Talán a múlt a jövőm? -Pablo Gavi-

❷❷

Ezután morcosan, jó igazából csak a tipikus gyerekes „haragszom" fejjel ültem az autóban az ajtóhoz lehető lehető legközelebb húzódva.
Mindezt azért, hogy a lehető legjobban játszam a megsértődött szerepét.

- Még mindig nagyon cuki a hagyj békén morcos fejed.

Mondta nevetve Gavi miközben cuccait a kanapéra lökte.
Ezután én tényleg felvettem a szemmel gyilkolós arcomat és nagy lendülettel felé indultam. Erre ő elkezdett hátrálni. Csak egy baj volt. A háta mögött ott is a fal.
Neki ütközött.
Én pedig pipiskedve hozzá simultam és a fülébe súgtam egy mondatot:

- Ez már nem olyan vicces igaz?

Tudtam, hogy beparázott, mivel nem mert még csak hozzám érni se.
Mikor tudja, hogy viccelődök egyszerűen csak felemel és arrébb tesz.
De ennyi idő alatt már megsajnáltam szóval leültem a földre. Lehet tényleg igaza van. Az emberek fejének elcsavarása remekül megy.
De a földön ülve elnevettem magam.

- Te jó ég San. Én azt hittem, hogy ez most komoly volt.

Mondta haragot tettetve.
Felálltam és megakartam ölelni, de erre ő arrébb állt.

- Ne már Gavi. Ne csináld már ezt, te is tudod, hogy nem akartalak megbántani.

Persze nem reagált semmit.
Ő csak ott pakolgatott valamit a konyhába és rám se hederített.

- Jó, mindegy. Akkor haragudjál, én elmosogatok.

- Nem kell.

Mondta flegmán.
Nem érdekel, ha már itt vagyok akkor elmosogatok. El is kezdtem mosogatni, amit Gavi azzal jutalmazott, hogy kiment a nappaliba telózni.
Nos nem is én lennék ha az első 5 percben amikor nem felügyelnek engem, nem történik valami.
És ebben a pillanatban a késsel el is vágtam a kezem. Szépen végig az egész jobb tenyerem.
Én csak ott álltam és tartottam a kezem, amiből vizesésként folyt a vér.
Lassan megfordultam, mindeközben úgy verejtékeztem, mint még soha.
Gavi a kanapén ült és telózott.
Csak ennyi jött ki a számon, a suttogásnál is halkabban:

- Gavi. . .

Nem hallottam.
Mintha nem is mondtam volna ki.
A stressz, a kétségbeesés teljesen elnyomta minden más gondolatom és képességem.
De ő rögtön meghallotta.