Natural Elements Academy 1 -A Villámlás Gyermeke

13.rész

Teljesen össze voltam zavarodva. A tömegben Luca-t keresve kapkodtam a fejem, hol jobbra, hol pedig balra.
A mellettem elhaladó diákok vagy mosolyogva néztek rám, vagy, sugdolózva.
'Csodás'.- gondoltam, és már indultam volna a kapu felé, amikor megláttam Micheal-t. Valószínűleg ő is pont akkor vett észre, mert megindult felém.
- Minden rendben?- kérdezte kissé aggodalmasan, ahogy odaért hozzám.
- Hát..nem tudom.- vontam meg a vállam zavartan.
- Szerintem menjünk a Mardi-kertbe, ott négyszemközt is megtudjuk beszélni.- mondta közelebb hajolva, mert a Csarnokból kiözönlő diákok próbálták egymást túlharsogni.
- Oké.- mondtam, majd Micheal-t követve az akadémia parkja felé vezetett. Ismertem a helyet, mivel Hazel elsők között vezetett körbe, mondván, hogy ez a legjobb hely az egész akadémián. Én a nyugodt tanulás és pihenés lehetőségét láttam benne.

A parkban sétálva a Born-tó melletti padok egyikére ültünk le.
- Ne ijedj meg.- nyugtatott, jelezve, hogy nem faggatni fog, csupán segíteni akar.
- Nem vagyok ijedt, csak zavart.- álltam a tekintetét. Smaragd zöld szemeiben saját magamat láttam tükröződni, ami különös bizsergést váltott ki bennem.
- Tudom.- nevetett halkan, a fejét rázva- csak segíteni szeretnék.
- Tudom.- mosolyodtam el, amit kedvesen viszonzott.
- Mielőtt ide jöttél, vettél észre valami furcsaságot?- fordult felém egészen, ezzel is jelezve, hogy jószándékú. Talán túl jó...
Elgondolkodva figyeltem a tó vizét, amin tükröződtek a körülötte magasló hegyek, és a türkiz ég. Akkor jutott eszembe, hogy a repülőn igenis történt valami, ami furcsa volt számomra.
- A repülőn, idefele, a mögöttem ülő srác folyton lehúzta az ablakom. Eléggé mérges lettem, és amikor hátra fordultam szólni neki, az ég villámlani kezdett.- emlékeztem vissza.
Micheal elgondolkodva figyelte a kezem, én pedig végig azon voltam, hogy meg ne mozduljak.
- Szóval érzelmekkel is tudod irányítani.- tűnődött.
- Valószínű.- vontam meg a vállam.
- Volt olyan, hogy boldog voltál és..nem is tudom..villámlott?- kérdezte, aztán elnevette magát a saját feltevésén.
- Nem.- vigyorodtam el.
- És rájöttél már, hogy milyen kézmozdulattal lehet irányítani?- vonta fel a szemöldökét.
- Lehet?- pislogtam.
- Ja.- mondta, majd a mutató ujját a pad melletti fára mutatta, amin abban a pillanatban borostyán futott fel és hófehér virága a kezembe hajolt.
- De szép.- mosolyodtam el, és az ujjaimmal óvatosan végig simítottam a fehér sziromleveleket.
- Még nem tudom.- sóhajtottam csalódottan.
- Akkor próbáljuk ki!- biccentett,majd felállt és a tó partjához sétált.

A tó parton állva különböző mozdulatokat tettem a kezemmel, annak érdekében, hogy rájöjjek az erőm irányítására.
- Nekem is sok időbe telt, mire rájöttem.- mondta, majd rámutatott egy bokorra, ami fává nőtt.
- Ez csodálatos.- hüledeztem. Egyszerűen csak csodálni tudtam, hogy mikre lehetünk képesek.
- Próbáld ki.- lépett arrébb.
- Mutass az égre.- adott tippet.
Úgy tettem, ahogy mondta, és érdeklődve vártam, hogy megjelenjen egy villám, esetleg halljunk egy mennydörgést, de semmi.
- Semmi vész.- fonta össze a karját- próbáld meg egy másik mozdulattal.
Úgy tettem. Próbáltam Pókember mozdulattal, amin jót nevettünk, hüvelykujjal, középsővel és még a tenyeremet is felfordítottam, de semmi.
- Túl izgatott vagy- rázta meg a fejét- lazulj el, és koncentrálj arra, amit el akarsz érni.
Hosszasan kifújtam a levegőt. Azt kívántam, hogy bárcsak ott lehetne Pipper, ő biztos megnyugtatott volna valamivel.
A szememet lehunyva megjelent előttem egy gömb villám. Lassan megemeltem a kezem, végig az előttem látott képre koncentrálva, majd a kis-és hüvelyk ujjam lehajtottam.
- Robin!- hallottam Micheal hangját, mire egyből kinyitottam a szemem.
A nemrég elképzelt gömbvillám ott volt előttem. Vagyis felettem.
Boldogan néztem Micheal-re, aki megbabonázva bámulta a képződményt, majd mosolyogva rám nézett.
- Ez hamar ment.- jegyezte meg bólintva.
- Hogy tüntessem el?- kérdeztem a gömbvillámra pillantva. Fehér feketén cikázott jobbra balra.
- Szerintem csináld újra azt a kézmozdulatot.- mondta, miközben be is mutatta.
Kifújva a levegőt, kissé megmozgattam a lábaimat, eléggé izgultam.
Újra megcsináltam a mozdulatot, mire a gömbvillám porrá vált.
- Szép.- dícsért meg, én pedig elmosolyodva sétáltam a vízhez.
A parton leültem a homokba, lehúztam a cipőm, és hagytam, hogy a tó vize csiklandozza a talpam.
Micheal mellém ült és pár perc múlva éreztem, hogy engem néz. Nem szóltam semmit, tudtam, hogy ilyenkor a legjobb, amit tehetek, ha csendben ignorálom. Így hát a tó vizét néztem, ahol két hattyú jelent meg.
- Új vagy nem?- törte meg a csendet Micheal.
- Aha.- húztam fel a térdem az államig, majd a kezem összekulcsolva rajta, tovább figyeltem a hattyúkat.
- Akkor biztosan nem ismered a kávézókat sem.- gondolkodott hangosan, viszont volt egy olyan érzésem, hogy szándékosan mondta.
- Van kávézó?- csillant fel a szemem.
- Nem is egy.- vigyorodott el, valószínűleg rá jött, hogy a kávézóval eléggé megnyerhető vagyok. Csakhogy azt nem tudtam, hogy miből következtetett erre.
- Szívesen meghívlak egy kávéra.- ajánlotta fel, tudva, hogy ebben úgyis nyert ügye volt.
- Köszi.- mosolyodtam el, lassan felültem és a kezemet felemelve megnyújtóztam.
- Akkor..ma vacsora után?- kalkulált a gondolataiban.
- Nekem jó. - vontam meg a vállam.

Miután vissza sétáltunk az a kadémiára, a Klubházaknál elválltak újtaink, tekintve, hogy Micheal Terra volt, én pedig Fulgur, így nem tartoztunk egy törzsbe.
Izgatottan álltam meg a klubház ajtaja előtt, fogalmam sem volt, hogy hogyan fogadnak, vagy hogy egyáltalán kik és mik vannak odabent.
A Fulgur klubház fekete és sötétebb színek árnyalatait vette fel, és eleve olyan hatást adott, hogy itt igenis manipulatív és erős elemek uralkodnak.
Az ajtó vassal szegelt fából volt, mint valami viking kori épület.
Tudtam, hogy odabent erős elemek tulajdonosai vannak, így nagyon fontos az első benyomás. Nem mutathattam magam gyengének és elveszettnek, hiába éreztem magam annak. Az alkalmazkodás a kulcsa mindennek.
Elfordítottam a zárat, és az ajtót kinyitva magabiztosan léptem be a helyiségbe. A legtöbben a kandalló előtti kanapékon beszélgettek, volt, aki az ablakpárkányon ülve tanult és a konyhában is forgolódtak. Az érkezésemre mindenki felém fordult és érdeklődve pillantgattak rám. Egy pillanatra sem fagytam le.
- Sziasztok.- köszöntem kedvesen, de a hangomból is halladszódott a magabiztosság.
- Szia! Üdv!- mondták a többiek kedvesen elmosolyodva, majd azok is köszöntek, akik épp akkor léptek be a helyiségbe.
Az eddig kezemben tartott kalitkában Eagal a tollait megborzolva ébredt fel, és látszólag unottan tudatosult azzal, hogy ismét új helyen vagyunk.
- Új vagy?- kérdezte az egyik lány, aki a kanapén ült.
- Igen.- válaszoltam, majd tettem egy lépést beljebb, hogy ne érezzem magam kívülállónak.
- Akkor te érkeztél meg elsőnek az újoncok közül.- mondta egy fiú, akit eddig észre sem vettem.
- A többi biztos eltévedt.- nevette el magát a mellette álló, mire sokan csatlakoztak hozzá.
Elmosolyodva indultam meg a kis folyosó felé, amit abban a pillanatban vettem észre.
A folyosó végén egy hatalmas ablak volt, amely két oldalán a fiú és lány háló ajtaja volt.

A háló három hosszú folyosóra nyílt, egy folyosón összesen tíz szoba volt két ággyal.
Már rutinosan kerestem a nevem a szobák ajtaira kiragasztott névsor táblán, majd a második folyosón meg is találtam.
'Robin Davian; Ingrid Ember.
Érdeklődve olvastam el újra és újra a leendő szobatársam nevét, majd lassan kinyitottam az ajtót.

Inrid az ágyon olvasva kapta fel a fejét az érkezésemre, és elmosolyodva végig mért.
- Üdv!- intett, majd a könyvét becsukva az ágy feletti ablak prákányra tette.
- Szia.- mosolyodtam el.
- Várj, segítek!- állt fel, majd hozzám sétálva elvette a kisujjamon tartott hátizsákom.
- Köszönöm.- vetettem egy hálás pillantást. Az a hátizsák kishíján leszakította a kisujjam.
Ingrid egy érdeklődő pillantást vetett Eagal-ra, majd az ágyához rohanva felcsapta a könyvét és gyorsan lapozva megállt egy oldalnál, és vissza sétálva hozzám megmutatta az oldalt.
- Ő egy..egy Cosanta?- pislogott rám.
- Igen.- vigyorodtam el.
- Viccelsz?!- nézett rám elkerekedett szemekkel- a Cosanta a kedvenc mitikus állatom! Hol vetted? Elvileg a Veszélyes Lények listáján szerepel 2012 óta!- hüledezett, majd elmosolyodva hozzá tette- ugye nem bánod, ha egy kicsit tanulmányozom?
- Mármint..kísérletezni akarsz rajta?- bizonytalanodtam el.
- Nem! Úgy értettem, hogy megfigyelni a viselkedését, stb.- magyarázta zavartan, én pedig egy 'jaa' bólintással nyugtáztam.