/ SZÜNETEL /Belém bonyolódtál

28. Rész

JENNA:

- Büntesselek meg? Itt, most, rögtön? - nevettem fel.

Dylan csak bólintott.

Tekintete megint olyan ártatlan volt. De nem győzöm magamnak hangsúlyozni, "ő minden, csak nem ártatlan"

- Az lenne a leghatásosabb büntetés, ha eltűnnék az életedből, csak veled ellentétben én sosem jönnék vissza. - feleltem szinte suttogva.

- Azt nem bírnám ki. - hajtotta le a fejét.

- Hidd el, énis azthittem, hogy bele fogok pusztulni abba az űrbe, a fájdalomba amit magad után hagytál. De végül az idő győzött, és már majdnem teljesen meggyógyultam az általad okozott sebekből... és tessék, újra itt vagy!

- Mert nem tudok nélküled élni, mindent amit teszek, az érted van, Jenn.

- Ne becézgess - csitítottam el - és ne próbáld a fejembe beszélni ezt a sok hazugságot. Nem tudok tovább rád várni.

- Én bármeddig tudnék rád várni. - fogta meg a kezem, de én azt gyorsan elkaptam.

- Még jó, hogy te hagytál itt! Mondd, te mégis mit tettél volna, ha itthagytalak volna egy darab papírral rajta néhány sorral? Majd visszatértem volna egy férfival, megvalósítva mindent ami a mi közös álmunk volt,ha? Mit tettél volna?

- Te nem tettél volna ilyet. - sóhajtott.

- Pontosan.

- De nem tudod mi történt mielőtt elmentem, nem tudod mi az oka annak, hogy elkellett mennem, és hogy ez mind  miattad van! - nézett rám.

Dylan csillogó barna szemei most összeszűkültek és mintha... mérgesen, netán gyűlölettel nézne rám?
Felállt.

- Minden miattad van! Mert szerelmes vagyok beléd, Jenna! Értsd már meg, hogy nincs mindenre ésszerű magyarázat! Fogalmad sincs, hogy mit kell átélnem.

- Neked mit kell átélned? - üvöltöttem, miközben felpattantam énis a helyemről.

- Igen! Bántottalak, tény, de belegondoltál, hogy nekem is fájt itthagyni téged? Annyit elárulhatok, hogy nem volt semmilyen nő az életemben, akiért elhagytalak volna.

- Akkor mégis ki ez a nő a szobádban?

- Te... te ezt nem értheted, nem mondhatom el, hogy ki ő! - nevetett fel idegesen.

- Miért nem? - nyaggattam tovább.

- Mert akkor minden amit teszek és tettem értünk, felesleges, akkor vége az egésznek, sosem láthatjuk egymást.

- Dylan, jól tudod, hogy ez a "sosem láthatjuk egymást" dolog bármikor megtörténhet. Ez nem rajtam áll, én itt vagyok, mind tőled függ!

- Akkor érted már végre? Minden rajtam áll, hogy ne csesszem el, és ha adsz egy kis időt, majd meglátod megérte!

- Nemtudom miről van szó - csendesültem el - de ha pénz forog kockán, vagy bármilyen vagyon, remélem tudod, hogy sosem a pénzedért szerettelek, nekem csak te kellesz és az egyetlen őszinte dolog ami kell tőled az a szereteted, és nem pénzed.

Elindultam az ajtó felé, de Dylan visszahúzott.

- Nem nekem van  szükségem arra a pénzre. - sóhajtott.

- Mégis kinek?  - kérdeztem mérgesen.

- Santinonak...basszameg! - üvöltötte.

Dylanből mintha ördög bújt volna ki. Mindent borogatni kezdett és ütni össze-vissza.

Nem értettem, hogy miért lett ennyire mérges. Sosem láttam ilyennek.

Mikor már teljesen véresre püfölte a bütykeit és végre feleszméltem, hogy mi is történik, odaszaladtam hozzá és teljesen erőmmel átkaroltam.
Szorosan öleltem miközben csitítani próbáltam.

- Dylan, nyugodj le kérlek. - kérleltem sokadjára mire végre abbahagyta a küzdést a szorításom ellen.

A nyakamba borult és zokogni kezdett.

Nem tudtam, miről van szó, de vele együtt könnyeztem.

- Sajnálom, Jenn, nagyon sajnálom. - hajtogatta zokogva miközben szorosan ölelt.

Eltelt így egy pár perc, mire nagyjából lenyugodott.

Két kezembe vettem az arcát, nem tudtam mást tenni, apró csókokat nyomtam a homlokára.

Végül engedett az ölelése.

- Ezt a nevet el kell felejtened. - mondta hűvösen.

Szemei pirosak voltak és arca kissé megduzzadt a sírástól.

Sosem láttam még nála jóképűbb férfit, de ami ennél is hihetetlenebb, hogy sosem láttam még sírni. Vagyis egyszer, de az egy kósza könnycsepp volt.

- Akarsz róla beszélni? - kérdeztem nyugodt hangon.

- Nem. Soha. Nem akarlak belekeverni újra. Csak felejtsd el és.... Ne utálj annyira, kérlek!

Nagyot sóhajtottam.
Nem tudtam, mit kellene most tennem.
Dylan sírva fakadt miután kiejtette ezt a nevet. Nemtudom, hogy ez a férfi bántotta vagy zsarolta - e őt valamivel, de ez nem jelenti azt, hogy egy csettintésre elfelejtek mindent, ami történt.

Véres kezeire pillantva emlékek törtek fel bennem. Dylan keze ha véres volt, az csak miattam történt. Talán tényleg velem van a probléma?
Miattam van ennyi gondja az életben?
Nem is szereti ezt a nőt? Talán kényszerítik rá?

- Kérlek Dylan, beszéljünk róla! - simítottam meg könnyes arcát.

- Nem lehet. - nézett mélyen a szemembe.

- Akkor legalább csak had segítsek a kezeiden. - pillantottam le rájuk.

Sziasztok!🫶 Neharagudjatok, hogy ilyen ritkán van rész, de vezetni tanulok és a munka is elég sok, viszont rengeteg ötlet kavarog a fejemben és már alig várom, hogy megosszam ezeket veletek.❤️
Nagyon jól esne ha hagynátok pár sort arról, hogy mit gondoltok eddig a sztoritól, és a teóriákat, hogy ki mit gondol mi fog történni, szívesen olvasgatnám őket.🥹
#dobjegyszivethaittvagy