Nemecske szemszöge
Amikor odabújtam este Bokához, megpróbáltam minnél szorosabban és remélem, hogy azt amit álmodtam, az sose valosul be...
Másnap reggel
Arra keltem, hogy valami borzasztóan éhes vagyok ezért elkezdtem gondolkodni, hogy kimenjek-e enni vagy se, de aztán már nagyon muszály volt, úgyhogy ki kellett kászálódjak onnan a fal mellől valahogy. Aztán pont ahogy mentem ki, abba a parketta részbe találtam bele, amelyik nagyon hangosan recseg. Boka fel is ébredt rá, majd megfordult és rámnézett.
- Hová mész ilyen korán édesem?- kérdezte tőlem suttogva.
- Hát, tudod-kezdett bele- arra ébredtem, hogy éhes vagyok, gondolkodtam, hogy kimenjek-e enni vagy se, aztán arra jutottam hogy kimegyek enni.- mondtam el kicsikét hosszasabban a dolgokat.
- Rendben, de várj meg, én is megyek.- mondta, majd kihuppant az ágyból és elindult felém
Lassan, óvatosan, lehetőleg csendesen kiosontunk a konyhába és jó ízűen falatozgattunk a vajas kalácsból, amit Janim csinált nekem. Aztán visszamentünk és befeküdtünk vissza az ágyba, de egyikünk szemére sem jött álom.
{Time skip: 2 hónappal később}
Éppen a folyosón mentünk a következő óránkra, amikor a tanár jött velünk szemben.
- Hé fiúk!- szólt oda.
- Igen tanárúr?- kérdezett vissza Boka.
- Megmondanátok a többieknek, hogy a mostani óra elmarad. Haza kell menjek, mert lebetegedtem.- mondta a tanár úr, mi pedig bólintottunk egy "igen"- t jelentően és tovább mentünk. Pont kapóta jött, mert skkor meg tudjuk előbb tartani a megbeszélést, ami a múltkor el lett halasztva, mert sokan nem tudtak eljönni.
Pár perc múlva be is csöngettek és be is ültünk a terembe.
- Nos, hát köszöntök ismételten itt mindenkit.- mondta János.
- Azért hívtalak ma össze titeket, mert ma este ellátogatnánk a fűvészkertbe, hogy mit tervezhetnek, hiszen valahogy kis felkészülési előnyünk mégis csak legyen.- jelentette ki határozottan Boka.
- Szóval, 2 emberre nekem bőven elég lesz, úgyhogy, ha van önként jelentkező akkor nagyon szívesen fogadom.- mondta, majd szinte egyszerre Csónakossal felraktuk kezeinket és Boka elmosolyodott, bár gyorsan körbenézett és valami nem stimmelt neki.
- Várjatok, Gerébb volt ma gyorsíráson?
- Nem.
- Megbetegedett volna?- kérdzete Boka.
- Nem hiszem, mert délben együtt mentünk haza és akkor még semmi baja nem volt...
Boka furcsálta is, az elmúlt 1 hónapban megjelenik a megbeszéléseken, de nem szokott elbúcsúzni és mindig nagyon siet. Csak senki se tudja hova, mert mindig eltűnik, mint Petőfi a ködben.
Az órák elteltével sikerült megtudnunk mikor tartják az értekezletet a vörösingesek. Tudomásunk szerint este 7-kor úgyhogy 7 előtt egy picivel odasettenkedünk. És ez így meg is történt. Este elindultunk, Boka, Csónakos és én a felderítésünkre. Boka figyelmeztetett, hogy vegyük komolyan, mert ismer minket.
Odaérve bebújtunk egy vár rom mögé és onnan lestük és hallgattuk őket. Igaz, kicsit várakozni kellett, de aztán vagy 20 léptet hallottunk egyszerre és mindannyian vörösingesek voltak, erre Boka távcsővel kezdte el figyelni a menetet, akik aztán körbe vigyázt álltak és várták Áts Ferit. Másodpercekkel később meg is jelent Feri ám mikor ő megjelent Boka képe olyan sápadt lett és ijedt, mint aki szörnyet látott volna. Ekkor gyorsan visszapillantott a távcsővel és hosszasan bámult vele a távolba.
- Ilyen nincs...
- Mi van papuskám?- kérdezte Csónakos.
- Valaki itt nagyon ismerős.- mondta
- De mégis ki az?- kérdeztem érthetetlenül.
- Van egy sejtésem, de nem mondhatom pontosra, hogy ő az...
- Tőlünk az valaki?- kérdezte Csónakos.
- Lehet.- felelte Boka.
- De hiszen az árulás papuskám!- mondta felháborodottan Csónakos
- Nyugodj meg, gyertek, menjünk közelebb.- ekkor óvatosan elindultunk a kisebb tó fele.
- Na itt most kéne lennie egy csónaknak. Ki emlékszik hol hagytuk tavaly papuskáim?- kérdezte Csónakos.
- Én tudom, a híddal átellenben eső partnak valahol azon oldalán van- mondtam, majd elindultunk arra és meg is találtuk. Beleültünk és Boka nagyon figyelt, hogy nehogy bele essek a vízbe úgy, mint tavaly. Miután eleveztünk Boka mondta Csónakosnak, hogy maradjaon itt és ha valaki észrevenné őt és a csónakot akkor csak fütyüljön akkorát, amekkorát csak tud. Aztán Boka és én elindultunk, hogy közelebbről is megszemléljük őket. Az egyik magasabb bokornál meg álltunk és félrehajtottuk lombját. Mintha tavaly lett volna. A lámba ugyan úgy a kövön pihent a vörösingesek pedig guggoltak. Ám amire kíváncsiak voltunk azt meg is találtuk. Tiszta tavaly, Geréb ugyan csak megint ott volt köztük.
- Látod ezt Boka?
- Látom...-mondta csekély hangnemen
És ezzel nagyon nagy csalódás érte megint csak a grundot, hiszen Geréb minden egyes dologról beszámolt. Aztán Áts parancsára a vörösingesek elkezdtek elmenetelni a helyszínről, miután a terep üres lett Boka kiosont, majd kövön hagyott egy cédulát és elfújta a lámpában égő kis lángot és fötét lett, majd valaki a kezemnél fogva húzni kezdett.
- Fuss ahogy csak tudsz!- majd rohanni kezdtünk. Ekkor hallottuk, hogy valaki felkiáltott: ITT VOLTAK A PÁL UTCAI FIÚK!!!
Éppen ekkor huppantunk bele a csónakba, majd sikeresen kijutottunk.
Hazafele tartva az utcán síri vsend volt, de ezt Csónakos végül megtörte.
- Na megtudtátok végül, hogy most ki az áruló?- kérdezte, majd Boka ránézett szomorú szemekkel és nehezen, de megszólalt.
- Az áruló ugyan az az alak aki tavaly is, Geréb Dezső.- mondta csüggedt módon.
- A Geréb?!?! Már megint?!? Csak lássam meg egyszer!- háborodott fel Csónakos.
- Nyugodj meg szépen, ez attól még nem segít rajtunk, ha te itt mérgelődsz.- mondtam neki, mire ő lenyugodott. Aztán Csónakos lecsatlakozott és mi is hazamentünk szépen, lassan, kézen fogva.
