mégis mire gondol, de ő egy hirtelen mozdulattal felém nyúlt és fejemről lerántotta a kapucnit.

Egyből takarni akartam az arcom, de valahogy a kezeim nem mozdultak, mikor megláttam az arcát. Nem is tudom miért, de valahogy elképesztően hasonlított Seonghwára. Mármint, az arca lényegesen soványabb mint neki, de például az ajka, a szemöldöke... Sőt, még a haja is, szinte ugyan olyanra van vágva.

Észrevette hogy bámulok rá mint borjú az újkapura, mire elmosolyodott. Még az is... Még a mosolya is ugyan olyan, mint Seonghwáé!

- Te ki vagy? - nyögtem ki nagy nehezen.

- A nevem Park Wonbin. Nem tudok most mindent elmagyarázni, de velem kell jönnöd. Gyorsan, mielőtt utánad jönnek - fogta meg a karom, de én egyből elrántottam és hátra léptem.