❷❹

402 14 0
                                    

* Sara szemszöge *

Túl vagyunk szerencsére a nehezén. Tényleg jó kezekben vagyok.
Én már Gavit sajnálom. Mármint szerencsétlen pólóját, meg bőrét is szétmardostam plusz mindenz is összevéreztem. Itt nyafogtam mindenen, de ő egy rossz szót sem szólt.
Már éppen a kezemet kötötte be, amikor megszólalt a csengő. Én ilyedten néztem rá, mivel tudom, hogy képes idehívni egy pszichológust, hogy öngyilkos jelölt vagyok, pedig nem.
Vagy, hogy apumat haza rángatni vagy akár Sellyt is.

- Ki ez? (kérdeztem ilyedten)

- Apud.

- Mi? Te komolyan ide hívtad apumat?

- Hát ja. Sani öngyilkos akartál lenni, hogy a francba ne hívtam volna ide.

Mondta Gavi, mire újra sírni kezdtem.

- Én nem is akartam öngyilkos lenni. Ha az akartam volna lenni nem szólok.

- Ne mondj már ilyeneket. Csak vicceltem, nem hívtam ide senkit. Ez az értesítés hangom. Úgy is észre vettelek volna.

- Nem volt jó vicc és nem vettél volna észre, mert te el vagy merülve az önsajnálatban.

- Igazad van Sani, igazad.

- Ezt nem is gondolotad komolyan, csak ki akarsz békülni. (mondtam nevetve)

- Na látod? Ebben tényleg igazad van.
(nevetett ő is)

- Ééés készen is van.

Mondta miután felemelte a kezemet és átnézte a kötést.

- Áh egyszerűen tökéletes. Látszik, hogy én csináltam. (büszkélkedett)

- Bolond. (mondtam nevetve, miközben rávágtam mellkasára)

- Haaaaa

Színlelt fájdalmat, pedig mindketten tudjuk, hogy meg se érezte.
Elmosolyodtam.

- Ezt már szeretem.

Mondta, majd ő is villantott egy huncut mosolyt.

Talán a múlt a jövőm? -Pablo Gavi-Donde viven las historias. Descúbrelo ahora