Talán a múlt a jövőm? -Pablo Gavi-

❶❸

Őszintén eltelt egy hét és nem történt semmi. Egyik fiúval sem beszéltem, és egy edzésen sem voltam kint, mivel a fiúknak egy hetes szünete volt. De ma van hétfő és apummal indulok az edzésre. Egy kicsit kételykedem abban, hogy szívesen fognak látni. Mármint jó, hogy azon az egy napon elvoltunk, de ha újra a barátjuknak szeretnének tudni, csak hívtak volna. Vagy írnak.

De a nagy gondolkodások közepette meg is érkeztünk a stadionhoz.
Viszont nem csak mi értünk ki abban a pillanatban.
Hanem Gavi is a mustang-jával együtt.
Nekem is van jogsim, de soha nem vezetek. Én is mindig egy ugyanilyenre vágytam, mint az övé. Mármint amikor először megláttam tudtam, hogy nem fogok tudni róla leszállni. Mindig azzal csesztetten, hogy adja nekem. Persze nem tette, de én azért próbálkoztam.

-Na kiszállsz?

Apu időközben már az auto másik oldalán állt, Gavi pedig már a sporttáskájával a vállán a stadion folyosólyán járt.
Nem is köszönt?
Talán tényleg nem kellett volna ejönnöm.

-Ja, persze megyek, megyek!

Csöndben besétáltunk a pályára apuval.
Régen mindig az utolsó 30-as számmal ellátott székre ültem.
Ami egyértelműen Gavié volt.
Sőt, ugyanabból a vízből ittunk és egyikőnket sem zavarta.
Hát jah, mostmár a szám és a személy is megváltozott...

Igazából most is elindultam a szent és sérthetetlen helyre, de nem ültem le, csak ott álltam előtte.
A fiúk éppen bemelegítenek, így még meg se kérdezhetem, hogy szabad-e.
Csak úgy nem ülhetek le, hiszen minden szék egy focistáé, és ha más használja az már szentségtörésnek számít.