Natural Elements Academy 1 -A Villámlás Gyermeke

6.rész

Miután elkészültem a pakolással, úgy döntöttem, hogy az iskolához szükséges dolgokat (könyvek, füzetek, stb.) egy külön kisebb táskába rakom. Ez az ötlet elég praktikus megoldásnak bizonyult.

A kezemet a csípőmre rakva, megálltam az elkészült holmijaim előtt és fáradtan, de büszkén sóhajtva szemléltem a tökéletesen összehajtott ruhákkal teli bőröndöt, és a többi holmit.
A szemlémből egy éles villyogás zavart meg, majd ijedten a bagoly ketrechez fordultam, amit végül (ideiglenesen) az éjjeli szekrényemen helyeztem el.
A bagoly sértődötten pislogott rám és a szárnyait vészlyelzően emelgette.
- Most mi van?- térdeltem le a kis szekrény elé.
Egy újabb villyogást hallatott, viszont ezúttal már halkabbat, majd az etetőtálkájára lépve jelezte, hogy mi a problémája.
- Oh, francba!- ugrottam talpra, majd a hátizsákomhoz rohanva előhalásztam a még kisállatboltban vett bagoly eledelt.
- Tessék és sajnálom.- raktam be neki a finomságokkal teli etető tálkát.
Egy halk dünnyögésszerű hangal jutalmazott meg, miközben a hús darabokon lakmározott. Ezt egy megbocsátoknak vettem.
Újra visszaültem a ketrec mellé, és elgondolkodva figyeltem, ahogy a bagoly evett.
- Kéne neked egy név.- szólaltam meg egy idő után.
Az etető tálkában még volt pár falat.
- Nem is tudom...- gondolkodtam.
- Talán Kormos?- tettem a mutatóujjam az államra.
Semmi reakció.
- Csillag? Fenevad?...Bátor?- próbálkoztam, szintén semmi reakció.
- Oh meg van! Meg van!- mutattam fel a mutatóujjam izgatottan.
A bagoly az utolsó falatot is lenyelve érdeklődve nézett rám.
- Szélvész!- csaptam össze a tenyerem.
A bagoly konkrétan egy 'ez most komoly?' nézéssel pillantgatott hol rám, hol a lábára. A nyakát tekergetve a ketrec ajtóhoz lépett és minden intelligens állatot megszényenítő sebességgel kinyitotta azt.
Nagyokat pislogva ültem hátrébb, hiszen alig ismertem azt az állatot és sokkal nagyobb volt, mint egy átlagos bagoly. Ráadásul ragadozó madár, és egy sötét, 'Veszélyes'- táblával jelölt helyen találtam. Lehetséges, hogy megelégelte az egeret és nagyobb falatra hajt? Például egy ember méretűre?
Ilyen, és hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, amikor is a bagoly szimplán az ölembe ugrott és a fejét a kezembe téve csapkodni kezdett hatalmas szárnyaival.
- Mit akarsz ezzel?- fordultam el kissé oldalra, hogy elkerüljem a sebesen csapkodó szárnyát.
Akkor abba hagyta a csapkodást és nagy szemeivel várakozóan pislogott rám.
Akkor vettem észre a biléta szerű valamit a nyakában.
Óvatosan az alkaromra ültettem, hogy jobban szemügyre vehessem a nyakörv szerű dolgot. Végül a pihetollait arrébb tolva két ujjam közé fogtam a címkét, melyen ez állt:
Eagal

-Megjöttem!- hallottam egy ismerős hangot a földszint felől, viszont biztos voltam benne, hogy a hang gazdája nem édesanyám.
Eagal-nak pakoltam ételt, mert igaz, hogy az iskola meghívója szerint minden ellátást egy üzletutca fog szolgáltatni, de mindig is elővigyázatos voltam. Hiszen mivan, ha elfogy a Seon-om és nem fogok tudni venni ételt se Eagal-nak, se pedig magamnak?
A lépcső felől hallatszódó léptek törték meg a szobámban kialakult csendet.
Eagal unottan borzolta össze a tollait, majd a fejét hátra fordítva próbált meg aludni. Az éjjeli szekrényemről levettem a kis terítőt,amit a ketrecre terítettem, hátha ezzel segítettem neki.
- Mizuuuuuu?- rontott be Pipper egy csillám póni életenergiájával. Az én életenergiám? Egyenlő volt egy csigáéval.
- Semmi különös. Épp Eagal-nak pakoltam kaját.- közöltem vele a harci állást.
- Ki az az Eagal?- nézett rám úgy, mintha egy szarv állna ki a fejemből.
- Oh.- csak akkor jutott eszembe, hogy Pipper még nem is látta az új barátom.
Lassan a letakart ketrechez sétáltam és egy óvatos mozdulattal lehúztam róla a kis terítőt. Eagal azonnal kinyitotta hatalmas, kék szemeit és egyből megakadt a tekintete Pipper-en.
- Na neee!- hüledezett Pipper.
- Te vettél egy Cosanta-t?!- lépett közelebb a ketrechez. Eagal, mint egy macska, fújtató hangot hallatva mutatta ki nem tetszését az új látogatóval szemben.
- Hát..az túlzás, hogy vettem. Inkább megmentettük egymást.- vontam meg a vállam kínosan nevetve.
- De mit is mondtál? Kosza..kusza...- próbáltam megfejteni a nyelvtörőt.
- Cosanta!- vágta rá Pipper, majd az ágyamra ugorva, felhajtotta az éppen töltődő laptopom tetejét és már fejből be írta a jelszóm, majd a neten kezdett keresgélni.
- Itt van!- kattintott egy weboldalra, majd helyet adva nekem is maga mellett, magyarázni kezdett.
- A Cosanta egy mitikus lény.- olvasta.
- A neve jelentése, őshazája nyelvén (vagyis Írül) Védelmező-t jelent. Ez a név igen találó, mivel ha megtalálja azt az egyetlen embert, vagy lényt, akivel megérzi a Cosantai- kötődést, azt élete végéig védelmezni fogja. A Cosanta általában bagoly formát ölt, viszont sötét tollazata, kék szeme és hatalmas termete elárulja, hogy nem egy mindennapi bagollyal van dolgunk.- olvasta a waboldalon, miközben az ujját végighúzva a laptop kijelzőjén mutatta, hogy hol jár. A jellemzés mellett egy kép is volt a Cosanta-ról, ami egy az egyben ugyanolyan volt, mint Eagal.
- Dehát én azt hittem, hogy az ilyen mitikus lényeket csak kitalálták.- néztem Pipper-re összezavarodva.
- Persze. Szerinted a Kelpie, és a Nagy Láb sem létezik?- meresztgette rám a szemét.
- Hát..- vakartam meg a takróm. Őszintén, nem gondoltam, hogy bármelyik lény a felsoroltak közül létezett volna.
- Érdekes, hogy te többet tudsz ezekről, mint én, pedig elvileg ez az én világom.- dőltem neki az ágytámlának.
- Talán azért, mert te egészen idáig nem tudtad, hogy ebben a világban élsz. Én viszont igen.- kapcsolta ki a laptopot.
Egy 'jogos' biccentéssel hajtottam a fejem a vállára. Kételyek fogtak el.
- Mit fogok én nélküled csinálni?- sóhajtottam az előttünk levő laptopot bámulva.
- Találsz új barátokat.- vonta meg a vállát, amitől a fejem leesett a válláról és az ágyon landolt a testemet egy amolyan "kitekert gekkó" pózba kényszerítve.
Amikor sikerült felülnöm, Pipper szemébe néztem, ő ugyanolyan meglepett-riadt tekintettel nézett, mint én. Hirtelen mind a ketten röhögésben törtünk ki.
- Ha láttad volna magad!- röhögött Pipper, és közben meg meg állt, hogy levegőt tudjon venni.
- Jó, csak fáj a hátam tőle.- maszíroztam meg a gerincem mentén.
- Lényeg a lényeg.- vett egy nagy levegőt kiegyenesedve.
- Megleszel nélkülem. Tudom.- közölte, majd bíztatólag hozzá társított egy mosolyt.
Ahogy végig nyomogattam a gerincem, hogy biztosan nem tört el, véletlen megnyomtam egy olyan pontot, ahol elég érzékenynek tűntem és felsikoltva kiterültem az ágyon.
- Jézusom, Robin!- ugrott mellém azonnal Pipper.
- Jól vagyok, csak becsípődött a hátam...- motyogtam arccal az ágyban.
- Hol?- kezdte el tapogatni a hátam Pipper.
- Leljebb...most feljebb..nem még feljebb.. Ott!- irányítottam, mintha a hátam egy térkép lett volna, amin Pipper- nek kellett eligazodnia.
- Oké.- fújta ki a levegőt nyugodtan, én pedig kipirult fejjel ültem fel miután Pipper egy csontkovácsot megszégyenítő profizmussal rendbe tette a hátam.
- Még mindig biztos vagy abban, hogy elleszek nélküled?- néztem rá vigyorogva, oldalra döntött fejjel.
Pipper mosolyogva megrázta a fejét.
- Igen, biztos vagyok benne.