/ SZÜNETEL /Belém bonyolódtál

9. Rész

Kolumbia, komolyan? Gondoltam magamban miközben az egyetem felé vezettem.

- Haragszol?- kérdezte oldalra döntve a fejét.

- Igen... vagyis nem, nem én csak... - folytattam volna de nem találtam a szavakat.

Hogy is mondhatnám el ezt neki? Nem akarom beavatni semmibe sem... egyrészt egyáltalán nincs köze hozzá, nem akarom vele bajba keverni, másrészt pedig így sem tudtam eléggé elmenekülni a múltamtól.

- Miért borultál ki ennyire?

- Elég. - emeltem fel a hangom.

Hirtelen fülsüketítő csend vett körül.

- Bocsánat, csak nagyon kibuktam arra, hogy gyerekként ilyeneket éltél át, az meg pláne, hogy milyen könnyedén beszéltél erről.

- Az élet ilyen. Menekülj mielőtt teljesen felemészt.

Menekülés. Mindig is azt csináltam. Menekültem.

- Ez akkor sem oké, főleg, hogy még mindig bármikor rádtalálhatnak.

- Úgy beszélsz erről mintha átéreznéd, vagy lett volna ilyesmiben részed.- nevetett fel gúnyosan amitől kirázott a hideg.

- Ne ítélkezz olyan könnyedén. - feleltem halkan.

- Ne tegyél úgy mintha éreznéd a helyzet súlyosságát.

Ekkor egy hirtelen mozdulattal megálltam az út szélén.

-  Már miért tennék úgy, mintha érteném? - förmedtem rá.

- Mert totál úgy beszélsz erről mintha neked ez számítana bármit is. Nem is ismersz, ezt sem kellene tudnod rólam.

- Akkor miért mondtad el? Miért nem hazudtál?

- Mert olyan kurva idegesítő vagy, azt akarom, hogy végre leakadj rólam és ne viselkedj úgy, mintha valami kibaszott kisgyerek lennék aki nyűg a nyakadon meg akiről mindent tudni akarsz. - üvöltötte.

Ez az én életem, toxikus emberek vesznek körül, amerre csak pillantok. Vagy talán én vagyok egyedül ilyen mérgező?

- Rendben. - mondtam halkan, majd újra úton voltunk.

Amint leparkoltam, olyan gyorsan pattantam ki a kocsiból, ahogy csak bírtam. Ő is így tett.

Nem szóltunk egymáshoz.

Felértem a szobámba, előszedtem a bőröndöm és a legfontosabb dolgaim elkezdtem csomagolni.

- Mit csinálsz? - kérdezte, ahogy belépett az ajtón.

- Egy barátnőmnél leszek.

- Helyes. - válaszolta kis csend után.

Még egyszer rátekintettem a leggyilkosabb pillantásommal, majd újra útnak eredtem.

A kocsiba több mint tízszer csörgettem Kim számát, de nem vette fel.

- Mit csinálsz már Kimberly? - kérdeztem magamban miután már vagy a 30. üzenetet küldtem el neki.

Már eléggé sötét volt mire odaértem. Úgy döntöttem, bemegyek hozzá. Valószínűleg alszik és ezért nem válaszol.

Nagyon hideg volt kint, ezért felsiettem a lakásba.

Nem volt zárva a bejárati ajtó, ezért egész egyszerűen csak benyitottam. Ahogy bentebb lépkedtem, elém tárult Kim nyitott szobája.

Eléggé űzték az iramot Liammel ahhoz, hogy ne vegyenek észre, egyálatalán nem hallották, ahogy bejöttem.