Talán a múlt a jövőm? -Pablo Gavi-

❾

* Sara szemszöge *

Szuper.

Most apu itt hagyott, azzal hogy megy a meglepetéseimért.
Most már tényleg őszintén félek.
De még mielőtt nagyon elkalandoztam volna, apa jött be az ajtón és egy elég érdekes mondat hagyta el a száját:

Gyertek be...

Csak nehogy ők legyenek könyörgöm.
Selly Párizsban van és most hívott, hogy az új pasijáról ecseteljen, szóval ő nem lehet, amúgy is többen vannak.
Anyu tuti nem, és itt ki is fújt.
Még esetleg a két fiú, de ők úgy se jöttek volna el.
Bár apu meggyőző képességei elég menők, meg erősek.

És mi dőn. Ebben a másodpercben lépte át a nappali küszöbét az a két személy, akit egyedül nem kívántam látni.

- Szia...

Köszöntek egyszerre, bár láttam, hogy ők sem szívesen vannak itt.

- Sara? Halo kislányom, hív a Föld! Köszönj már legalább vissza nekik.

Én próbáltam de nem jönnek a szavak na! Gondoltam magamban. Nem sok kellett, hogy elsírjam magam.
Legfeljebb azt mondom örömkönnyek.

- Öhm... Sziasztok.

Mondtam félénken és már egy könnycsepp le is gördült arcomon.

- Baj van kicsim? Miért sírsz?

- Ezek csak...örömkönnyek apu.

A fiúk nem vették be, de apu igen aminek örültem, mondjuk amit ezután mondott annak nem annyira.

- Ó, drágám hát akkor öleljétek már meg egymást. Na gyerünk!

Vigyorgott, mint a tejbetök, de Gavi már állt is fel mivel mindketten tudjuk, hogy úgy is ránk erőszakolná valahogy.

És megtörtént.
Egymást öleljük, ami amúgy jól esik mert még mindig olyan óvatosan öleli az embert és figyel, hogy ne törje el a csontjaim.
De azért még mindig rohadtul haragszok rá...