Natural Elements Academy 1 -A Villámlás Gyermeke

26.rész

Fekete. Lila. Fekete. Lila. Fekete. Lila.
- Felkelt!- hallottam egy tompa, de ismerős hangot.
A fejem búgott, az arcom zsibbadt és a kezemben folyamatosan lüktetett valami.
Lassan kinyitottam a szemem. Először pacákat láttam, majd kezdtek körvonalazódni az alakok.
- Hazel?- nyújtottam ki a kezem, és az orrát tapogattam.
- Igen.- nevetett fel halkan, a szemébe könnyek szöktek.
- Jól vagytok?- ültem fel. A hirtelen mozdulattól kissé elsötétült a látásom, és éles fájdalom nyilalt a kezembe. Eltört volna?
- Mi mind jól vagyunk. Liam lába kissé megsérült, de már jól van. Hogy érzed magad?
- Furán. Vagyis..nem tudom. Megvan a kulcs?- pislogtam bágyadtan.
- Megvan. Hála neked.- szólalt meg egy másik hang.
Elfordítottam a fejem, és Hunter jégkék szempárjával találtam szembe magam.
Elmosolyodtam. Valóban nem kis tettet vittem véghez, és örültem, hogy ezt magamnak is bevallottam.
Akkor tűnt fel, hogy nem a hideg középkori folyosón voltunk. Fehérre festett falak, kórházi ágyak.
- Ti a kórházi részlegbe vittetek?!- sipákoltam halkan, hogy a pár méterre levő nővér ne hallja.
- Amint látod.- lépett az ágyam mellé Luca. A kezében volt a kulcs.
- Te szerezted meg?- néztem rá.
- Igen, együtt szereztük meg.- vonta meg a vállát. Büszke volt magára, meg is érdemelte.
- Ne rángasd a kezed, infúzión vagy. Tíz perc és kiengednek.- utasított Hunter, miután megint rántottam egyet a kezemen. Ez megmagyarázta a fájdalmat.
- Dr.Punkhull szerint túl sok vért vesztettél, így infúzióra kötött.- mesélte Hazel.
A fejem hátradöntve a párnán próbáltam meg visszaemlékezni a történtekre. Szőrmók, kőszörny és villám. Ennyi jutott eszembe.
- Minden rendben?- nyílt ki a nővérszoba ajtaja, és Dr.Punkhull sietett ki rajta.
- Engedjetek oda!- tört utat magának Liam és Kilo között, majd rám szegezte tekintetét. Idősebb hölgy volt, hatalmas, pápaszemes szemüveggel. A szemfoga hiányzott, a diák teória szerint egy vérfarkas által megharapott srác verte ki.
- Úgy látom, lefolyt az infúzió.- fogta meg a felettem lógó tasakot.
- Amennyiben jobban érzed magad, elengedlek.- tette csípőre a kezét egy kedves mosolyjal.
- De tényleg csak akkor, ha jobban vagy!- figyelmeztetett aggódóan Hunter.
- Köszönöm, jobban vagyok.- biccentettem, mire a többiek az ajtóhoz álltak, amíg Dr.Punkhull kiszedte a tűt a kezemből.
- Meg sem kérdezem, mi történt...- motyogta, ahogy egy vatta pamacsot rögzített a szúrás helyére.
Elmosolyodtam, ahogy az ő arcán is megjelent egy halvány mosoly.
- Ti fiatalok mindig a bajt keresitek. Minden nap jönnek be diákok a legmeglepőbb problémákkal. Tegnap például egy csiga hajú lány jött. Egy Orbitus megharapta és meg is fertőzte.- rázta meg a fejét.
- Készen is vagyunk!- állt fel.
- Köszönöm!- mosolyogtam rá hálásan.
- Na, kotrodjatok!- nevetett, miközben elintett minket a kezével.
- Viszlát, Dr.Punkhull!- integetett Hazel.

Megnyugtató érzés volt újra az iskola folyosóit róni. Csupa ismerős arc, és semmi veszély. Legalábbis eddig.
- Mennyi ideig voltam infúzión?- kérdzetem Hazel-t, miközben a könyvtár előtti padon ebédeltünk. Egy sajtos, uborkás szendvicset majszoltam, ő pedig egy vajas kiflit. Mily laktató.
- Két nap.- mondta, miután lenyelt egy falatot.
Magam elé bámulva biccentettem, majd újra beleharaptam a szendvicsembe. Egy kis uborka kiesett belőle, és pontosan előttem, a földön landolt.
- Oh, de béna vagyok!- hajolt le érte.
- Az csak egy ubi. Életeket mentettél.- vágott hátba játékosan Hazel.

Magam elé bambulva vártam, hogy Hazel végezzen az ebédjével.
- Micheal?- nézett rám.
- Hol?- kaptam fel a fejem.
- Nem az. Ő miatta bánkódsz?
- Nem tudom...- vontam meg a vállam hanyagul.
- Figyelj, ezt meg kell kérdeznem.- fordult felém teljes felsőtesttel.
- Szereted Hunter-t?
Meg sem lepődtem a kérdésen.
- Nem akarom.- hunytam le a szemem, ahogy hátra dőltem és a hátam a hideg folyosó falához ért.
- De szereted?
- Szeretem.