Miután az út hátra levő részét alvással töltöttem, meglepett, amikor felkelve kinéztem az ablakon és a nyüzsgő repteret láttam.
- Már meg is érkeztünk?- dünnyögtem a szememet dörzsölve.
- Igen, és jobb, ha sietsz, mert másfél óránk van a nyitó ünnepségig.- sürgetett Luca.
Az arcomat megpaskolva öntöttem életet magamba, majd a cuccaimat összekapva követtem Luca-t, le a repülőröl.- Nem hittem volna, hogy itt ennyi ember van.- kapaszkodtam Luca táskájába, hogy a nagy tömegben ne veszítsem szem elől.
- Nem is szokott ilyen nyüzsgés lenni, ez nem egy népszerű hely. Valószínűleg a NEA-ra jönnek ennyien.- mondta, és a kijárat felé vezetett.
A replülőtérről kijutva hatalmas, felszabadult lélegzetet vettem, amikor Luca-val egy padnál megállva kifújtuk magunkat.
- Ülj le. Addig én megnézem a térképen, hogy merre kell mennünk.- mondta, majd a telefonját előkapva böngészni kezdte.
Én is hasonlóan cselekedtem, viszont én nem a térkép applikációt nyitottam meg, hanem az üzeneteimet. Gyorsan írtam anyának és Pipper-nek egy rövid üzenetet, hogy rendben megérkeztünk és a telefonom a combomra rakva a tájat szemléltem a Júniusi napsütésben. A Brit Kolumbia hegyei a felhők fölé magasodtak, és a hegylábaknál meghúzódó fenyvesek fölött egy sas repült el. Előttünk egy vadvirágos rét nyúlt a hatalmas hegyek erődje felé. Mindez egy képeslapra illő tájképet mutatott be, és el sem mertem hinni, hogy itt vagyok. Bele sem telt egy öt percbe, és máris rezgett a telefonom. Az üzenet Pipper-től jött.
'Nagyon örülök, hogy épségben odaértetek..de ki az a többesszám..?'
A szemem behunyva hajtottam hátra a fejem. Hát persze, hogy nem meséltem neki Luca-ról.
Egy hangüzenetben elmagyaráztam mindent, amibe még Luca is beleköszönt, majd a telefonomon lehalkítva az értesítés jelzőt újra Eagal ketrecéhez hajoltam.
A kendőt levettem a ketrecről, majd összehajtogatva magam mellé tettem.
Eagal kíváncsian fürkészte az új környezetet, majd úgy tűnt rájött, hogy nem sokáig lesz bezárva a ketrecbe.
- Jól van.- nevettem, miközben az ujjamat bedugtam a ketrec résén, hogy meg simogathassam a fejét.
Eagal türelmetlen toporzékolásba kezdett, és a száját nyújtogatva jelezte, hogy már nagyon elgémberedett odabent.
- Hé, Luca!- fordult hátra.
- A világért sem akarnálak megzavarni, de szerinted kiengedhetem Eagal-t egy kicsit?- kérdeztem, mivel megesett a szívem a baglyon.
- Mi? Ki az az Eagal?- fordult felém pislogva, miközben a térképet fogta.
A padon hátra dőlve láthatóvá tettem Eagal ketrecét, Luca pedig egy 'Jaaa' biccentéssel megvonta a vállát.
- Okés.- mosolyogtam, amolyan huncut módon.
Egy könnyed mozdulattal kinyitottam a ketrec ajtót, Eagal pedig egy futó lépést megtéve megborzolta tollait, majd a szárnyát kiengedve elrugaszkodott.
- De ne sírj, ha nem jön vissza.- tette hozzá Luca.
- Hát, jókor mondod.- nevettem, majd felállva csípőre tettem a kezem és Eagal után néztem. A Cosanta magasan szállt az égen, és hasonló útvonalon haladt, mint az a sas, amit az érkezésünkkör láttam.
- Oké, az az ösvény vezet a kampuszhoz.- mutatott egy hegyi-erdei ösvényre Luca.
- Dehát ez nagyon hosszúnak tűnik!- meresztettem a szemem egy hegyi túra útvonalnak is tökéletesen megfelelő ösvényre.
- Benne van a NEA nevében. Természet.- mozgatta meg az ujjait, mintha csak egy varázsigét mondott volna.
- De Eagal. Ő még arra van.- mutattam az ellenkező irányba.
Luca unottan rám nézett.
- Neked még sosem volt baglyod, ugye?
- Nem.- vontam meg a vállam.
- Fütyölj neki.- mondta, miközben a térképet a táskája oldalzsebébe dugta.
- Dehát ő nem kutya.- nevettem.
- Fütyölj.- pislogott rám amolyan 'csináld már' stílusban.
- Oké.- fordultam meg a szememet forgatva.
Vettem egy nagy levegőt, majd kipréselve az ajkaimon füttyentettem.
Eagal alakja úgytűnt, megfordult és egyenesen felénk repült.
- Szerintem a válladra fog szállni.- mondta Luca.
A hajamat elsepertem a vállamról, hogy ha Eagal valójában oda száll, akkor ne tépje ki.
Őszintén, kissé rémítőnek tartottam, hogy egy óriás bagoly szálljon a vállamra, de nem tudtam mit tenni, mert a következő pillanatban Eagal már a vállamon csücsült.
- Indulhatunk?- nézett ránk Luca várakozóan.
- Igen.- válaszoltam, miután a hátamra kaptam a táskám, a bőröndöm pedig óvatosan húztam magam után.Az ösvény eleje igaz, hogy egy erdőn keresztül vezetett, de a fenti része egy tó mellett haladt.
- Innen sokkal szebb a kilátás.- állapítottam meg, amikor a völgy szájához értünk, és az ösvény melletti ritkább fák takaárásban már látni tudtam a tavat.
- Szokj hozzá, mert hamarosan a mindennapjaink részévé fog vállni.- mondta Luca lelkesen.
Az ösvény kész hullámvasútnak bizonyult. Nem a szintváltások miatt, hanem a rengeteg arca miatt. Volt olyan része, ami gyönyörű volt, kitaposott ösvénnyel, viszont volt olyan is, ami kész sziklamászásnak minősült.
- Vedd a hátadra a bőröndöd!- utasított Luca, aki előttem haladva próbálta lehajtani a kiálló ágakat, hogy ne akadályozzanak minket az amúgyis nehéz terepen.
- Biztosan ez az ösvény, ami a NEA-hoz vezet?- kérdeztem kétkedve.
- Biztos.- mondta Luca határozottan.
- Ezer százalék?- kérdeztem vissza, mert számomra elég valószínűtlennek tűnt, hogy egy akadémia egy évek óta nem gondozott ösvényen kerezstül vezetné a diákjait.
- Ezer százalék.- felelte.
ESTÁS LEYENDO
Natural Elements Academy 1 -A Villámlás Gyermeke
AventuraRobin Davian, egy átlagos tizenkilenc éves lány, akinek édesapja relytéjes módon meghalt, még kiskorában. Egyik nap egy érdekes levelet kap, miszerint felvették egy mitikus, Natural Elements Academy (Természetes Erők Akadémiája) nevű iskolába. Robi...