/ SZÜNETEL /Belém bonyolódtál

17. Rész

A tükörbe nézve magam azon agyaltam, hogy ennyi zokogás után miért nem dagadtak meg a szemeim mint máskor? Bezzeg ha Kim megnevetett annyira, hogy bekönnyezek, egy óra után is kivannak pirosodva a szemeim és mindenki megkérdi, minden rendben?

Megigazítottam a sminkem, vettem egy mély levegőt, és leindultam. A lépcső aljàn még toporogtam kicsit, majd azzal próbáltam magam nyugtatni, hogy csak ezt az egy órát  kell kibírnom, aztán mindenki szépen haza megy, én pedig a családommal lehetek.

Időközben Regina és Brian haza értek, már csak az én helyem tátongott üresen az asztalnál.

- Hol voltál kicsim? - kérdezte anya.

Csönd lett és éreztem, hogy mindenki engem bámul.

- A szobámban. - sütöttem le a szemeim, majd leültem az asztalhoz. Delinával szemben.

- Jenna, örülök , hogy újra látlak. - mosolygott.

Dylan egyenesen ült mellette, én nem néztem rá, de ő végig rajtam tartotta a tekintetét.

Brian és Regina még egy ideig áradoztak, hogy milyen jó, hogy újra látnak.

- Minden rendben? - súgta oda Shawn.
Bólogattam bizonytalanul.

Mindenki csevegett, közben ettek, de Dylam hangját egyszer sem hallottam.

- És Jenna, mióta vagytok együtt? - szólalt fel Dylan.

Forogni kezdett velem a helyiség és nagyon erősen visszakellett tartanom az ételt, ami vissza akart jönni.

Még van képe beszélni hozzám.

Bátorságot vettem és a szemébe néztem.

Egy ideig nem szóltam semmit, csak néztük egymást közben csak sötétség volt a fejemben, minden megszűnt körülöttem.

Minden olyan tompa és homályos volt magam körül, csak őt láttam tisztán, szája halvány mosolyra húzódott.

- 3 hónapja. - köszörültem meg a torkom.

- 3 hónap? - mosolygott - az nem kis idő.

- És ti? - pillantottam Delinára.

Dylan megfogta a kezét.

A szomorúságomat harag váltotta fel. Nagy érzékenységem közepette teljesen megfeledkeztem róla, hogy mennyire gyűlölöm őt. Ugyanolyan szemét seggfej mint volt.

- 1 éve. - felelte.

Delina rámosolygott, és mélyen Dylan szemeit fürkészte, de az ő tekintete újra rám esett.

- Gratulálok. - köszörültem meg újra a torkom.

Hangomban nem voltak érzelmek, és erre ő is felfigyelt.

- Köszönöm szépen anya, nagyon finom volt, de mi végeztünk, igaz, Shawn?

- Én még ezt itt betolom. - nézett rám nagy szemekkel Shawn.

Barom. De még most is aranyos.

Dylan elmosolyodott én pedig egy szemforgatást követően felálltam az asztaltól.

Pàr lépéssel odébb hallottam, ahogy Dylan is feláll.

- Ha megbocsátotok. - mondta.

Elkezdtem szedni a lábaim újra felfele, de a nyomomba ért.

Úgy tettem mintha nem vettem volna észre, de ő gyengéden a vállam után kapott.

Borzalmas deja-vu érzésem lett amitől szintén csak sírni akartam.

Behúzott a szobája ajtaján, majd óvatosan becsukta azt.

Felnevettem.

- Mit szeretnél tőlem? - sziszegtem mérgesen.

- Ismerős helyzet, mi? - villantotta meg gödröcskéit, amit már vagy ezer éve nem láttam.

- Kérlek, ne kezdj el jàtszadozni velem, különben azonnal autóba ülök és elmegyek innen.

- Sikerült megszerezni a jogsit?

- Igen. - vágtam rá mérgesen.

Egy mosoly volt a válasza.

- Szívesen. - felelte.

- Tessék? - hitetlenkedtem.

- Később elmagyarázom, ma éjszakára úgyis itt maradunk.

Újra éreztem, hogy zokogni akarok, elakarok bújni a világ elől és egyedül lenni örökre, ahol nem láthat senki.

- Légyszives ne bánts tovább. - buggyant ki egy könnycsepp a szememből.

Arca komoly lett, de nem szólt semmit.

- Sajnálom. Sajnálom, hogy sok baromsàgon kellett  keresztülmenned miattam. Egy nap majd megérted.

- Nem akarok megérteni semmit, vagy ti mentek el ma ebéd után, vagy mi! - nyertem vissza bátorságom és letöröltem a könnycseppet.

- Jenn, ez még mindig az én házam, nem küldhetsz el innen. - mosolygott gúnyosan.

- Hogy te milyen mosolygós kedvedben vagy ma, Dylan Scott. Igaz, ez a te házad. Teljes mértékben a te házad, ugyebár keményen megdolgoztál érte, Mr. Escobar , de had kérjek tőled egy utolsó szívességet.

Dylan csak csendben figyelt.

- Had kérjek egy utolsót, ne tedd tönkre a mai napom. Had legyek az anyámmal és az öcsémmel nyugodtan, mert nemtudom, mikor látom őket újra.

Hangom megremegett, de nem kezdhetek el sírni.

- Meg, ugyebár a barátoddal, nem de? - lépett közelebb hozzám.

- Pontosan.

- Tudod vicces, hogy pont Shawn Parkerrel hozott téged össze a sors. 

- Ezt meg hogy érted?

- Shawn szinte másodmagam, csak én jobb vagyok. - nevetett fel.

- Mi...mi a szart hordasz itt össze? - fakadtam ki.

- Jenn, te tényleg nem tudod magad távoltartani ettől az egésztől?

Olyan közel jött, hogy teljesen az ajtóhoz szorított már. Ajka olyan közel volt az enyémhez, hogy majd' beleszédültem a közelségébe.

- Én már végeztem cápával, örökre - mondta halkan - ezáltal te sem vagy veszélyben többé, aki rádhozza újra ezt a sok szart, az nem én leszek, hanem a barátod.

Azthittem menten elájulok.

- Egyáltalán, honnan ismered?

- Majd ő elmeséli, én végleg kiszálltam, Jenn.