Natural Elements Academy 1 -A Villámlás Gyermeke

10.rész

- Ez lenyűgöző!- hallottam Luca hangját, aki a felettem levő magaslaton csípőre tett kézzel állva figyelte az előttünk elterülő akadémiát, amit én nem láttam, mert a magaslat alatti bokor tövében gubbasztottam. A lábaim feladták a szolgálatot.
- Tíz perc sétára van.- szólt le Luca.
- Szóval jobb, ha sietsz!- tette hozzá.

Luca mellett ballagva, a már félig kitört kerekű bőröndömet húztam magam után, és az egyetlen örömöm a festői szépségű tájon és az akadémia közelségén kívül az volt, hogy Eagal felettünk szállva térképezte fel a területet. Kezdetben nem zavart, viszont egy idő után már fájdalmas volt az, hogy a vállamon kapaszkodva ült. Hatalmas karmaival pár helyen ki is szaggatta a pólóm válli részét.
- Már csak pár lépés!- gyorsított Luca, amint az akadémia kapujához értünk. A hatalmas vas kapuk tetején fa ág motívumok díszelegtek, viszont ami a legmeglepőbb volt számomra, hogy két hatalmas bagoly ült az ágakon. Ha nem láttam volna Eagal-t elrepülni a fejünk felett, azt hittem volna, hogy ő ül az egyik ágon, annyira hasonlóak voltak a szobrok.
- Üdvözöllek a NEA-ban.- lépett ki a kapu mögül egy szőke lány, ugyanolyan egyenruhában, mint amit én is vettem.
Annyira hirtelen tűnt fel, hogy a meglepettségtől elfelejtettem levegőt venni és az úti por leszaladt a torkomon, így kénytelen voltam elfordulni, hogy köhögni tudjak.
- Szia.- fordultam vissza, és magamra erőltettem egy mosolyt.
A lány hatalmas kék szemeivel végig mért, majd elmosolyodva együttérző arckifejezést öltött.
- Látom a hosszabbik úton jöttél.- mondta.
- Hosszabbik út?- meresztgettem a szemem, majd a fejem körbe forgatva Luca-t kerestem magyaráztot kérve, hiszen azt mondta, hogy az út, amin jöttünk, az egyetlen, viszont Luca egy másik fiúvál beszélgetett, valószínűleg ugyanarról, amiről én.
- Igen, van egy út, amit mi csak Újoncok útjának nevezünk. Amin te jöttél, az a régi út, amit az ezernégyszázas években használtak.- mondta.
- Csodás.- mosolyodtam el kínosan.
Fogalmam sem volt, hogy nézhettem ki, de valószínűleg nem tömör gyönyörként.
- Egyébként Hazel vagyok. Hazel Hindly.- mutatkozott be, majd felém nyújtotta a kezét, amit megfogva viszonoztam a kedves gesztust.
- Robin Davian.
Hazel arca merev lett, mint aki nem hitte, amit hallott, majd széles vigyorra húzta a száját.
- Luke Davian lánya?- kulcsolta össze a kezeit a háta mögött.
- Igen.- válaszoltam, és az arckifejezéséből ítélve rájött, hogy nem ez az első alkalom, hogy megkérdezték tőlem.
- Sokszor fogod még hallni.- nézett rám együttérzően- az akadémián az édesapád legendának számít, mindenki ismeri a neved, és természetesen sokan a baráti körödbe akarnak majd kerülni, de nem mindenki jó szándékból.
A sok információt megemésztve komoly hangnemet vettem fel, tekintve a téma komolyságát.
- Természetesen, nem vagyok új ebben. Tudom, hogy az állítólagos hírnévnek hátulütője is van.- közöltem, Hazel arcán pedig kellemes szimpátia jelent meg.
- Na de! Én kaptam azt a megtiszteltetést, hogy körbe vezesselek az akadémián még a megnyitó ünnepség kezdete előtt!- húzta ki magát büszkén.
- Köszönöm..- mosolyogtam rá hálásan- de esetleg előbb átöltözhetnék?
- Persze, megmutatom a lányok ideiglenes hálóját.- mondta lelkesen.

A hálókhoz egy hosszú csigalépcső vezetett, ami már gyerekjátéknak tűnt a konkrét hegy mászás után.
A lépcső egy leginkább nappalihoz hasonlító helységbe vezetett, ahonnan két egymással szembeni ajtóra volt írva, hogy Fiú és Lány.
- Ezek az ideiglenes hálók, mindegyikben hármas szobák vannak, a beosztások a szobák ajtaján vannak, amíg átöltözöl, én itt megvárlak.- bökött a kanapé felé, ami egy kandalló előtt volt elhelyezve.
- Várj. Mit értel azon, hogy ideiglenes?- léptem közelebb, mert elindult a kanapé felé. Megfordulva újra összekulcsolta a kezét a háta mögött.
- Azt, hogy a beavatási ceremóniáig ideiglenesek, csak azért vannak fenntartva, hogy az út után az újoncok pihenni tudjanak. Miután már hivatalosan is a NEA részévé válltunk, és kiderül, hogy melyik fajba tartozunk, ahoz illő hálókat kapunk.- magyarázta, én pedig figyelmesen memorizáltam minden szavát.
Inkább nem kérdeztem rá, hogy milyen fajtákról beszél, túl fáradt voltam hozzá.
- Rendben.- bólintottam, majd a lány hálóba belépve két hosszú folyosóval találtam magam szembe.
'Úgy is mindegy' alapon elindultam az első folyosón az ajtókra kiragasztott névsorokat fürkészve, majd miután nem jártam szerencsével, áttértem a második folyosóra. Az utolsó előtti szobán találtam meg a nevem, két másik újoncéval egyetemben. Sky Brookler és Mia Gaze.
Az ajtón kopogva, miután senki nem adott választ benyitottam, és érdeklődve körülnéztem.
Örömmel nyugtáztam, hogy én vagyok az első lakó. Valamiért mindig is szerettem elsőként érkezni új helyre, hogy nyugalomban megismerkedhessek a környezettel.
Három ágy volt a szobában, egy az ablak mellett, a másik pedig egy emeletes ágy volt a szoba túloldalán. Viszonylag nagy terület volt a két ágy között, és mivel nem ismertem az új szobatársaim, így az ablaknál levő ágyra pakoltam, másrészt pedig azért, mert mivel otthon is ablaknál volt az ágyam, legalább csökkentettem a nem létező honvágyam.
Az ágyra leülve körülnéztem a szobában.
Az ágyam mellett egy sminkes-tükrös asztal volt, mellette egy vardróbbal. Az emeletes ágy mellett két ugyanolyan sminkes asztal volt, melette egy kétszer akkora vardróbbal.
A szobát egy viszonylag nagy, trapéz alakú, gipsz lámpa világította meg, amire nem volt szükség, tekintve, hogy kint száz ágra sütött a nap. Aztán a számomra legjobb rész következett, amit általában elsőként néztem meg egy új szobában. A kilátás. Az ágyamra térdelve az ablakhoz húztam magam. A látvány magáért beszélt. Hatalmas, havas csúcsú hegyek, tükör sima vízű tóval, és gyönyörű fenyvesekkel. Miután átöltöztem, meg fésülködtem, hiszen eléggé borzos lett a hajam az út során.
Kintről beszéd foszlányok szűrődtek be, amire hamar ülésbe vágtam magam és az ágyamon ülve bámultam az ajtó felé.
Pár perc múlva egy fekete hajú lány nyitott be, egy másik lánynak magyarázva.
- Mondom, hogy Kalbott leszek! Az egész családom az, nem lehetek én a különc!- mondta kissé hisztérikus hangon, majd észre véve, hogy nem egyedül vannak, egy 'oh' meglepett arccal nézett rám.
- Mi az?- tuszkolta be magát a másik lány is, majd látva, hogy min akadt meg barátnője, mosolyogva intett felém.
A gesztust egy mosollyal viszonoztam, majd érdeklődve figyeltem, ahogy beljebb döcögtek a szobába. Sokkal több táskát hoztak magukkal, mint én.
- Miénk az emeletes ágy!- ujjongott a másoddikként érkezett lány.
- Mia, nem aludhatsz fent.- morogta a fekete hajú lány, majd a táskáját a felső ágyra dobva lerúgta magáról a cipőt és a létrán felmászva lelógatta a lábát, majd rámnézett.
Mia, a táskáit lepakolva óvatosan húzta le a cipőjét, majd egy fáradt sóhaj kíséretében leült az ágyra.
- Szia.- intett felém.
- Hali.- mosolyodtam el ismét.
- Te vagy Robin Davian, igaz?- hajolt előre érdeklődve.
- Igen.- biccentettem az ajkaimat összepréselve, és végleg belenyugodtam, hogy nem ez az utolsó 'Davian lánya vagy?' kérdés.
- De szuper!- ujjongott.
- Ja.- forgatta a szemét a fekete hajú lány.
- És, milyen, hogy az apád az akadémia legelismertebb emberei közé tartozik?- kérdezősködött tovább Mia.
- Tartozott.- javítottam ki, mire egy 'sajnálom' nézést kaptam. Igaz, hogy mindig is utáltam, ha sajnáltak, de ezt most magamnak csináltam.
- Egyébként egészen idáig abban a tévhitben voltam, hogy apám egy autó balesetben halt meg.- ráztam meg a fejem elmosolyodva, hiszen egyértelműen nem az volt a halála oka.
- Oh, sajnálom. De ez nem szégyen, ez egy büszkeség.- tette a szívére a kezét.
- Nem értem, hogy lehetett egy ilyen dolgot eltitkolni.- tette a tenyerét az ágyrácsra a fekete hajú lány, aki a névsor szerint Sky lehetett.
Őszintén, a megjegyzése kissé meghökkentett.
Mosolyogva vettem fel a kis hátizsákom, majd az ajtóhoz lépve elköszöntem tőlük, és kimentem.