Robin Davian, egy átlagos tizenkilenc éves lány, akinek édesapja relytéjes módon meghalt, még kiskorában. Egyik nap egy érdekes levelet kap, miszerint felvették egy mitikus, Natural Elements Academy (Természetes Erők Akadémiája) nevű iskolába. Robi...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kettessével szedtem a lépcsőket a francia terem felé. Két nyitott tanterem ajtó előtt hangtalanul elfutottam és egyenesen a folyosó végén levő, eldugott francia tanterem felé vettem az irányt. Bentről már hallottam Mrs.Fanette hangját. - Elnézést a késésért.- álltam meg az ajtóban. Mrs.Fanette a szemét forgatva végig mért, majd intett, hogy menjek be a terembe. - Ez hanyadik eset is, hogy elkésik az óráimról Ms.Davian? Már két kezemen sem tudom megszámolni!- csapta le a krétát az asztalra. - Sajnálom.- tettettem bűnbánatot, de legbelül kicsit sem bántam. Az Oak Walley gimiben a lehető legunalmasabb és egyben a legszánalmasabb óra a francia óra volt, és minden más óra, amit Mrs.Fanette tartott. - Üljön le.- intett. Lassan megindultam a padsorok között a leghátsó padhoz. - És a szoknyáját igazítsa meg!- szólt utánam. A szemem forgatva leljebb húztam a szoknyám, ami futás közben feljebb csúszott. Az iskolai egyenruhák legnagyobb hátránya, hogy mindig rövidebbek a kívántnál. - Na, mostmár mehetsz gyónni.- rágcsálta a ceruzáját Pipper. Pipper a legjobb barátnőm volt amióta csak az eszemet tudtam. Minden hülyeségbe belerántottuk egymást, igazi tettes társak voltunk. De még a mi csínytevéseink is eltörpültek a gimi híres gangjai mellett. Ők aztán rendesen megtudták tizedelni a tanárok még működő agysejtjeit. - Mázlista. Már csak öt percet kell itt ülnöd. Nekem még van egy nyolcadik órám.- feküdt ki a padon Pipper. - Ne nyafogj már annyit.- dorgáltam, miközben előhúztam egy Mentos-t a táskámból. Mrs.Fanette-t nem zavarta, ha ettek az óráján, vagy ha rágóztak. Persze számára én ez alól is kivétel voltam. Legutóbb, amikor rajta kapott rágózáson, franciául kezdett káromkodni. Persze ez még egy enyhe húzásnak számított részéről. Rengeteg diákot kapott el rágózni, enni, vagy telefonozni. Bármit is csináltak, megfogta a tárgyat és kidobta az ablakon. És hogy miért nem ő a kedvenc tanárunk? Mert szenilis. - Ezúttal miért késtél?- rágta tovább a ceruzája végét Pipper. - James...- forgattam a szemem, miközben apró faleveleket rajzoltam a francia tankönyv sarkába. Általában minden órán odafigyelek, hiszen osztály első tanuló vagyok, de Mrs.Fanette ezúttal túllépte az unalmasság határát. A párizsi Eifell-toronyról beszélt, ami érdekes is lett volna, ha elsőnek hallottunk volna róla. Mrs.Fanette majdnem minden órán elmesélte, és már háromszor iratott belőle dolgozatot. - Én szerintem alszok.- ejtette le a homlokát a kezére Pipper. Őszintén, megértettem. Pipper sosem volt az a tanulós fajta, kedvenc stratégiája az volt, hogy amíg ő alszik, addig én jegyzetelek, figyelek órán (persze ez számomra nem volt nehéz) és amikor jön egy dolgozat, szépen lemásolja rólam. Mindez be is jött. Rövidtávon. Sokszor mondtam neki, hogy ideje lenne elkezdenie neki is tanulnia, mert nem mindig leszek mellette. Persze ez nem hatott rá. - Következő órán pedig felelünk a párizsi művészetekből.- mondta Mrs.Fanette.
Az iskola csengő szinte megváltás volt mindenki számára. Péntek utolsó óra francia után az osztályunk szaladva ment a főbejárathoz. Csak én és Pipper nem.
- Milyen órád az utolsó?- kérdeztem, miközben Pipper-t kísértem az iskola csarnoka felé. - Na vajon? A tesi terem felé megyünk, akkor mégis milyen órám lehet?- forgatta a szemét unottan. - Én szeretem a tesi órákat.- vontam meg a vállam. - Ja, mert te kosárzseni vagy.- nevetett. Valóban szerettem kosarazni, és jó is voltam benne. Tavaly az edző kért meg, hogy legyek a gimi kosárcsapatának tagja, amire eléggé büszke voltam. - Menj nyugodtan haza, majd talizunk.- intett Pipper, és eltűnt az öltözők hosszú folyosója között.
