Robin Davian, egy átlagos tizenkilenc éves lány, akinek édesapja relytéjes módon meghalt, még kiskorában. Egyik nap egy érdekes levelet kap, miszerint felvették egy mitikus, Natural Elements Academy (Természetes Erők Akadémiája) nevű iskolába. Robi...
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
Robin:* Végeztem vele.*
Pipper:*Megölted?*
Robin:* Mi? Dehogy! Szakítottam vele.*
Pipper:*Michelítóval?*
Robin* Öhm..igen. Michel-el.*
A klubbház a szokásosnál is csendesebb volt aznap este. Csak pár óra telt el a szakításunk óta, de már éreztem, ahogy a szabadság kezd visszaáramlani belém.
Hunter nem volt a klubhelyiségben, igazából a boltban történtek óta nem is láttuk.
- Robin, nem búslakodhatsz örökké odabenn. Gyere ki, mi meghallgatunk.- hallatszott Hazel hangja. Az ajtó túloldalán voltak. Most az egyszer a kedvemre játszott a szabály, miszerint engedély nélkül nem lehet bemenni más törzsek klubhelyiségébe.
- Hunter nem haragtartó. Beszéljük meg és aztán megkeressük.- mondta Liam.
- Miért nem mentek be hozzá?- ezt a hangot felismertem, ez Electra volt.
- Megtennéd, hogy beengedsz?- hízelgett neki Kilo.
- Persze.- válaszolt Electra, majd fordult a zár, és már bent is voltak a klubhelyiségben. A klubhelyiségben, ahova az emberek elől menekültem. A knapén kuporogtam, pontosan azon helyen, ahova Hunter-el voltunk, miután a piknik záporrá változott.
- Magunkra hagynátok?- fordult Hazel a többiekhez, akik bólintva kiaraszoltak az ajtón. Electra bement a szobájába, és valami halk relax zenét kapcsolt be.
- Hátha ez majd segít ellazulni.- dugta ki a fejét az ajtón.
- Köszi.- mosolyogtam rá, ő pedig szívet formált az ujjaiból.
Hazel leült mellém a kanapéra, és egy ideig a lábamat bámulta. A zene megtette a hatását, viszont egy idő után már altató zeneként ddúdolt a fülemben.
- Tudom, hogy most össze vagy zavarodva, ahogy azt is tudom, hogy ezt nem így akartad. De most ez van, és tudom, hogy ezt is megooldod. Megoldjuk. Nem vagy egyedül, a srácokkal, mi mind melletted vagyunk.- fogta meg a kezem, és hüvelykujjával körözni kezdett a bőrömön.
- Kössz, ez tényleg sokat jelent.-mosolyodtam el, és a fejem a vállára hajtottam.
- Liam beszélt Hunter-el.- törte meg a csendet egy idő után- azt mondta, hogy még nem áll erre készen, de nem haragszik. Ő is tudja, hogy nem a te hibád.
- De, az enyém.- ültem fel- elmondhattam volna neki, hogy már egy kapcsolatban voltam, de mégsem tettem kockára téve mindent.
- Minden rendben lesz.- mosolygott rám. A lábam kinyújtva felálltam, és az ajtóhoz sétáltam.
- Miért van ilyen csönd? Szerintetek menjünk be?- hallottam a fiúkat kívülről. Meglepetésszerűen kinyitottam az ajtót, és a földön guggolva hallgatózó fiúkkal néztem szembe. Vigyorogva tápászkodtak fel, és érdeklődve néztek rám.
