enemy -Max Verstappen (+18)

< part 22>

-Jól vagy? -kérdezte a honfitársam mikor vissza értem a hotelbe. Max mellett voltam még néhány órát. Picit beszéltem is vele hála istennek így mondhatjuk azt, hogy a lelki állapotom egy picit megnyugodott.

-Persze. -nyomtam meg fáradtan a lift gombjait. Majd az oldalának dőlve néztem az engem méregető Fernandora.

-Max is jól van? -érdeklődött a barátom iránt.

-Szerencsére igen. Bent tartják most néhány napig de hála istenek nem történt velünk semmi komoly. -mondtam egy halvány mosollyal az arcomon.

-Max szerencsés, hogy mellette vagy. -nézett még utoljára rám majd kiszállt a liftből ami felér addig arra szintre amelyre ő szeretett volna menni.

A szobámba felérve boldogan vettem tudomásul, hogy Pedro tényleg betartotta a szavát. Jézusom mire mennék én nélküle. Sose fogom tudni elégszer meghálálni lassan már a bérem teljes egészét neki ajándékozhatnám.

Egy forró kádas fürdőzés után még váltottam telefonon pár szót Maxel aki percről percre jobb állapotba van. Aminek én csak örülni tudok. Tényleg sose akarnék neki fájdalmat okozni. Csupán csak így alakult minden.

Másnap reggel fáradtan keltem fel. Hosszú nap volt az előző. Igazán kimerített és úgy éreztem kevés időt aludtam ahhoz, hogy én pörögjek egész nap. De majd Fabio illetve a családja úgy is fellendíti a hangulatomat egy pillanat alatt.

-Jó reggelt. -ölelt meg Fabio szinte egyből miután leszálltam a gépemről. -Meg vagy?

-Persze jól vagyok. -mosolyogtam rá.

-Anyuék már nagyon várnak. Aggódtak érted rendesen.

-Aranyosak. -adtam Fabio kezébe a börőndömet. -Jövőre tényleg csapatot kéne váltanod.

-Ja tudom. Már a faszom is kivan. Hívtak egyébként a KTM-től.

-Én nem gondolkodnék rajta annyit.

-Tudom. Nekem se kéne. -pakolt be a kocsijába. -Csak tudod olyan nehéz. Yamaha színekben nyertem az első világbajnoki címem. Nagyon nehéz lesz majd így csapatot váltanom. -sóhajtott egyet. 

-Olyan akarsz lenni mint Russell vagy olyan mint Hamilton? 

-Jó igazad van. -mosolygott rám. -Bár jobb lenne a Ducati. 

-Kaptál ajánlatott vagy felvetted a kapcsolatot velük? 

-Hát tegnap írt nekik az ügynököm. De nem tudok róla eddig, hogy mizu ezzel. 

-Hát figyelj. Sok szerencsét. Én itt leszek neked és szerintem a húgom is. -ha nem is mondtam el Fabionak. De beszéltem a tesómmal. Ők pedig remélem megoldják. -Csak ne törd össze szegényt. - adtam meg végül a szabadutat. 

-Őrült vagy. -forgatta meg a szemét mosolyogva. -Azért rohadt hálás vagyok a fentieknek, hogy téged szántak mellém mint legjobb barát. 

-Egy kicsit talán én is. 

-Kicsit. Kit szoktál zaklatni minden baromsággal. 

-Hm. -gondolkodtam el. -Maxet. 

-Hát igen most már igen. -nevetett fel hangosan. -Anyu már nagyon vár téged. Tegnap eléggé megijedt azért ő is. 

-Ugye nem sírt? 

-Tudtommal nem. -állította le fél mosollyal az autójának a motorját. Régen találkoztam már Fabio szüleivel. Pedig ez általában egy egész terápiának felér. 

-Szegény. Basszus sose fogjuk tudni megérti anyudat. 

-Az biztos. Pedig sose lesz semmi bajunk nem tudom miért izgulja halálra magát.

-Kopogd le. -utasítottam egyből. -Már egyszer voltam idén kórházban ahogy te is így érthető a féltése. -nyitottam ki a bejárati ajtót. 

-Szia kincsem. -ölelt át Martine, az előbb említett személy. 

-Szia. -mosolyodtam el egyből. -Annyira hiányoztál már. -mondtam halkan a francia nőnek. 

-Szevasz lányom. -jelent meg Fabio apja is. -Meg vagy a tegnapi után? 

-Persze minden fasza. Nem történt velem semmi. 

-Eszel valamit drágám. Csináltam palacsintát. 

-Imádlak meg minden de legközelebb majd ebédkor eszek. -mondtam mosolyogva. 

-Szuper. Ebédre úgy is jön át Antonyo is. 

-Öcsém is jön? Ezer éve láttam. -mondta lepődötten Fabio. 

-Hát sose vagytok egyszerre itthon. -akadt ki az anyja. 

-Szokásos? -nézett rám Fabio amibe persze bele mentem. Így a teraszon ültünk 1-1 sörrel míg kibeszéltük a versenyünket. 

-Csatlakozhatok? -ült le hozzánk Martine. 

-Persze anyu. Úgy is megyek be egyet telefonálni addig faggasd ki Kendrát, hogy mikor lesz az esküvője. -mosolygott rám Fabio. Majd ott is hagyott minket. 

-Esküvő? Ki a szerencsés? -Kérdezte izgatottan. 

-Verstappen uraság. -mosolyogtam magam elé. -Esküvő meg nem hiszem, hogy mostanában lenne. Péntek óta vagyunk hivatalosan is együtt szóval nem hiszem, hogy ebből a közel jövőben lehetne bármi. 

-Anyudék mit szóltak. 

-Hagyjuk már kidobtam magam a családból. -kuncogtam halkan. -Anyum már tagad legújabban. 

-Fúj de utálom Sophiat. -forgatta meg a szemét. 

-Ugyanez. -mondtam őszintén. 

-Megbeszéltettek mindent? -jött ki egy hatalmas mosollyal az arcán. Szóval nem baszta el a második esélyt. -Csak mert Anto ide ért. Én meg éhes vagyok. -fogta meg a hasát. 

-Jól van akkor ebéd. -ment be mellette az anyja. 

-Na mivan sikerült? -kérdeztem egyből mire csak bólintott. 

-Köszönöm. -ölelt meg. -Most már tényleg jövök neked egyel. Esküszöm megleplek azzal, hogy elhozom neked Maxet Olaszból, hogy  vele lehessél egész nap a szülinapodon. 

-Bárcsak. -sóhajtottam fel. Annyira sajnálom, hogy holnap este engedik csak ki. -mondtam szomorúan. -Pedig beakartam mutatni apának. 

-Ez most így jött ki. De utána vele leszel. 

Ebéd után persze nem lehetett volna kihagyni a születésnapom megünneplését. Így egy picit rólam szólt a nap. De most még ez sem nagyon zavart mivel azokkal voltam akiket szeretek, akik szinte már a családomat teszik ki. Az ünneplős délután pedig ott is aludtam a Quartararo házban. Ahonnan csak egy kiadós reggeli után távoztam Fabioval együtt akivel Monacoba töltöm ezt a napot kettesbe egészen addig míg apukám is csatlakozik hozzánk. De addig még rengetek időnk volt így először sétáltunk a hegyen aztán pedig elmentünk ebédelni és fagyizni is. bár ezek után már csak Monacoba sétáltunk attól még nagyon jól éreztem magamat. Fabioval főztünk is egy kicsit a vacsora miatt aztán a szokásos dolgokat csináltuk itt is mint amit Franciaország területén szoktunk. 

Annyira imádom ezeket a napokat... De ha Max is velem lenne akkor talán még jobb lenne.