Natural Elements Academy 1 -A Villámlás Gyermeke

12.rész

Az ideiglenesen kialakított szobánkban senkit nem találtam Eagal-on kívül. A fekete bagoly ott gubbasztott a ketrecében, a fejét a szárnyai közé fúrva.
Tudta, hogy ott vagyok, de különösebb figyelmet nem szentelt neki. Álmosan emelte meg a fejét, majd egy-kétszer megtekerte, amolyan nyújtózkodás képp, majd rám nézett.
- Jó reggelt.- biccentettem felé, miközben beleharaptam egy csokis kekszbe, ami még az útról maradt meg.
Álmosan pislogva megborzolta tollait, majd a kikészített tálkákhoz lépve belekortyolt a vízbe.
Halk kopogás hallatszott az ajtó felől, lassan odasétáltam és kinyitottam.
- Szia.- köszöntött egy kábé velem egykorú, barna hajú srác.
- Szia.- haraptam bele újra a csokis kekszembe.
- Rick vagyok, Mia bátyja, ő esetleg itt van valahol?- mutatkozott be.
- Robin.- viszonoztam.
- Igen, hallottam rólad, az egész akadémián ez a téma.- biccentett nevetve.
- Csodás.- vigyorodtam el kínosan.
- Mia még nincs itt, legalábbis én nem találkoztam vele.- válaszoltam, a vállam mögött hátranézve, Mia után kutatva a szobában.
- Értem, azért köszi.- mosolyodott el, és csak a biztonság kedvéért ő is bekukkantott a szobába a vállam felett.
- Akkor szia.- intett búcsút.
Egy kézfeltartással köszöntem el, mert a szám tele volt csokis kekszel.

A hajam kifésülve, felhúztam a fekete bakancshoz hasonlító cipőt, majd a tükör előtt megállva szemügyre vettem magam.
Az egyenruha tökéletesen állt rajtam, aminek nagyon örültem, viszont a frissen fésült, amúgymeg enyhén hullámos hajam, kissé jobbra-balra szállt.
Sóhajtva igazítottam meg, majd Eagal-tól elköszönve a Nagy Csarnok felé indultam.

A diákok sereglettek a hatalmas helyiségbe, páran a csarnok kapuja előtt beszélgettek.
Bent végeláthatatlan asztalok nyújtóztak rakásig megpakolva étellel. Legelöl, valahol messze, pedig a professzorok asztala húzódott.
- Szia.- fogta meg valaki a vállam, mire ösztönösen ökölbe szorítottam a kezem.
- Hé, nyugi. Csak én vagyok az.- lépett elém Luca.
Meglepődve pislogtam rá, hiszen az érkezésünk óta nem is láttam.
- Hol voltál?- kérdeztem.
- Oh, szereztem pár új havert, egyébként meg jól eltűntél.- bökött hátra egy csapat srác felé, akik, nem meglepő módon, mind felénk nézelődtek.
- Csodás.- hajoltam Luca takarásába.
- Neked sikerült szocializálódni?- érdeklődött a kezét a nadrág zsebébe dugva.
- A két szobatársam érkezésük után eltűnt, az egyetlen ember akivel szóba állok rajtad kívül az Hazel, aki körbe vezetett. Ahhoz képest, hogy mindenki ismeri a nevem, elég kevés barátom van.- vontam meg a vállam, amolyan, csak a szokásos stílusban.
- Lehetsz velünk is.- fordult a fiúk felé, akik vigyorogva súgtak össze.
- Kösz, kihagyom.- ráztam meg a fejem.
- Ahogy gondolod.- vonta meg a vállát.
Valamelyik fiú szólt Luca-nak, aki megfordulva magyarázott valamit. Csak akkor vettem észre, a Cadmus pályán látott Terra fiút. Észrevéve kedvesen integetett felém, amit mosolyogva viszonoztam. A többi fiú, beleértve Luca-t is, értetlenül pislogtak hol rám, hol Micheal-re.
- Ti ismeritek egymást?- kérdezte az egyik srác.
- Igen.- válaszolt Micheal.
- Honnan?- pislogott zavartan Luca.
- A Cadmus pályán láttam, miközben körbevezettek.- mondtam, Micheal pedig bólogatva nézett a fiúkra, akik fancsali arcot vágva forgatták a szemüket.
- Egy baráttal több.- csapta össze a tenyerét Luca és olyan arcot vágott, mint aki abban a pillanatban nyerte meg az ötös lottót.
- Gyere, ülj le.- csúszott arrébb Micheal, így helyet adva nekem is. Hálásan mosolyogva a szoknyám a combomhoz fogtam, úgy ültem le mellé.
- Mesélj, tudsz valamit apádról?- hajolt közelebb az egyik fiú.
- Hagyd már, biztos unja, hogy folyton ezzel zaklatják!- lökte meg a vállát a mellette ülő.
- Nem, nem gond.- csitítottam a helyzetet, hiszen éreztem a levegőben a feszültséget, pedig nem is voltak annyira feldúltak.
- Igazából egészen a szünetig abban voltam, hogy apám egy autó balesetben halt meg.- húztam el a szám.
- Neeee!- hüledeztek a srácok.
Micheal értetlenül rázta meg a fejét, majd felháborodva így szólt:
- Dehát apád halála a varázsvilág legnagyobb feláldozásai közé tartozik. Apád nem úgy halt meg, mint egy személy, akit menekülés közben átkoztak el, nem. Ő maga ment, hogy megvédje az iskolát és a szeretteit, beleértve téged is, Robin. Persze mindezt nem egyedül tette, de képes volt a saját életét adni mások életéért.- mondta Micheal- és ezt nem csak, hogy eltitkolni szégyen, de hogy egy autó balesetként állítják be....- csalódottan megrázta a fejét, én pedig egyre kényelmetlenebbül éreztem magam.
Ezt valószínűleg észrevehette, mivel nyugtatóan a vállamra tette a kezét.
- Ne haragudj, nem rád mondtam. Csak számomra felháborító, hogy egy ilyen dolgot így lefátylaznak.
- Semmi gond.- válaszoltam gyengéden, majd mindannyian a professzorok asztala felé kaptuk a fejünket.
- Egy kis figyelmet kérnék!- kopogtatta meg a poharát egy kanállal egy idősebb férfi, aki valószínűleg az akadémia igazgatója volt.
Az egész csarnok elcsendesült, néha halkan fel fel duruzsolva.
- Szeretettel köszöntök minden egyes diákot és professzort a Természetes Erők Akadémiáján! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy idén is én köszönthetem az új diákokat a megnyitó ünnepségen.- mondta, és mindenki egy emberként tapsolta meg, voltak, akik fel is álltak.
- Röviden közlöm a megnyitó ünnepség folyamát. Turnusz Professzor fogja végezni a beavatási folyamatot, kérlek benneteket, hogy kövessétek a tanárok utasításait.- mondta, majd a helyére ülve intett, mire az egész csarnok újra feléledt.
- Kíváncsiak vagytok, hogy hova kerültök?- hajolt közelebb hozzánk az egyik srác, akit addig észre sem vettem.
- Kérdezhetek valamit?- merült fel bennem a kíváncsiság.
- Persze.- bólintott Luca, és a fiúk közelebb hajoltak, hogy a hangzavarban is hallhassanak.
- Apám milyen törzsbe tartozott?- raktam a bal combom a jobbra, amit a fiúk érdeklődve néztek végig.
- Szerintem valamelyik erősebb törzsbe.- mondta a Micheal mellett ülő fiú.
- Ja, neki volt az egyik legmenőbb ereje.- mondta egy másik.
- Nem így értem.- ráztam meg a fejem- hanem, hogy melyik törzs?
- Szerintem Fulgur.- mondta Micheal.
- Az mit jelent?- néztem rá felvont szemöldökkel.
- Ez a legerősebb természeti erők törzse.- felelte, miközben beletúrt szőkésbarna hajába.
- Szerintem ezek az este végére eltűnnek a hálóban.- súgta Luca a mellette ülőnek, eléggé hangosan ahhoz, hogy halljuk.
Micheal-re pillantottam, aki unottan forgatta a szemét.
- Rendben! Kérem, az újoncok fáradjanak a csarnok kapuja elé.- mondta az egyik ősz hajú, hatalmas szemüveget viselő Professzor.
A diákok lassan felálltak, majd hatalmas csapatokba verődve elindultak a Csarnok kapuja elé.
- Na, eljött a mi időnk.- fordult körbe Luca.
A fiúkkal együtt én is felálltam, csak Micheal maradt a helyén, aki két ujját össze fonva kívánt szerencsét.
A szoknyámat kisimítva, a fiúkhoz csatlakoztam, akik megvárták, hogy felálljak, majd együtt indultunk az egyik lányokból álló csapat után.
- Szerintem Terra leszek, apám is az volt, ez amolyan családi vonás.- magyarázta az egyik srác. Csak akkor esett le, hogy azon kívül, hogy hogy néznek ki, nem igen tudtam többet róluk.
- Én már bemutatkoztam, viszont a ti neveteket még nem tudom.- szóltam, miután megálltunk a hosszan tekergő sorban.
- Liam Murphy.- nyújtotta a kezét a szőke srác.
- Carl Lorenz.- mutatkozott be egy másik, majd szép sorban követte Arnold Kapf, Zack Morn.
- Kilo Yi.- mosolygott rám a srác, aki végig Luca mellett ült.
- Nézzétek! Florenz a Terra-ba került!- mondta Liam, miközben az előttünk állók feje fölött mutatott át a a beavatás felé.
- Az mi, amit a fejükre öntenek?- hunyorogtam, mert a sok embertől alig láttam magam elé.
- A Beavatási Víz.- mondta Luca- ezt öntik a fejedre, majd megjelenik a fejed fölött a képességed szimbóluma.
- Érdekes.- biggyesztettem az ajkam, majd lábujjhegyre állva próbáltam megnézni, hogy ki van soron.
Épp a volt szobatársam, Mia állt a kis emelvényre. Izgatottan nézett körbe, majd a Professzor a fejére cseppentette a vizet és lassan egy zölden pislákoló fény jelent meg a feje fölött, ami egy levél alakot öltött.

Ahogy az idő telt, fogytak a beavatásra váró diákok, és már csak két ember maradt előttünk, akik közül az egyik Terra lett, a másik pedig Aqua.
- Kérem üljetek a törzseteknek megfelelő asztalokhoz.- utasította őket a Professzor. Az asztalaiknál ülő diákok mind csendben figyeltek minket.
- Liam Murphy.- mondta a Professzor, Liam pedig izgatottan lépett fel az emelvényre.
A Professzor Liam fejére cseppentette a vízet, ami lassan szürkévé vállt és egy orkánt formált.
- Ventus.- mondta a Professzor, Liam pedig egy 'ez az!' hangot hallatva ült le a Ventus-ok asztalához, ahol szívélyesen fogadták.
- Robin Davian.- szólított a Professzor, majd ellenőrzés képp újra a névsoros papírra nézett, majd bólintva nézte, ahogy felálltam az emelvényre.
A Csarnok  el csendesült, tudtam, hogy mire gondolnak.
- Luke Davian?- kérdezte halkan a Professzor, én pedig bólintva néztem ki magamnak egy pontot, az emberektől távol, hogy ne izguljak.
Amint a víz a fejemet érte, lilás fekete, cikázó fény homályosította el a látásom.
- Fulgur.- hallottam, ahogyan a legtöbben suttogtak.
Lassan megemeltem a fejem, és egy villám cikázott el a szemem előtt. Összerezzenve kerestem a tekintetemmel Luca-t, aki észre véve kétségbeesettségem, nyugatólag elmosolyodott, de az aggodalmat nem tudta elrejteni az arcáról. Micheal a diákok között sietett Luca mellé, és a szemébe nézve láttam az ijedtséget a tekintetében.
- Na jó, visszaszívom. Ez a legmenőbb erő.- mondta a srác, aki szerint pár perce még apám ereje volt a legmenőbb.
- Rendben, jöjjön.- hallottam a Professzor hangját, viszont már nem mellettem állt, hanem valahol mögöttem.
Az igazgató lassan mellém sétált és kedvesen elmosolyodott.
- Luke Davian lánya, hah?- húzta mosolyra a száját.
Óvatosan biccentettem, próbáltam leplezni az ijedtségem.
- Nos, üdvözlünk a NEA-ban!- mondta, és gyengéden megveregette a vállam.
- Ülj szépen az asztalotokhoz.- mondta, miközben kisimította a szakállát, majd a szónokszékhez állva csendre intette a Csarnokot.
- Jövőhéten kezdődik a tanítás, most pedig mindenki menjen a hálójába!- mondta, aztán a Professzorokkal együtt elsőként vonultak ki a csarnokból.