Natural Elements Academy 1 -A Villámlás Gyermeke

8.rész

Visszaérve az üzletből, akaratlanul is elmosolyodva pakoltam a szerzeményeim a hátizsákomba. Egy XXL csomagos M&M's, mézes puszedli, Skittles, és még egy pár snack.
Ezeket mind elpakolva csak egyet hagytam kint, ez pedig Eagal nasija volt.
A zacskót halkan kibontva kivettem egy jutalom falatot, amit a bőröndöm tetején levő letakart ketrec alján levő résen át bedugtam és addig ott tartottam, amíg Eagal ki nem vette az ujjaim közül.
- Bagoly tápon élsz?- fordult felém a srác nevetve.
- Jaa, nem, csak van egy baglyom.- vontam meg a vállam nevetve.
- Muta.- dobott a szájába egy Skittles cukorkát.
Óvatosan leemeltem a selyem kendőt a ketrecről, és oldalasan ültem, hogy mások ne igen láthassák a 'kis' házikedvencem.
- De hát..ez egy..- vonta fel a szemöldökét.
Kérdőn vontam fel a szemöldököm, volt egy olyan érzésem, hogy hasonló dolgot fog mondani, mint Pipper.
- Ez egy...- nézett körbe, hogy biztosan senki se hallja.
- Ez egy Cosanta.- suttogta a szemét meresztgetve.
- Igen.- vontam meg a vállam amolyan 'tisztában vagyok vele' arckifejezéssel.
- Honnan szerezted? Ezeket a lényeket már évszázadok óta nem árulják, pont azért mert nagyon veszélyesek.- suttogta, és a mondat végére kifogyott a levegőből.
- Hát, engem eddig nem bántott.- dugtam be mosolyogva az ujjam a ketrec résén, hogy megsimogathassam Eagal fejét.
- Imádkozz, hogy te legyél számára a kiválasztott!- rázta meg a mutató ujját figyelmeztetően.
- Oké.- válaszoltam, de valójában azt sem tudtam mit okéztam le.
- Nekem egy Bieret-em van.- közölte nyugodtabb hangon, és a zsebébe nyúlva előhúzott egy leopárd gekkóra hasonlító állatot.
- Neki is vannak ilyen "veszélyes" tulajdonságai?- rajzoltam macska körmöt az ujjaimmal a levegőbe.
- A Bieret-ek teljesen ártalmatlanok, semmit nem tudnak bántani.- közölte.
- Azzal ellentétben...- bökött Eagal-ra.
- Reménykedj, hogy nem kapnak el vele a felügyelők.- csúsztatta vissza a gyíkot a zsebébe.
- Milyen felügyelők? Az emberek nem tudnak a Cosanta-k létezéséről, nem?- húztam össze a szemöldököm, és a kendőt újra ráterítettem a ketrecre.
- Ki beszélt itt emberekről? Ők persze, hogy nem tudják mi az a Cosanta. Azt hiszik, hogy egy sima bagoly, viszont a varázsvilágnak is vannak felügyelői. A Gott-ok.- mondta, majd felállva megfogta a bőröndjét.
- Milyen nevek ezek? Gott, Cosanta, Bieret...- forgattam a szemem, majd követve a példáját összeszedtem a cuccaim és az ellenörző pulthoz sétáltunk.
- Szokj hozzá.- vonta meg a vállát.
- Amúgy ennyire nem tudsz semmit a varázsvilágról?- nézett rám oldal szögből.
- Tekintve, hogy két hónapja közölték velem, hogy ez az életem..nem hiszem.- biggyesztettem le az alsó ajkam bólintva.
- Az kom.- pislogott.

Az ellenörző pultnál négy ellenőr állt. Két normális rendőri ruhát viselő, kettő padig rovás írásos könyvel a kezében állt a pult mellett.
- Ezek a Gott-ok.- mutatott a srác a könyves emberekre.
- Mit csináljak?- néztem rá ijedten.
- Mondtam, hogy reménykedj!- suttogta, mivel halló távolságon belül értünk az ellenőrökhöz.
A srác az ellenőrökhöz állt és valamit beszélni kezdtek, de én nem tudtam figyelni. Ezerrel kattogott az agyam valami észszerű megoldáson, hiszen ki tudja mit csináltak volna velem azok a Gott-ok, ha rájöttek volna, hogy egy Cosanta van nálam.
- Következő.- intett az egyik rendőr.
A srácra néztem, aki mögöttük keresztbe font ujjakkal szurkolt nekem.
'Reménykedj'- jutott eszembe, amit mondott.
- Jónapot, kisasszony.- mosolygott rám az egyik Gott.
- Jónapot.- próbáltam nem idegesnek tűnni, hiszen akkor rögtön gyanút fogtak volna.
- Elkérhetem a bőröndjét?- nyúlt a poggyászomért az egyik rendőr.
Óvatosan átnyújtottam neki, majd a másiknak a háti zsákomat ellenőrzésre.
- Azott egy kalitka?- mutatott a kezemben levő kalitkára az üdvözlő Gott.
- Igen...- hebegtem, mire a Gott gyanakodva nézett rám.
'Basszus...'
- Megnézhetem?- lépett közelebb, mire átadtam neki a kalitkát.
A szívem a torkomban dobogott, egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mit csináltak volna, ha rájönnek, hogy valójában mi van benne.
A Gott óvatosan leszedte a kendőt a ketrecről és mindkettőnk legnagyobb meglepetésére egy apróbb termetű hóbagoly gubbasztott.
A Gott gyanakodva rám nézett, majd hátra fordulva intett a társának, hogy minden oké.
- Rendben, viszlát.- adta vissza a ketrecet.