Robin Davian, egy átlagos tizenkilenc éves lány, akinek édesapja relytéjes módon meghalt, még kiskorában. Egyik nap egy érdekes levelet kap, miszerint felvették egy mitikus, Natural Elements Academy (Természetes Erők Akadémiája) nevű iskolába. Robi...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Visszaérve az akadémiára, Hazel, Liam, Kilo, Luca és én elhatároztuk, hogy ebéd után lemegyünk a tóhoz, mivel amúgyis jó idő volt. - Készítettem egy Messenger csoportot.- mondta Hazel. - Akkor beírok, hogy a tónál vagyunk, Kilo és Luca még nincs itt.- mondta Liam, miközben megtörölte a száját, majd a pizza foltos kendőt egy kis zacskóba rakta, ami a kukaként szolgált. - Mesélj, milyen Fulgur-nak lenni?- fordult felém, és törökülésbe ülve igazította meg a pólóját. - Érdekes. Mármint, biztos jó, csak én még nem tudom.- magyaráztam, de elég bénán jöttem ki belőle, és éreztem, ahogy elvörösödött az egész fejem. - Hé, nyugi. Haverok vagyunk, előttem nem kell elszégyellned magad, ha valamit nem úgy mondol, ahogy tervezted.- nyugtatott, én pedig halványan elmosolyodtam. - Oké..akkor szerintem én kettesben is hagylak titeket.- vigyorgott Hazel, én pedig halkan kifújtam a levegőt, mivel teljesen elfelejtettem, hogy ő is ott volt. - Nem, maradj.- legyintettem. - Tényleg megyek. Luca írt, hogy véletlen felborította Goltrude Professzor Pixie-s ketrecét, mennem kell segíteni.- mondta, közben pedig a telefonját nyomkodta, valószínűleg éppen Luca-nak írt. - Az szívás..- szisszent fel Liam- de mit keresett Goltrude Professzor termében? - Fogalmam sincs.- röhögött Hazel, majd az akadémia épülete felé indult.
Liam-el a tópart melletti füves réten terítettük le a plédet, rá pedig a hordozható mini hűtőszekrényt, és a piknik kosarat raktuk. Miután elkészültünk a kirakodással, fáradtan huppantunk le egymás mellé a pléden. Az akadémia nem messze volt, a diákok nevetését és beszélgetését tompán lehetett hallani, mert elnyomta a tó vizének hullámzása, és a sás susogása. - Ismered Hunter Whitewell-t?- szólalt meg Liam. Egy Oreo kekszet evett. - Kit?- nevettem halkan. - Hunter Whitewell.- ismételte meg. - Nem ismerős a neve.- vontam meg a vállam, miközben a keze alatt átnyúlva kivettem egy kekszet az Oreo-s zacskójából. - Pedig ő is Fulgur. Eléggé nagy hírneve van az akadémián.- mondta elgondolkodva, majd közelebb hajolt és a kezét a szája elé emelte, hogy senki ne hallja, amit mond, tekintve, hogy senki nem volt a közelünkben. - Maradjon köztünk, de még Micheal-nél is híresebb. Amíg Micheal a sportról és a jóképűségéről híres, Hunter a tanulmányi eredményeiről és a párbaj gyakorlati eredményeiről. Habár Hunter is jól néz ki, legalábbis amennyire egy fiú mondhatja a másik fiúra.- mondta, a végén pedig nevetve maga elé emelte a kezét, amolyan védekezés képp. A plédről felszedve az Oreo morzát Liam-re dobtam, ő pedig nevetve leseperte a pólójáról. - Ezt mire?- nézett rám röhögve. Vigyorogva vontam vállat, ő pedig a kosárhoz hajolt, majd kivett belőle három könyvet. - Ezt a könyvet Hunter adta kölcsön, még a beavatás előtt.- mondta. - Azt hitte, hogy Ventus lesz, de végül én lettem az, így nekem adta.- nyújotta át a könyvet. A könyv bársony borítójú volt, finom tördeléssel és kötéssel. Arany hímzéssel ez volt ráírva: EGY VENTUS KÉZIKÖNYVE A könyv fedelét felnyitva belelapoztam. Szamárfülek, kiemelések és apró jegyzetek mutatták, hogy a könyv gazdája sok időt töltött a könyv mellett, és ez az idő értékes volt számára. - Nem is tudtam, hogy könyvmoly vagy.- néztem Liam-ra elmosolyodva. - Én nem, ő igen.- mutatott a parkban ülő, fekete hajú srácra. A padon ült, nem messze tőlünk és egy könyvet olvasott. - Minden nap kiül oda és olvassa a kőnyveit. Engem semmivel nem lehetne rávenni az olvasásra, de ha a legjobb barátom adja a könyvet, akkor az értékes számomra.- mondta. - A legjobb barátod?- néztem rá meglepetten. - Igen.- mondta, majd felállva felsegített engem is. - Menjünk oda.- mondta. - Én nem hiszem...- szabadkoztam volna, de Liam magával rántott.
