/ SZÜNETEL /Belém bonyolódtál

29. Rész

JENNA:

Dylan kezeit lefertőtlenítettem majd bekötöztem.  Nagyon későre járt az idő.

- Rendben leszel? - kérdeztem tőle.

- Miért kérded?

- Indulnék aludni, de nem megy úgy, ha tudom, hogy még zaklatott vagy. -  hajtottam le a fejem.

Csend volt. Csak álltunk az ő és az én ajtóm között.
Dylan a szobája irányába pillantott összehúzott szemöldökkel.

- Veled akarok aludni. - mormolta.

- Az lehetetlen. - nevettem fel. - a feleséged bent vár.

- De ő... - folytatta volna majd hamar elhalkult. - igazad van. Talán mennem kellene.

- Reggel találkozunk. - köszöntem el.

Válasza egy apró mosoly volt.
Mielőtt még bezárhattam volna az ajtót magam után, hirtelen besurrant, és ő zárta be azt.

- Kaphatok egy csókot? - kérdezte kikerekedett szemekkel.

Hirtelen ezer meg egy pillangó öntötte el a hasam. De mégis miért játsszuk ezt?

- Egy csókot tőlem, majd egy szexet a feleségedtől? - mosolyodtam el.

- Nem. - zárta rövidre.

Valamiért nem találta  ezt viccesnek, ami furcsa módon megnyugtatott.

Közel léptem hozzá és még mielőtt bármit mondott volna, egy lágy csókot nyomtam az ajakira.
Dylan egy másodpercet sem vesztegetett, átkarolt a derekamnál és nyelve máris a számba siklott.

Mikor már úgy éreztem, nem tudok majd leállni, megálljt parancsoltam magamnak.

Felpillantottam Dylan arcára, ajaki résnyire nyitva maradtak, pupillái kitágultak, lélegzete pedig felgyorsult.
Kipiroslott ajkai csábítóan hívogattak, de nem tehetettem.

- Rendben, megkaptad a csókod. - mondtam a kábulattól elcsukló hangon.

Dylan egy gyors mozdulattal megnyalta ajkait, amitől majd' elolvadtam.
Ezt mindig akkor csinálta, mikor többet akart.

- Hát akkor, jóéjt Jenna.- felelte rekedtes hangon.

Teste még mindig hozzám volt simulva, és már zavaróan éreztem, mennyire kemény odalent.

- Szerintem vezesd le valahogy a feszültséget, és reggel majd találkozunk. - nevettem fel.

Dylan lepillantott majd hirtelen hátralépett.

- Neharagudj- hadarta- de ezen nem csodálkozhatsz. - nevetett fel.

Én pedig vele együtt mosolyogtam.

Végül elhagyta a szobàt én pedig hirtelen olyan ürességet éreztem, amit még akkor sem amikor elhagyott.

Egyedül maradtam újra a félhomályban.

Bedőltem az ágyba majd boldogan realizáltam, hogy az egész szobát Dylan illata tölti be.  Megszagoltam a pólóm és tisztán éreztem  azt az illatot, amit egész életemben eltudnék szagolgatni.

Elalvás közben azon járt az eszem, hogyan lehet valaki ennyire mocskosul zűrös és könyörtelen, mégis olyan bájosan kedves a szívemnek?

Olyan tehetetlen vagyok.

DYLAN:

Tétovázva húztam be magam mögött Jenna ajtaját.
Az a csók, te jó ég, leírhatatlan. Annyira édes és puha... senki mással nem tudom ezt érezni.
Ő az enyém, én pedig az övé vagyok, miért nem lehet ez ennyire kurva egyszerű?

Hatalmas undorral feküdtem le Delina mellé, mégis olyan jól esett a régi ágyamba bedőlni ami annyi emléket rejt magában.
Körbevezettem a szobában a tekintetem.
Kicsivel több, mint 2 évvel ezelőtt, mielőtt még Jenna és az anyja ideköltöztek volna, olyan szürke volt minden.  Fojtogató volt belépnem ide minden egyes nap és álomra hajtani a fejem.
Amint Jenna az első alkalommal átlépte a küszöbömet, minden megváltozott.
Végre láttam a színeket, az ágyam kényelmesebb lett, a levegő friss, az alvás könnyebb. Nem is tudja, de kimentett egy olyan világból amiből azthittem sosem szabadulok. Megmentett saját magamtól.
Elmondhatatlanul szeretem őt és ha tehetném, most azonnal magammal vinném valahova ahol csak miénk lenne a világ és vissza sem néznénk.

- Mikor jöttél be? - mormogta Delina álmos hangon miközben egész testével átkarolt.

Hihetetlen, hogy mennyire nem tudom értékelni és kedvelni őt pedig már 1 éve annak, hogy mindennap látnom kell.

- Érzel valamit irántam? - tettem fel neki a kérdést a plafont bámulva.

Kissé felemelte a fejét a mellkasomról, ahogyan rám emelte a tekintetét.

- Ezt miért kérdezed most? Egyértelmű, hiszen akkor nem lennék itt. - hadarta.

- És szerinted én érzek valamit irántad? - pillantottam rá.

- Persze, hiszen akkor... nem lennénk itt.- mondta bizonytalanul ahogy vissza hajtotta a fejét rám. - nem igaz?

- Akarod, hogy őszinte legyek?- kérdeztem nagyot sóhajtva.

Bólogatott.

- Őrülten szerettem valakit.

- Erről már beszéltünk. - vágott a szavamba.

- Nem az édesanyámra gondolok. Hanem szerelemre.

- Szóval voltál már nagyon szerelmes? - kérdezte érdeklődően.

- Az első szerelmem. Kegyetlenül szerelmes voltam. - bámultam továbbra is a plafont.

- Nekem is volt egy első szerelmem. - írt köröket körmeivel a hasamra.

- És?

- Nemtudom. De egyet tudok...

- Mégpedig? - faggattam.

- Soha, senki sem léphet az első szerelmed helyére. Mindig őt fogod szeretni a legjobban. - sóhajtotta.

Nem is tudtam mit mondhatnék, hiszen teljesen igaza van. Tehát kölcsönösen nem szeretjük egymást. Ez valamilyen szinten megnyugtató.

- Igazán?

- Nem értesz egyet? - pillantott rám újra.

Nem tudtam tovább fekve maradni, annyira kavarogtak a gondolataim, ezért felültem.

- Mondd, mi amor, ki az a férfi, akivel folyton beszélgetsz mikor azthiszed nem hallom?

Delina arca mintha lefagyott volna teljesen.

- Mi-miről beszélsz? - nyíltak tágra a szemei.

- Értem amit spanyolul dumálsz neki. Amit nem értek, hogy az apád miért nem hozzá adott?

- Nemtudod miről beszélsz. - sziszegte, majd a másik oldalára fordult.

Egyértelmű, hogy kettőnk közül nem vagyok egyedül a titkokkal.
Kiderítem a Rodriguez család minden kis mocskos titkát, amit szépen a képükbe vágok majd mielőtt jót nevetve lelépek a pénzükkel életem nőjével az oldalamon.

- Akarsz hallani egy jó tanácsot? - kérdeztem miközben énis visszafeküdtem.

Válasz nem jött.

- Apád szerint maga az ördög vagyok. Igaz? Imád ezzel basztatni.  A tanácsom pedig az, hogy legyetek óvatosak, mert az ördög sosem alszik. De te aludj jól, holnap hosszú napunk lesz.

- Te odio!! - válaszolta mérgesen.
Én pedig jót mosolyogtam rajta.

Elaludni pedig csak úgy voltam képes, hogy végig Jennára gondoltam.