Natural Elements Academy 1 -A Villámlás Gyermeke

4.rész

Az utcán sétálva elgondolkodtam a könyvesboltos úr szavain, hogy valóban Luke Davian lánya vagyok e?
Vajon ismerte édesapámat, és ha igen, akkor valószínűleg többet tud a haláláról. Legalábbis többet, mint én...
A boltot, amelyet kerestem, hamar meg is találtam.
Az épületre rovásírással volt kiírva a neve, amit nem tudtam elolvasni.
A fa ajtaján lévő repedéseken beláttam. Sok ketrec volt, de a legtöbb állat szabadon rohangált, repült vagy éppen mászott.
A kilincset lenyomva meglepetésként ért a benti nagy hangzavar. Rengeteg tanuló állt sorban a pultnál, ketrecekkel a hónaljuk alatt. Voltak olyan, akik az éppen szökni készülő állataikat kergették fel-alá az épületben, voltak olyanik is, mint én. Zavartan álldogáltak az ajtónál, vagy olyan helyeken, ahol nem fenyegeti őket az elgázolás veszélye.
Kellett pár perc, hogy felfogjam, hamar kell találnom magamnak egy állatot.
Egy lépést tettem a ketrecek felé, de egy szőke fiú a lábam elé esve elejtette a ketrecét, amiből egy gekkó szabadult ki.
- Ne! Casper!- kiabálta a lábam előtt heverő fiú, majd látva, hogy kishíján magával rántott a földre, bocsánatkérően rám nézett.
Miután a gekkója után szaladt, én is tovább indultam. Minél hamarabb érek egy nyugis helyre, annál jobb.
Nos, ez nem sikerült..
Amint kiszemeltem magamnak egy biztonságosnak tűnő asztalt, az univerzum elhatározta, hogy megnehezíti az oda vezető utat.
Egy Paradicsom madár neki repült a csillárnak, amitől az egyik egér ijedten ugrott ki gazdája zsebéből. Persze, hogy a rohangáló egeret meglátta egy macska, miért is ne...
Csakhogy az egér felém tartott.
Nem tudtam mit csináljak, teljesen lecövekeltem. Az egér felugrott a nadrágomra, onnan pedig a farzsebembe, a macskát mágnesként vonzzva felém.
- Oh, a fene...- figyeltem a felém rohanó túlméretezett perzsa macskát.
A lábaim végre működni kezdtek és egy biztonságosabb helyiséget kiszemelve, egy félig nyitott ajtó felé kezdtem rohanni. Az ajtóhoz érve az egér kiugrott a zsebemből és egy cserepes virágra ugrott. A macska viszont továbbra is felém rohant, így az ajtót becsapva magam mögött, megakadályoztam, hogy szétkarmoljon annak a tudatában, hogy az egér még mindig a zsebemben lapul.
A zárt ajtón lecsúsztattam a hátam, amíg a földre nem ültem. Nagyot sóhajtva kinyitottam a szemem és érdeklődve körbe néztem.
A szoba sötét volt, csak az egyik távoli ablakon szűrődött be fény.
Rengeteg könyves polc volt, pont az ideális nyugodt hely számomra.
Egy könyvet levéve, magam elé tartva lefújtam a port róla, hogy szemügyre vehessem.
'Mágikus Fenevadak'
A fejemet forgatva kerestem egy asztalt, ahova leülhetek. Szerencsére a helyiség másik oldalán találtam egyet, viszont a könyvtár azon része meglehetősen sötét volt.
Annak reményében, hogy találok asztali lámpát, elindultam a kiválsztott hely felé.

Az asztalhoz érve leültem a hozzá tartozó sarok kanapéra.
Az asztalon egy viharlámpa és egy váza volt, benne....fagyott virágokkal.
Lassan kiemeltem az egyik szálat a fekete vázából. Az apró növény azonnal szétporladt az ujjaim között. Apró darabkái a lábamra peregve váltak jelentéktelenné.
Lassan lehajtottam a fejem az apró sziromdarabokra, amikor hangos dobbanást hallottam.
Éberen kaptam fel a fejem, és kerestem a hang eredetét, de semmit, vagy senkit nem láttam magamon kívül a könyvtárban.
Hideg fuvallat csapott meg, kifújva az arcomba hulló szőkésbarna tincseim.
Egész testemben megborzongtam, és csak akkor vettem észre.
A sötét sarok felől, mint a hullám, jég kezdett futni a padlón, fel a falakra, megfagyasztva mindent, ami az útjába került.
Három, jégkék szempár jelent meg a sarok felett, aztán eltűnt.

Úgy éreztem, mintha a levegő is megfagyott volna.
'Mi történik...?'
A szempár újra feltűnt és az ablak felé kezdett közeledni. Aztán megláttam...
Egy fekete, három szemű, farkas féle lény volt.
Soha életemben nem láttam még ilyet.
Időben felálltam mielőtt a párna befagyhatott volna alattam.
A farkasszerű lény rám nézett, egyenesen a szemembe.
Egy pillanatra azt hittem, hogy láttam valamit a szemében, de a következő pillanatban megindult felém. Egyre gyorsabban, aztán kinyitotta hatalmas száját, túlvilági sikolyt hallatva.
Éreztem, ahogy a világ forog velem, aztán elmosódott a látásom.

Szárnysusogás hallatszott, majd egy fekete madár jelent meg. Hangosan villyogva egyenesen a fenevadra vetette magát.
Ezután harci jelenet következett. A félhomályban csak az alaljukat láttam néha. Hol a fenevad földönfetrengő sziluettjét, ahogyan a fekete madár fölé tornyosul és kegyelmet nem ismerve tépi, hol pedig azt, ahogy a fenevad próbálja elkapni a fekete bagoly szárnyát...sikertelenül.
A fekete madár egy utolsó csapást mért a fenevadra, ami jégszoborrá változott.

A helyiség lassan kezdett felolvadni, amikor az ablakon keresztül nagyobb szögben kezdett beáramolni a fény. Csak akkor vettem észre a sarokban gubbasztó madarat, aki konkrétan az életemet mentette meg pár perccel ezelőtt.
Egy lépést közelebb mentem hozzá, de ő továbbra is a földön ült, szárnyait szétterítve. Akkor vettem észre a piros foltot a szárnya szürkés részén.
- Te megsérültél...- guggoltam le mellé.
Kék szemeivel engem méregetett, de nem mozdult meg.
- Megnézhetem?- nyújtottam ki a kezem felé. Továbbra is engem nézett hatalmas szemeivel, majd látva, hogy a szárnya felé nyúlok, a tenyeremre tolta.
Óvatosan széthajtottam a tollait a sérült területen, ahol egy véres harapásnyom éktelenkedett.
- El kell vinnem téged egy állatorvoshoz...- suttogtam magamnak.
A bagoly, mintha értette volna, amit mondtam, lábra állt és gyenge csapkodással az alkalomra ült.
Éreztem, ahogy a szívem kiugrik a helyéről, kissé megijesztett, hogy egy ekkora madár hirtelen csapkodva felém indult.
- Oké...- egyensúlyoztam magam állásba.
Lassan az ajtó felé sétáltam és amikor megálltam, hogy kinyithassam, észrevettem a kis táblát.
' AMMIT'
Alatta pedig:
'VESZÉLYES FENEVADAK'
Csak akkor jutott eszembe, hogy a baglyot nem vihetem csak úgy ki, hiszen őt is itt találtam.
Viszont, ez azt is jelentette, hogy a pultnál nem fizethettem ki, így (már csak a lelkiismeretem megnyutatása érdekében is) a Seon zacskómat leraktam a földre.
- Bocsáss meg, de muszáj leszek berakni téged a táskába. Csak addig, amíg kimegyünk.- néztem a bagolyra bocsánat kérően.
A táskámat levéve a lépcsőre raktam és hagytam, hogy a bagoly maga menjen bele.
Szerencsére minden macera nélkül szót fogadott.

Ha valaki ott lett volna velem, biztosan megkérdezte volna, hogy a sok ezernyi bagoly közül ebben a boltban miért pont ezt a különcöt vittem el.
Azért, mert magamat láttam benne.
Kiközösített, mégis erős volt. Az én baráti kapcsolataim sem tartottak sokáig, kivéve Pipper-t. Mások mindig találtak valami kifogást, hogy miért ne legyenek velem.

Miután az üzletből kiszabadultunk, elfutottam a mögöttelevő apró tisztásig és a táskámat kinyitva kiengedtem a baglyot.

Így történt, hogy egy fekete, sérült óriás bagollyal a vállamon indultam haza.