Natural Elements Academy 1 -A Villámlás Gyermeke

27.rész

A Bűbájtan terem felé ballagtam, viszont feltűnően üres volt a folyosó. És a terem is.
- Witchhall Professzor?- dugtam be a fejem a terem ajtaján, de egy árva lélek sem volt odabenn.
- Hol van mindenki?- motyogtam magamban, ahogy vissza sétáltam a folyosóra.
- Robin?- szólított meg valaki.
- Igen?- kaptam fel a fejem.
Liam állt előttem, egy hátitáskával a vállán.
- Te nem jössz?- indult meg felém.
- Hova?- vontam fel a szemöldököm.
- Pitwoch faluba. Az egész iskola oda tart.- mondta izgatottan.
- Miért?- kérdeztem, miközben elindultunk a háló felé.
- Holnap nincs tanítás, mert az év első Cadmus bajnokságát játszák. Ma azért megyünk Pitwoch faluba, hogy bevásároljunk. Tudod, zászló, festék stb.-  magyarázta.
- Oh...- kerekedett el a szemem.
- Megvárlak, amíg összepakolsz, és indulhatunk. Luca és Kilo kint vár, szerintem Hazel is velük van.- mondta.
Az ajtót kinyitva megtorpantam.
- Micheal és Hunter?- kérdeztem.
- Ők a csapatban játszanak.- vonta meg a vállát.
Bólintottam, majd bementem a klubházba.
Az ágyamon volt a hátizsák, így úgy, ahogy volt, felkaptam és kiszaladtam.

Az iskola egyik parkjában állt Hazel, Kilo és Luca.
- A többiek?- néztem szét, ahogy Liam-el hozzájuk sétáltunk.
- Valószínűleg már elindultak. Nem együtt megyünk. Van, aki már elment, van, aki utánunk fog.- vonta meg a vállát.
- Robin!- szaladt felém Hazel kitárt karokkal.
- Szia.- öleltem át.
- Van egy listám, hogy miket veszünk!- lengetett meg egy cetlit az orrom előtt.
Egy mosolyt eröltettem magamra, és
a többiekkel elindultam az erdei ösvény felé.
A fák hatalmas koronái az egész ösvényre árnyékot borítottak. Egy piros madár az előttem levő ágra repült, és vidáman csicsergett. Hirtelen szétnyílt felette a lombkorona, és egy fekete madár zuhant rá széttárt karmokkal.
- Ez..nem a te madarad?- köhintette Kilo.
- Eagal?- sétáltam közelebb.
Hirtelen felkapta a fejét, és kék szemei feketén izzottak. Ahogy meglátott, elengedte a piros madárka nyakát, amely eddig folytogató fogságban volt, és az ég szélére repült.
- Szia.- nyújtottam ki a kezem mosolyogva. Minden reggel kiengedtem, hiszen fontos számomra a szabadsága..már ha az enyém nem fontos mindenkinek...
- Szia pajti.- simogattam meg, ahogy a kezem alá dugta hatalmas fejét. Őszintén, annak a madárnak mindene túlméretezett volt.
- Nem akarom megszakítani ezt a könnyfakasztó pillanatot, de mennünk kéne.- lépett mellém összekulcsolt kézzel Luca.
Mégegyszer megsimogattam Eagal-t, nyomtam egy puszit a fejére, és tovább indultunk. Szerencsére a piros kismadárt még láttuk, amolyan jelt adva, hogy még nem halt meg.

Pitwoch falu egy völgyben terült el, minden oldalról hatalmas hegyekkel szegélyezve.
A bolt a falu közepén volt, így hamar rátaláltunk.
Nem volt cégére, csak egy tábla lifegett az ajtó felett, amin egy kosár volt faragva.
- Első dolog, a festék!- olvasta fel Hazel a cetlijéről.
- Neked fekete lilában kell, nekem piros ctiromban.- tette hozzá, majd átkarolt, és szökdécselve az egyik polchoz indult.
Ahogy befordultunk a sarokra, valakinek neki mentem, és a fejem bevertem a mögöttem levő polcba.
- Nagyon sajnálom.- vágtam rá, ahogy a homlokom masszíroztam.
- Vigyázhatnál jobban.- jött a válasz.
Az előttem álló srácra néztem. Micheal.
- Mondtam, hogy bocsánat.- húztam össze a szemöldököm.
- Neked nem edzened kéne?- tette csípőre a kezét Hazel.
- Reggel letudta minden csapat az edzést.- okoskodott Micheal, de én már nem rá figyeltem.
Ha minden csapat letudta, akkor talán Hunter is itt van valahol.
- Elmegyek festékért, mindjárt jövök.- tettem Hazel vállára a kezem, majd a polcok között kezdtem szlalomozni.

Elhaladtam egy robbanó cukorkás polc mellett, majd egy olyan mellett is, amin különböző kapszulák voltak csomagolva különböző utóhatásokkal. Luca mesélte, hogy egyszer megevett egy gorillásat, és két percig úgy viselkedett, mint egy majom.
A következő sarkon megtaláltam, akit kerestem. Fekete ingpólóban volt egy sötétkék farmerral társítva.
- Szia.- kopogtattam meg a hátát.
Lassan megfordult, szemei ragyogni kezdtek.
- Szia.- biccentett. Két ecsetet tartott a kezében, és egy mini festékes dobozt.
- Csak..olyan régen beszéltünk már rendesen.- mosolyodtam el, és lemertem volna fogadni, hogy elpirultam.
Hiányzott. A jégkék szemei, a szeplői, amik a csillagos égre emlékeztettek, de legfőképpen őmaga.
- Igen..ezt én is észrevettem.- mosolyodott el, és a kezembe nyomott egy festékes üveget.
- Köszi.- nevettem halkan.
- Látom megvan a festék.- szólalt meg valaki mögöttem.
Összepréseltem a szám, és semlegesen megfordultam.
Micheal szemei szikrát szórtak.
- Neked is szia.- felelte Hunter közömbösen.
- Haver, eddig türtőztettem magam.- emelte fel az ujját Micheal, és engem elkerülve Hunter-hez fordult.
- Szállj le a csajomról!- sziszegte. Hunter értetlenül nézett. Habár egy fejjel magasabb volt Micheal-nél, de most sebezhetőnek tűnt.
- Barátnőd?- nézett rá zavartan. Aztán rám nézett. Árulás és fájdalom tükröződött a szemében.
- Én..- kezdtem, de addigra már Hazel és a fiúk is odaértek.
- Miért nem mondtad el?- kérdezte Hunter, és a tekintetétől kirázott a hideg.
- Mert..- kezdtem, de még magam sem tudtam miért.
Hunter mégegyszer rám nézett, majd a többiekre, és mégegy dobozt levéve a pénztárhoz sétált.
Soha nem éreztem még annyi dühöt, mint akkor. Nem tudtam kontrollálni.
- Beszélnünk kell!- sziszegtem Micheal-re nézve. Liam és Luca kétségbeesetten néztek rá, tudták, hogy itt a vége.
Micheal vállat vont, és követett a mosdó zárt előterébe.

- Vége.- fordultam felé, miután becsuktam az ajtót.
- Ezt hogy érted?- eltűnt az önelégült vigyor az arcáról, és kétségbeesés vette át a helyét.
- Nekem..ezt már rég meg kellett volna tennem.- röhögtem el magam.
Micheal úgy nézett rám, mintha pszihopata lettem volna.
- Ezt nem teheted!- fogta meg a kezem kétségbeesetten, de én elhúzódtam.
- De igen, és meg is teszem. Szakítok veled. Vége.- mondtam határozottan.
Az arca gonoszságot tükrözött.
- Whitewell miatt van, ugye?- kérdezte.
- Tök mindegy.- ráztam meg a fejem.
- Kinyírom..- indult meg az ajtó felé, de elé ugrottam és vissza löktem. Meglepődtem, milyen nagy erővel sikerült.
- Tudtam, hogy valami volt köztetek! Már a piknik előtt.- fogta meg a fejét, és a mosdókagylóra könyökölt. Ahogy a tükörbe nézett, inkább nézett ki pszihopatának.
- Arról a piknikről van szó, amiről miattad menekültem el, és nála találtam menedéket?- vigyorodtam el magam előtt összefont kézzel.
- Tehetek róla, hogy idegbeteg vagy?- röhögött fel.
- Takarodj innen.- sziszegtem.
- Nehogy rokánt kavarj, csajszi.- kacsintott rám.
- Takarodj innen!- csattantam fel, és nem tudtam mit csinálok.
A kezem önálló életre kelt, és hirtelen a fejünk felett kezdtek cikázni a villámok. Az egyik Micheal elé csapódott, aki hamar megtalálta az ajtót, és az ingje gallérját megigazítva kiment.