„...mert lehetsz te a szépség, én meg a szörnyeteg."
Chad Dickens egy művészeti iskolába járó, tizenhat éves fiú, aki amikor éppen nem fest, akkor Iannel és Tommal, a két legjobb barátjával tölti a szabadidejét. Tehetségét az is mutatja, hogy harmad...
Oops! Această imagine nu respectă Ghidul de Conținut. Pentru a continua publicarea, te rugăm să înlături imaginea sau să încarci o altă imagine.
Pislogva bámulok az előttem ülő férfira. Próbálom feldolgozni, amit az imént mondott.
– Micsoda? – ráncolom össze a szemöldököm. Annyira abszurd ez a helyzet, még csak most értem ide. Alig pár perce léptem át a küszöbét.
– Azt mondtam – húz magához, hosszú karjával körbe ölel –, hogy szexelni akarok.
– Most? – pillantok fel a szemeibe. Ijesztő fény villan fel bennük, mintha a képzeletébe már háromszor felfalt volna.
– Mikor máskor? – túr bele a hajamba. – Kívánlak, ma nagyon szexi vagy.
Máskor nem? Felvonom a szemöldököm, úgy nézem meg magamat. Semmi különleges nincs rajtam. A kedvenc farmeromat viselem egy sárga pólóval és egy kardigánnal. Láthatólag ő sincs a toppon, csapzott a haja, az arca kipirult. Aggódom. Neki tényleg ahhoz volna kedve mikor úgy néz ki, mint aki lázas? Homlokára tapadt haja alá nyúlva leellenőrzőm, hogy meleg-e. Nem, jég hideg.
– Jól vagy amúgy? – fordítom magam felé az arcát. – Betegnek tűnsz. Valami fáj?
– Nem fáj semmim – keze kíméletlenül húzódik végig a gerincemen. – Én csak szexelni akarok, de nagyon! – dönti hátra a fejét felsóhajtva.
– Nekem most nincs nagyon kedvem hozzá! – tolom el magamtól. Mérgesen csettint a nyelvével. Látom, hogy nyugtatja magát, ahogyan egy mély lélegzetet vesz, majd végig vezeti hosszú ujjait a haján.
– Miért? – néz közvetlenül rám. Jeges tekintete hirtelenjében hóvihart gerjeszt kettőnk között. Míg én megpróbálom állítani, addig ő élénkíti... Alig látom a meleg nyarat, messze van tőlünk. – Mikor csináltuk utoljára?! Csak mert én már nem is emlékszem rá!
Elharapom az ajkam. Emlékeim szerint figyelmeztettem, hogy keveset fogjuk csinálni, és akkor ő bele is ment.
– Nemrég – dünnyögöm az ajkaim között.
– Hát, én már nem is emlékszem rá – húz vissza magához. Két kezével körbevonja az arcom, miközben felemeli, hogy pontosan rá nézzek és semmi másra. – Chad, tényleg nem hiányzom neked? Nem kívánsz engem?
– Tod – hunyom le a szemem. Nem akadhatok ki, végül is ez egy normális reakció. Kívánom őt, szeretem is, de valahogy nem vágyom arra a dologra.
– Oké – enged el –, csinálj, amit akarsz, vagy mit tudom én, miért jöttél át, de azért biztos nem, hogy engem boldoggá tegyél!
Ellenkezően teszi karba kezeit maga körül. Felsóhajtok. Néha annyira gyerekesen tud viselkedni. Főleg, ha nem kapja meg, amit szeretne.
– Tudod, hogy ez nem így van. – Talán egy kicsit segíthetek neki, hogy jobban érezze magát... Elvégre a pasija vagyok, normális körülmények között nekem ez az egyik alapvető feladatom kéne, hogy legyen.
