/ SZÜNETEL /Belém bonyolódtál

23. Rész

DYLAN:

- Jenn - toltam picit arrébb.

Nem ezért jött, legalábbis így éreztem. Nem lehet, nem tudom elhinni, hogy Jenna ezért keresett meg, hiszen az előbb még utált. Nemtudom, mit is gondoltam. Nem akarom, hogy ennél is jobban elcsesszem a dolgokat.

- Mi az? - pillantott rám nagy szemeivel.

Teste egészen forró volt a vágytól, tűzben égett az érintéseimért. Nem mintha én nem akartam volna szétkefélni az utolsó lélegzetemig.

- Szerintem ne csináljunk hülyeséget. - böktem ki nehezen.

Rajtam ült, miniruhája teljes egészében ráfeszült és ebben a pózban felcsúszott egészen a combjáig. Olyan régóta vártam már erre a látványra.

- Ne beszélj most butaságokat. - csitított majd újra csókolni kezdett.

- Jenn! - szóltam rá.

Kérdőn pillantott rám.

- Ha nem hagyjuk most abba... akkor nem tudok leállni.

- Nem kérném, hogy hagyd abba. - suttogta végig az ajkaimat bámulva.

Nem kellett többet hallanom.

JENNA:

"Ha nem hagyjuk most abba, akkor nem tudok leállni"

Sosem izgatott fel még ennyire egy ilyen egyszerű mondat.

Dylan Scott, téged gyűlöllek, de azt imádom, mikor leállíthatatlan vagy.

Ajkai a nyakamra tapadtak. Lágy csókokkal intette be azt és nem bírtam csendben maradni. Tartottam attól, hogy annyira hangos leszek, hogy a végén még Delina meghallja, mi folyik itt bent.

Felpattantam az öléből és azzal a lendülettel ő is felállt. Csókjai eszméletlenül ízlettek és én mégtöbbet akartam belőle.

Elkezdtem kicsatolni az övét, majd levenni a pólóját. Bőréhez érve éreztem, hogy teljesen libabőrös de ez nálam sem volt másképp.

Mikor már csak a boxere maradt ledobtam a ruhámat és összetapadva dőltünk be az ágyba.

Nyakamra szorította férfias kezét, szorítása kellemes volt és úgy éreztem, hogy valahol a mennyországban lehetek.

- Most az enyém vagy Jenn, nem menekülhetsz. - suttogta a fülembe.

Csókjai lentebb vándoroltak a testemen, s mikor a hasam kényeztette velük, kopogtattak az ajtón.

Nem egészen zavartattuk magunkat egészen addig míg a kopogásból végül dörömbölés lett.

- Ki kell mennünk. - sóhajtottam fel eltolva őt magamtól.

Mindkét csuklóm összefogta majd úgy dobott vissza az ágyra.

- Mondtam, hogy nem tudok leállni, és nem megyünk ki addig míg szét nem keféltelek.

Szavaitól teljesen kirázott a hideg és semmi másra sem vágytam jobban.

De ekkor Delina kiáltott.

- Dylan! Nyisd ki!

Dylan idegesen pillantott az ajtóra.

- Faszom... - mormogta - öltözz fel. - pillantott ràm bűnbánóan.

Válaszom csak egy sóhaj volt, majd amilyen gyorsan csak tudtam magamra kaptam a ruhám és megigazítottam a hajam. Dylan is így tett. Majd amint a pólója visszakerült rá, azonnal elindultam az ajtóhoz. Kinyitottam majd egy mérges pillantást vetve Delinára, elviharzottam.

DYLAN:

- Mi történt? - kérdezte Delina miután felocsúdott Jenna távozásából.

- Semmi. - kerültem el a tekintetét.

Csend volt.

- Figyelj, nem történt semmi - léptem hozzá közel - Jennával sosem volt jó kapcsolatunk és csak próbáljuk helyre hozni a szülők kedvéért erre a kis időre. - hadartam.

- Talán össze is verekedtetek? Mert mindketten olyam csapzottak és vörösek vagytok mintha a ringből szálltatok volna ki!

- Ezt nem értheted. - sóhajtottam.

- Ő a húgod, nem bánhatsz így vele. Tudom milyen gennyláda tudsz lenni, szóval fogd vissza magad, különben nem fog nekünk dolgozni! - vágta hozzám, majd kiviharzott az ajtón.

Meglepett amit mondott, nem gondoltam volna róla, hogy ennyire naiv, hiszen régóta ismerem Delinát. Mindenesetre megkönnyebbültem, hogy nem találta ki, mi történt.

De most itt vagyok álló farokkal és tanácstalanul. Szar helyzet, de volt már rosszabb is.
Most sem eszméltem fel abból, hogy Jenna tényleg leakart velem feküdni.