❷❼

408 21 1
                                    

* Gavi szemszöge *

Véget ért a film, és csak ekkor vettem észre, hogy San elaludt.
Na meg azt a kékes zöld foltot a bal csuklóján. Éppen megakart fordulni, amikor a kanapé karfája, az említett ponton csak éppen, de súrolta kezét.
Rögtön felébredt és oda kapott. Biztos nem kicsit fájhat. Reflexből körbe nézett, és észre vette, hogy figyelem. Kissé megrémült.
Mintha valamit titkolna.

- Mivan a kezeddel?

- Áh, semmiség, csak nekimentem a pultnak.

- Tudom, hogy hazudsz. Ha nem ismernélek ennyire, elhinném. De tudom, hogy mindig odafigyelsz minden ilyenre.

- Én se mindig tudok mindenre odafigyelni. Így volt és kész.

- Jó, bocs. Ha nem akarod elmondani. . .

Még utoljára megfogatta a szemét és elindult fel a lépcsőn, de félúton megállt és csak nézett rám álmosan. Az én pólómban, ami rá elképesztően nagy. Szinte a térdéig ért.
Időközben eldöndötte a fejét.
Olyan édes, és szép. . . Mit beszélsz Gavi, ő az edződ lánya.

- Mi az?

- Te nem jössz?

Kérdezte a lehető leggyengédebb hangon.

- Menjek?

Bólintott.

- De ugye tudod, hogy csak egy ágyam van.

Megint bólintott.

- Hát te akartad.

Mondtam, majd elindultam  a lépcső felé. Mikor ode értem mellé, felkaptam az ölembe és úgy haladtam tovább.
Mivel miközben rám várt, szinte állva elaludt.
Amint leraktam az ágyra, már aludt is.
Adtam egy csókot homlokára, majd egy „Jó éjszakát Sani” kíséretében én is lefeküdtem mellé.

Talán a múlt a jövőm? -Pablo Gavi-Donde viven las historias. Descúbrelo ahora